Shock!

április 19.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Januárban a Barba Negrában lép fel az Accept

Augusztus 4-én, a Nuclear Blast gondozásában jelenik meg az Accept új albuma. A The Rise Of Chaos már a negyedik lesz a sorban Mark Tornillo énekessel, és jövő januárban a zenekar ismét Budapesten koncertezik.

0417accept

2014 nyarán adott ki legutóbb új stúdióalbumot az Accept, és pontosan három évvel a Blind Rage után most megérkezik a folytatás is The Rise Of Chaos címmel. Wolf Hoffmannék egy különleges wackeni bulit is adnak előző este a lemezmegjelenés tiszteletére, amely három részből áll majd. Az első ezek közül egy klasszikus dalokkal teli program, amit egy Wolf Hoffmann-szólóblokk követ majd a Cseh Nemzeti Szimfonikusokkal, a gitáros tavalyi Headbangers Symphony lemezének komolyzenei átdolgozásaival, a harmadik részben pedig maga az Accept játszik majd a nagyzenekarral, igen komoly látványosságokkal.

Ami magát a The Rise Of Chaost illeti, a zenekar ismét Andy Sneappel dolgozott, és természetesen nem várhatók tőle komoly accept_cváltozások. „Garantálhatom, hogy acceptesen szól majd a lemez”, mondta pár hónapja az anyagról Wolf. „Zeneileg nem is szabad másképp szólnia, csakis erősebbnek, súlyosabbnak kell lennie, jobb dalokkal, mint valaha. Pontosan erre is törekszünk, és szerintem gyilkos lesz az anyag.”

A lemezre ezek a dalok kerülnek fel:

01. Die By the Sword
02. Hole in the Head
03. The Rise of Chaos
04. Koolaid
05. No Regrets
06. Analog Man
07. What's Done Is Done
08. Worlds Colliding
09. Carry the Weight
10. Race to Extinction

Az album borítóját Havancsák Gyula készítette, és két dalt is meg lehet hallgatni róla. Jó hír, hogy a Sabatonnal közös idei buli után jövőre is eljut hozzánk a csapat, ezúttal ismét headlinerként: a The Rise Of Chaos lemezbemutató turnéjának budapesti állomása a Barba Negrában lesz január 21-én. Részletek itt.

Címkék:

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Lillian Axe - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

K3 - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Psychotic Waltz - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

ZZ Top - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2009. október 15.

 

Wisdom - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 14.