Shock!

március 28.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Jasont Piggyre emlékezteti új zenésztársa

0321newstedJúnius 26-án Magyarországon is fellép az egykori Metallica basszusgitáros Jason Newsted saját csapata, a Newsted, akik már nagyban készítik első teljes albumukat. A lemez akár még a nyári európai koncertek előtt kijöhet, és Jason szerint az újonnan belépett Mike Mushok gitáros (Staind) sok új színt hozott a zenébe.

„A Metal EP alapvető célja az volt, hogy ízelítőt adjon, mi várható a teljes lemeztől”, mondta az ArtistDirectnek Jason. „Újra fel fogunk venni pár már rögzített témát az albumra, de a többi szerzemény friss. Tizenhárom dal kerül majd fel a lemezre. Mike hét hete van itt, és már majdnem készen is vagyunk a munkálatokkal.”

Jason szerint az újonnan érkezett gitáros, a Staindből ismert Mike Mushok alapvető szerepet játszott az anyag végső formába öntésében. „Már azelőtt tudtam, hogy ő a megfelelő ember, hogy egyáltalán játszottunk volna közösen. Az első öt-tíz percben, amikor még csak dumálgattunk. Van humorérzéke, tiszta a feje, keményen dolgozik és eltökélt – minden megvan benne. Ő is és én is mindent a kezünkben tartunk. Itt senki sem részeges vagy drogos, senki sem él hasonló retardált szarságokkal. Minden este együtt vacsorázunk, és megiszunk együtt egy üveg bort, de ennyi. Jól mulatunk, de megválasztjuk, hogy mikor, és nagyon komolyan vesszük a zenét. Zeneileg pedig onnantól kezdve klappolt minden, hogy Mike elkezdett játszani, egyáltalán nem telt sok időbe. Még súlyosabbá tette a zenét. A héthúros gitárján olyan elbaszott pszicho-hangolásokkal játszik, hogy nagyon sok szempontból Piggyre emlékeztet a Voivodból. Az első alkalommal is csak néztem, és azt mondtam: ó, istenem! Ahogy rázta a fejét és játszotta azokat az őrült akkordokat, egyből Piggy jutott eszembe. Nagyon hiányzik Piggy… Nagyszerű tanító és nagyon jó barát volt, akit kurvára korán ragadtak el tőlünk. Mike is ezeket a színeket, ízeket hozza be a zenébe. Eleve tudta a dalokat, és nagyszerű új energiákat pumpált az újakba. Egyszerűen kurva jó minden. Ebben a csapatban most nincsen gyenge pont.”

A Newsted június 26-án Tokajban, a Hegyalja Fesztiválon lép fel.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

King 810 - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Anthrax - Budapest, Budapest Park, 2013. július 30.

 

Poisonblack - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.

 

Dark Tranquillity - Budapest, Dürer Kert, 2010. október 14.

 

Watch My Dying - Budapest, Kultiplex, 2005. november 12.

 

Wackor - Budapest, Süss Fel Nap, 2005. február 8.