Shock!

május 07.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Majdnem két évtized után szakított a Nuclear Blasttel a Hammerfall

Alapítása óta a Nuclear Blast kiadónál dolgozott a svéd Hammerfall, sőt, a zenekar óriási szerepet játszott abban a ’90-es évek második felében, hogy a német cég a világ egyik vezető metalkiadójává vált. Oscar Dronjakék következő albuma azonban már az osztrák Napalmnál jelenik meg november 4-én.

0308hf

Csaknem két évtizednyi gyümölcsöző közös munka után búcsút intett a Nuclear Blast istállónak a Hammerfall, és a banda új, sorrendben tizedik stúdiólemeze már a Napalm gondozásában jön ki november 4-én (a fotón is az osztrák cég vezetőjével, Thomas Caserrel láthatók). „Úgy érzem, ez a szerződés a szükséges következő lépés, amit meg kell tennünk annak érdekében, hogy zenekarként tovább tudjunk növekedni, és eljussunk a következő szintre”, mondja a változásról Joacim Cans énekes. „Noha régóta jelen vagyunk már a színtéren, még mindig éhesek vagyunk, és többre vagyunk. Még ma is léteznek számunkra feltérképezetlen területek, és további metalhimnuszok is várnak arra, hogy megírjuk őket.” „A Nuclear Blasttel majdnem húsz éven át roppant sikeresen és elégedetten dolgoztunk, de friss kihívásra volt szükségünk a további előrelépéshez”, teszi hozzá Oscar Dronjak gitáros, a zenekar alapító főnöke. „Úgy tekintünk erre a váltásra, mint egy lehetőségre, amelynek révén valami különlegeset alkothatunk, és szilárdan hisszük: még mindig előttünk állnak a legjobb éveink.”

A Hammerfall legutóbbi nagylemeze, a kritikák és a tábor által egyaránt roppant kedvezően fogadott (r)Evolution a klasszikus első három album vonalához való visszatérést jelentette 2014-ben. A zenekar tavaly decemberi budapesti koncertjéről itt olvashatsz.

 

Hozzászólások 

 
+2 #10 Vén Tengerész 2016-03-10 19:21
Nálam a Tiamat a "titkos" nagyágyúk közt van. Mind zenében, mind szövegben, illetve megjelenésben is egészen új színeket hoztak a fémes világba. Kár Edlundért, aki sajnos látványosan szétesett...
Most fel is tettem a Deeper Kind Of Slumber lemezt, és több századik hallgatás után is végigfut rajtam a libabőr...pedig ha bizonyos zenekarokhoz képest nézem őket, akkor nem is mondanám magam Tiamat rajongónak.
Idézet
 
 
-2 #9 Kollár Laci 2016-03-10 13:17
Idézet - Marci:
Idézet - Kollár Laci:
Idézet - Marci:
A Napalmnal vannak a legcinkesebb bandak. Gratulalok a "tovabblepeshez".

Powerwolf, Arkona, Skindred, Seventh Void, Devil Driver, Tiamat, Van Canto, Thulcandra, Huntress. Nehány azok közül akik náluk vannak.Ha ezek neked cinkesek te biztos kurva jó zenét tudsz csinálni .....


Powerwolfnal egy kinosabb "zenekar" van: a Van Canto. Az megis mi a szar mar?

Mondanál akkor nehány együttest akik szerinted nem szarok nagyokos ???
Idézet
 
 
#8 Marci 2016-03-10 12:29
Idézet - Kollár Laci:
Idézet - Marci:
A Napalmnal vannak a legcinkesebb bandak. Gratulalok a "tovabblepeshez".

Powerwolf, Arkona, Skindred, Seventh Void, Devil Driver, Tiamat, Van Canto, Thulcandra, Huntress. Nehány azok közül akik náluk vannak.Ha ezek neked cinkesek te biztos kurva jó zenét tudsz csinálni .....


Powerwolfnal egy kinosabb "zenekar" van: a Van Canto. Az megis mi a szar mar?
Idézet
 
 
-3 #7 pekkae 2016-03-10 10:35
Idézet - James Smith:
A DevilDriver nem élvonal? Ügyes vagy.

Egyébként a Nuclear Blast ritka szemétláda kiadó. Szeretnek előnytelen szerződésekbe belekényszeríte ni zenekarokat. Nem egy csapat került már velük összetűzésbe és hagyta ott őket.

A DevilDriver élvonal, a többi meg háááát..............
Idézet
 
 
-4 #6 James Smith 2016-03-10 00:35
A DevilDriver nem élvonal? Ügyes vagy.

Egyébként a Nuclear Blast ritka szemétláda kiadó. Szeretnek előnytelen szerződésekbe belekényszeríte ni zenekarokat. Nem egy csapat került már velük összetűzésbe és hagyta ott őket.
Idézet
 
 
-2 #5 Svet 2016-03-09 20:58
Idézet - Kollár Laci:
Idézet - Marci:
A Napalmnal vannak a legcinkesebb bandak. Gratulalok a "tovabblepeshez".

Powerwolf, Arkona, Skindred, Seventh Void, Devil Driver, Tiamat, Van Canto, Thulcandra, Huntress. Nehány azok közül akik náluk vannak.Ha ezek neked cinkesek te biztos kurva jó zenét tudsz csinálni .....


Hát ez nem éppen az élboly...viszont asszem náluk van a Monster Magnet is ami tényleg nem épp a ciki kategória. :)
Idézet
 
 
+1 #4 Kollár Laci 2016-03-09 19:21
Idézet - Marci:
A Napalmnal vannak a legcinkesebb bandak. Gratulalok a "tovabblepeshez".

Powerwolf, Arkona, Skindred, Seventh Void, Devil Driver, Tiamat, Van Canto, Thulcandra, Huntress. Nehány azok közül akik náluk vannak.Ha ezek neked cinkesek te biztos kurva jó zenét tudsz csinálni .....
Idézet
 
 
-1 #3 dunakavics 2016-03-09 15:09
oszolnának fel a picsába inkább
Idézet
 
 
+2 #2 Marci 2016-03-09 13:42
A Napalmnal vannak a legcinkesebb bandak. Gratulalok a "tovabblepeshez".
Idézet
 
 
+3 #1 necromedve 2016-03-09 12:52
Ez a nyilatkozat komoly? Ha Oscar a nyugdíjas éveket tekinti a legjobbnak, akkor esetleg az a rész igaz lehet, a többi kérdéses....
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

The Treatment - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Fates Warning - Budapest, A38, 2013. október 16.

 

Roger Waters - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 22.

 

Orphaned Land - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

 

Solar Scream - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.