Shock!

március 29.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Ma ünnepli 70. születésnapját Ian Gillan

0416gillanMa ünnepli 70. születésnapját a Deep Purple ikonikus frontembere, Ian Gillan, aki a műfaj egyik legmeghatározóbb énekeseként alapjaiban formálta a rockzene arculatát a ’70-es években.

1945. augusztus 19-én, azaz pontosan hetven évvel ezelőtt látta meg a napvilágot Nyugat-London Chiswick negyedében Ian Gillan. Zenei pályafutása a ’60-as években, elsősorban Elvis Presley hatására kezdődött, és kivételes hangterjedelmének, veleszületett tehetségének köszönhetően hamar a formálódó londoni klubvilág prominens figurái közé került. A siker ennek ellenére egészen a ’70-es évek fordulójáig váratott magára, amikor is barátjával, a basszusgitáros Roger Gloverrel közösen egy Episode Six nevű, igen sikertelen csapatban zenélt, majd innen átmentek a Deep Purple-be, Ritchie Blackmore, Jon Lord és Ian Paice mellé. Az ebben a felállásban elkészített In Rock album 1970-ben történelmet írt, és a zenekar úgynevezett Mark II leosztása a következő négy év folyamán a világ egyik legkreatívabb, legsikeresebb csapataként turnézott mindenfelé.

Gillan a személyes feszültségek miatt hagyta ott a Deep Purple-t 1973-ban, mivel nem tudott kijönni Blackmore-ral. Ezután mérsékelt sikereket hozó szólókorszak következett, de egy nagyon rövid időre még a Black Sabbathban is felbukkant az 1983-as Born Again lemez erejéig. Ezután azonban már ismét a Deep Purple következett, ahol az 1984-es Perfect Strangers jelentette a feltámadást, és Ian egy rövid szakaszt leszámítva azóta is a csapat frontján áll – a továbbra is rossz viszony miatt 1993-ban már nem ő, hanem a gitáros vette a kalapját. Eközben hellyel-közzel továbbra is jelentek meg szólóalbumai, ezek közül talán az 1991-es Toolbox emelhető ki leginkább.

Az énekes ma már elsősorban Dél-Portugáliában él feleségével, Bronnal. Két gyermeke és három unokája van, szabadidejében az utóbbi években többek között politikai, illetve teológiai témájú könyveken is dolgozik.

Címkék:

 

Hozzászólások 

 
+3 #4 Draveczki-Ury Ádám 2015-08-19 09:49
Idézet - kamikaze:
A korona persze a Toolbox (jövőre 25), melyen Gillan ismét óriási formában énekelt! És hát a DP-ben volt egy JLT is, miután Ian másodszor is visszament. Szerencsére.

Igen, ez kimaradt, pedig pont tegnap hallgattam a Slaves And Masterset. :) Toolbox lesz jövőre a Klasszikushockb an, óriási kedvencem az a lemez.
Idézet
 
 
+5 #3 kamikaze 2015-08-19 09:34
Boldog 70. születésnapot Mester!

Azok a mérsékelt sikereket hozó szólólemezei, különösen a 70-es, 80-as évek fordulóján azért nagyon ott vannak a szeren! Ezek túlságosan is feledésbe merültek, illetve méltatlanul vannak mellőzve pl. itt a Shock!-on is, pedig mind nagyon jó! A DP utódzenekarai közül ekkoriban Gillan játszotta a legkeményebb és kompromisszum-mentesebb zenét, slágerlistás dalok híján talán ezért is voltak relatíve sikertelenebbek . A Bernie Torme korszakból a Glory Road, a Janick Gersesből a Double Trouble is parádés, bár a Mr. Universe is klasszikus. A korona persze a Toolbox (jövőre 25), melyen Gillan ismét óriási formában énekelt! És hát a DP-ben volt egy JLT is, mielőtt Ian másodszor is visszament. Szerencsére.

https://www.youtube.com/watch?v=86kGjlGJcdk
https://www.youtube.com/watch?v=OiLmfyEonTY
https://www.youtube.com/watch?v=W6B0GbUxUF4&list=PL8C7DB2672CC3CB78&index=5
Idézet
 
 
+3 #2 akmeddie 2015-08-19 08:27
Isten éltesse sokáig! Mostaniban sok purple-t hallgattam, lehet megéreztem előre a jeles dátumot :D
Idézet
 
 
+8 #1 Wendiii 2015-08-19 05:40
Hosszú életet még! Megérdemli.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Jeff Loomis - Budapest, Dürer Kert, 2012. november 11.

 

Helstar - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Mátyás Attila Band - Budapest, A38, 2011. július 2.

 

Sting - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 30.

 

Voivod - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

30 Seconds To Mars - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 13.