Shock!

augusztus 17.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Már májusban megjelenik az új Hughes / Bonham projekt első lemeze

0207californiabreedMájus 19-én jelenik meg a Frontiers gondozásában a California Breed debütáló albuma. A trióban Glenn Hughes és Jason Bonham mellett egy mindössze 23 éves amerikai gitáros, Andrew Watt zenél.

„Konkrétan már a megismerkedésünk napján megírtunk két dalt Andrew-val", mondja Glenn Hughes Wattról. „Mind a Chemical Rain, mind a Solo felkerül majd az első lemezünkre. Egyből azt mondtam: ezt muszáj felvenni! Teljesen beindított a zene, úgyhogy felhívtam Jasont." „Glenn-nel a Black Country Communionben kezdtünk el közösen zenét írni, amit mindenképpen folytatni akartunk", így Jason Bonham. „Már az első közös próbán olyan energia töltötte meg a helyiséget, hogy nem is volt szükség további szavakra. Ez a kölyök olyan erővel és lelkesedéssel játszik, hogy egyből átragadt ránk is."

A zenekar az utóbbi hónapokban felvette első nagylemezét Nashville-ben Dave Cobb producerrel, aki többek között a Rival Sonsszal is dolgozott már korábban. A felvételek még Glenn számára is újdonságot jelentettek, mivel az éneket is teljesen élőben rögzítették, miközben zenélt a trió.

0304cbcA dallista az alábbi:

01. The Way
02. Sweet Tea
03. Chemical Rain
04. Midnight Oil
05. All Falls Down
06. The Grey
07. Days They Come
08. Spit You Out
09. Strong
10. Invisible
11. Scars
12. Breathe
13. Solo

A csapat remélhetőleg turnézi is fog, bár azt egyelőre nem tudjuk, hogy emiatt most jegelődött-e Glenn régóta esedékes következő szólólemeze.

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Fates Warning - Budapest, A38, 2013. október 16.

 

Testament - Budapest, Zöld Pardon, 2013. június 24.

 

Apocalyptica - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Sodom - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Muse - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 15.

 

Wendigo - Budapest, Wigwam, 2004. október 29.