Shock!

február 10.
hétfő
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

„Kétségeim vannak afelől, hogy az Aerosmith valaha is koncertezni fog még”

Eredetileg tavalyra tervezték, aztán idénre, majd jövő nyárra tolták az Aerosmith olyannyira régóta esedékes budapesti koncertjét. A csapat egyik gitárosa ugyanakkor szkeptikus azt illetően, hogy valaha is turnézni fognak még…

1206asmith

Komoly kétségeket fogalmazott meg az Aerosmith jövőjének élő vonatkozásait illetően Brad Whitford. A csapat ritmusgitárosa Joe Bonamassa Live From Nerdville címen futó interjúsorozatában volt vendég, és a bluesmester arról kérdezte, mi a jelenlegi állás a koronavírus-járvány miatt kétszer is elhalasztott európai turnét illetően. „Először tavaly próbálták meg tető alá hozni, most pedig a jövő évről van szó – mondta Whitford. – De jelenleg puszta vágyálom az egész. Még sokáig nem fog történni semmi. Néha én sem vagyok benne biztos, mire gondolnak a társaim, amikor azt hiszik, megvalósulhat a dolog. Az európai turné másik érdekes vonatkozása a Brexit, amiatt ugyanis sokkal nehezebb lett a munkavállalási vízumok beszerzése. Na, ez meg egy másik rémálom... Szóval jelen állás mellett kétségeim vannak afelől, hogy az Aerosmith valaha is koncertezni fog még, mivel a korunkkal is egyre inkább számolnunk kell. Ez van.”

A zenekar tagsága kétségtelenül nem fiatal: Steven Tyler énekes 73, Joe Perry gitáros és Joey Kramer dobos 70, Tom Hamilton basszer és Whitford pedig 69 éves.

Az Aerosmith mindössze kétszer járt eddig Magyarországon, 1993-ban és 1994-ben, vagyis komplett koncertjáró generációk nőttek fel itthon anélkül, hogy láthatták volna minden idők egyik legnagyobb amerikai rockbandáját. A zenekar az eredeti tervek szerint tavaly július 24-én végre ismét fellépett volna hazánkban, de a koronavírus-járvány miatt mindez meghiúsult, és átkerült idén júliusra, amit aztán utóbb szintén továbbgörgettek. A most esedékes dátum 2022. július 10., a helyszín a Puskás Aréna. Részletek itt.

 

Hozzászólások 

 
#10 mcsrock 2021-06-08 16:40
Ez csak a szokásos, tipikus visszavonulok, de mégsem
típusú marketing szöveg, melyet már sok együttes
eljátszott.Arra megy ki az egész, hogy minél többen
vegyenek jegyet a koncertjeikre.
Öt évvel ezelőtt az AC/DC-t is mindenki temetni kezdte,
még maga Angus Young is azt mondta, hogy befejezik a pályafutásukat az Axl Rose-zal való közös koncertek után
. Ehhez képest ezt megcáfolva tavaly visszatértek
Brian Jonhson-nal az élen, és kiadták az új lemezüket,
ráadásul a Covid-járvány után terveznek fellépéseket is
. A Mötley Crüe is bejelentette a visszatérést,
pedig korábban aláírtak egy olyan szerződést,
melyben az szerepel, hogy soha többet nem fognak
színpadra állni.A Scorpions pedig 2010-ben jelentette be
a megszűnést, azonban a tagok meggondolták magukat.
A Genesis pedig 14 év kihagyás után ismét turnéra indul
. És hosszan sorolhatnám.
A Mötley Crüe - t leszámítva
a felsorolt bandák többsége is 70 év feletti tagokból áll.
Ez is azt mutatja, hogy van az a pénz, ami miatt
visszatérnek.Ha egyszer visszavonul az Aerosmith,
akkor annak sokkal komolyabb okai lesznek
pl: a tagok egézségügyi problémája.
Egyébként továbbra is megtartom belépőjegyet
mert bízom benne, hogy eljönnek hozzánk jövőre.
Idézet
 
 
#9 Zsolti 2021-06-08 12:13
Eközben a Stones a tavaly elmaradt USA-turné őszi pótlásáról egyeztet. Még a csapat legifjabbja, Ron Wood is idősebb, mint a 'Smithből bárki, Watts pedig már 80 éves.
Terveik szerint ők mégis nyomják tovább, úgyhogy kedves Brad Whitford, ennek szellemében hadd ne kelljen visszaváltanunk a tavalyelőtt vett Aerosmith-jegyeket... :-/
(Ha már annyiszor vontak párhuzamot a két zenekar között...)
Idézet
 
 
#8 Eugen 2021-06-07 19:39
Legalább nem kell egymást a biztonságiakkal kidobatni.
Idézet
 
 
#7 Igazmondó 2021-06-07 17:30
Kurva jó lesz, ha lesz, mit rinyáltok.
Idézet
 
 
#6 GL1982 2021-06-07 17:29
Idézet - Simon Zoltán 2:
Idézet - GL1982:
Négy éve Münchenben láttam őket, és eszméletlen nagy bulit csaptak, mintegy 2 órában.
Remélem jövőre azért ideérnek

..így lesz nyugi...én 93-ban láttam őket ( tudom nem ma volt ) elképesztően jó volt.



A Tehéntőgy idején én is mit nem adtam volna ha láthattam volna őket

Amúgy nekem sincs kétségem affelől hogy megint király lesz :)
Idézet
 
 
#5 Simon Zoltán 2 2021-06-07 16:08
Idézet - GL1982:
Négy éve Münchenben láttam őket, és eszméletlen nagy bulit csaptak, mintegy 2 órában.
Remélem jövőre azért ideérnek

..így lesz nyugi...én 93-ban láttam őket ( tudom nem ma volt ) elképesztően jó volt.
Idézet
 
 
#4 Simon Zoltán 2 2021-06-07 16:06
Remélhetőleg ez csak a felvezetés kezdete, mint a műbalhé Kramer dobossal :) volt .....mert bizony ilyen idősen, elképzelem szegényeket, ahogy a hivatalban sorban állnak a munkavállalási vízumok beszerzése miatt....az valóban megterhelő..(ez viccnek is gyenge.)
Idézet
 
 
#3 GL1982 2021-06-07 14:30
Négy éve Münchenben láttam őket, és eszméletlen nagy bulit csaptak, mintegy 2 órában.
Remélem jövőre azért ideérnek
Idézet
 
 
#2 Nagy Laci 2021-06-07 12:51
Akkor lehet vissza adni a pénzemet hazug banda !!!!!!!!!!!!!!
Idézet
 
 
#1 frontiers 2021-06-07 06:20
Én még 17-ban láttam őket Krakkóban, akkor elöször (és utoljára).
Bakancslistás bandám voltak, de életem egyik koncertügyi csalódása volt az a koncert, mégha élmény is volt pár méterről látni a toxic ikreket.
Baromi rövid, baromi hakni volt az egész és végig azt éreztem kb, hogy minnél előbb le akarja tudni az egész banda.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Slipknot - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Anthrax - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Queensryche - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Anthrax - Budapest, Budapest Park, 2013. július 30.

 

Leander Rising - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. február 7.

 

Portnoy, Sheehan, MacAlpine, Sherinian - Budapest, PeCsa Music Hall, 2012. október 19.