Shock!

április 20.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Kirk: „Még elválik, túl hosszú volt-e a szünet a Death Magnetic óta”

0222metallicaKirk Hammett nem szeretné különösebben elhúzni a Metallica következő albumának munkálatait, és ha rajta múlik, jövő év elejére biztosan elkészülhet a lemez. A gitáros persze maga is elismeri, hogy a legutóbbi Death Magnetic óta eltelt szünet kissé hosszúra nyúlt...

„El kell kezdenünk dolgozni az új lemezen", szögezte le a Kerrang!-nek Kirk Hammett, aki megismételte: a csapat nem szenved anyaghiányban, hiszen James Hetfieldnek legalább nyolcszáz, neki pedig feleennyi témája halmozódott fel az elmúlt évek során. Dalokat azonban még nem írtak ezekből. „Zenei részleteink vannak, amikből majd számokat formálunk, ennyi... Mind nagyon izgatottak vagyunk, és most már csak azért késlekedünk, mert mindannyian nagyon szeretünk otthon lenni a családunkkal, de ettől még persze közösen zenélni és lemezt készíteni is nagyszerű. Kurvára benne lennék, hogy egy év alatt, mondjuk úgy 2015 januárjáig megírjunk és felvegyünk egy albumot. Nagyon rég nem csináltunk már ilyet, és igazán tisztességes kihívás lenne számunkra, hogy tizenkét hónap alatt rakjuk össze az anyagot. Lou Reeddel már sikerült ennél rövidebb idő alatt is, de hát az nem számít ebből a szempontból..."

Maga Kirk is elismeri: az utóbbi években a Metallica kissé szétaprózottnak tűnt, és tényleg a világon mindenbe belefogtak. „Kétségtelen, hogy a kreativitás számtalan ösvényét bejártuk a Death Magnetic óta, olyanokat is, amiket egyáltalán nem terveztünk. Ez egy nagyon-nagyon hosszú, lemez nélküli szünetet eredményezett, de igazából azóta is folyamatosan dolgoztunk. Az majd még elválik, túl sok volt-e ez az idő vagy sem... De a jelek szerint a Metallica nagyobb, mint valaha. Ezt csak azért mondom, mert tavaly egy csomó olyan távoli helyre is eljutottunk, ahová egyébként ritkán megyünk, és elképesztő mennyiségű jegyet adtunk el. A lemezeladásokból az ilyesmi manapság már nem igazán mérhető le, hiszen mindenki előtt ismert, mennyire csökkennek a példányszámok... De a jegyeladások alapján a Metallica világviszonylatban nézve nagyobb ma, mint valaha. Ez is azt mutatja, hogy még mindig rengeteg rajongót foglalkoztat, mi van a zenekarral."

A sok projekt és a hagyományostól eltérő kísérlet Kirk szerint egyértelműen a Metallica hasznára vált. „Az utóbbi pár évben a Metallica a négy arc hangos zenét játszik-dologból átalakult egy olyasféle platformmá, amely különböző kreatív dolgok megvalósítását teszi lehetővé a Metallica zászlaja alatt. Rengeteg mindenbe belefogtunk az elmúlt nyolc-kilenc-tíz évben, és mindannyiunknak bejön ez a helyzet. Nem érezzük magunkat beskatulyázva, mint csak egy zenekar. Bebizonyítottuk magunknak – márpedig ez a legfontosabb –, hogy a Metallica nem zenei értelemben véve is egyfajta önkifejezést jelenthet számunkra, és ez engem például roppant elégedetté tesz. Minden kreatív siker egy újabb megmászott hegycsúcs. Mindez roppant egészséges működést tesz lehetővé: megmutatja, hogy sokoldalúak vagyunk, folyamatosan impulzusokat merítünk belőle, ami remélhetőleg a másik oldalon – akár tudatosan, akár tudat alatt – a zenére is jó hatással van."

Tavasztól a zenekar először Dél-Amerikában, majd Európában koncertezik. Utóbbi bulikon elvileg már egy új dalt is játszanak majd a rajongók által kiválasztott By Request setlistekbe ékelve.

 

Hozzászólások 

 
-1 #7 Codename333 2014-02-23 13:12
Idézet - pumpika666:
Idézet - Codename333:
a LULU-t megspórolhatták volna.Vagy legalább egy értékelhető albumot ki kellettvolna adni az mellé.....mert ugyebár önmagában azt nehéz metallica produkcióként értelmezni.....am meg nem értem miért ell ez az időhúzás.....ha ennyi téma van meg energia meg stb akkor neki kellett volna állni rég

a lulu sztem egy egész korrekt lemez lenne az öreg(nyugodjon békében) gajdolása nélkül
remélem egyszer valaki kiadja majd a reed nélküli verziót, mert jó kis témák vannak rajta


ez igaz, nem is egy téma lehetett volna igazán jó metallica dal.....am külön külön szeretem reedet is meg a metallica-t is de a lulu-n talán kicsit még csiszolni kellett volna
Idézet
 
 
#6 pumpika666 2014-02-23 12:50
Idézet - Codename333:
a LULU-t megspórolhatták volna.Vagy legalább egy értékelhető albumot ki kellettvolna adni az mellé.....mert ugyebár önmagában azt nehéz metallica produkcióként értelmezni.....am meg nem értem miért ell ez az időhúzás.....ha ennyi téma van meg energia meg stb akkor neki kellett volna állni rég

a lulu sztem egy egész korrekt lemez lenne az öreg(nyugodjon békében) gajdolása nélkül
remélem egyszer valaki kiadja majd a reed nélküli verziót, mert jó kis témák vannak rajta
Idézet
 
 
+6 #5 Gábor 2014-02-23 11:27
Legalább volt ideje megtanulni gitározni, Larsnak dobolni, Hetfieldnek pedig énekelni... :DDDDD
Idézet
 
 
+6 #4 Codename333 2014-02-22 14:12
a LULU-t megspórolhatták volna.Vagy legalább egy értékelhető albumot ki kellettvolna adni az mellé.....mert ugyebár önmagában azt nehéz metallica produkcióként értelmezni.....am meg nem értem miért ell ez az időhúzás.....ha ennyi téma van meg energia meg stb akkor neki kellett volna állni rég
Idézet
 
 
+9 #3 kmaker 2014-02-22 13:14
"De a jelek szerint a Metallica nagyobb, mint valaha"
Igen, mert nem csak egy sima marketinggépeze t tarja őket életben...
Idézet
 
 
+7 #2 Wildhearted 2014-02-22 11:35
Sok a duma...
Idézet
 
 
+7 #1 KoaX 2014-02-22 11:23
Imádom ezt a 800 ötletem van dolgot :D
Eskü, holnap leülök és én is elkezdem számolgatni. :D :D
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Anneke Van Giersbergen - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Overkill - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Accept - Budapest, Club 202, 2011. február 2.

 

Watch My Dying - Gödöllő, Trafó, 2003. május 23.

 

Wackor - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.

 

Wackor - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.