Shock!

április 20.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Ismét szünetet tart a Toto, bizonytalan a folytatás

Nyáron Budapestet is érintette a Toto turnéja, és aki valamiért kihagyta Steve Lukatheréket, alighanem bánhatja: a zenekar hamarosan újra leáll, a jelenlegi felállásban legalábbis biztosan nem lesz folytatás.

toto_k2019_04

2008-ban már feloszlott egyszer a Toto, de az akkori szünet nem tartott sokáig, két év után, átalakult felállásban visszatért a legendás AOR/prog-csapat. Steve Lukather gitáros/énekes most a The Morning Callnak adott interjújában elárulta: miután október 20-án, Philadelphiában befejeződik az aktuális turné, amely a zenekar fennállásának negyvenedik évfordulóját hivatott megünnepelni, egy időre ismét lehúzzák a rolót. „Nem tudom, hosszabb távon mit tartogat számunkra a jövő, az viszont biztos, hogy a Phillyben adott koncert belátható időn belül az utolsó lesz", fogalmazott Luke. „És az is biztos, hogy a mostani Toto-konfigurációnak ezzel vége. Nem tudom, hogy más felállásban lesz-e folytatás, hiszen nem vagyok jós. De a mostani verzió október 20-ával jobb létre szenderül. Szünetet kell tartanunk. Nagyon fáradtak vagyunk, össze kell szednünk magunkat, és kitalálni, mi következzen most. A zene ettől még persze adott, én pedig nem mondok olyat, hogy soha az életben nem játszom többet ezeket a dalokat. Az ilyesmi hülyeség lenne, és hazudnék is. Az egész pályafutásomból azt játszom, amit csak akarok, és azzal, akivel akarom. Mindez a többiekre is áll. De nem tudom, konkrétan milyen formában történik majd mindez."

Lukather hozzátette: a csapat az elmúlt évtizedben intenzívebben koncertezett, mint előtte bármikor, és jobb formában is vannak, mint valaha. Ugyanakkor szavaiból az olvasható ki, hogy kissé kezd belefásulni a vég nélküli utazgatásba. „Az a több mint két óra a színpadon a legfontosabb, és ez a mi igazi fizetésünk is. Ugyanis az ember nem a koncertekért kapja a pénzét, hanem a nap maradék húsz órájáért, amit egy szép kis börtöncellában töltesz – utóbbiakat hotelszobáknak hívják. Egész életemben úton voltam, szóval még csak az sem megoldás, hogy elmegyek megnézni a helyi látványosságokat, hiszen ezen is rég túl vagyok már."

Kérdés persze, meddig bírják ki egymás nélkül a csapat tagjai, főleg, hogy az Africa újonnani kultuszának köszönhetően a Toto márkanév napjainkban gyakorlatilag jobban cseng, mint valaha...

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Queensryche - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2013. július 9.

 

Slayer - Tokaj, Hegyalja Fesztivál, 2011. július 15.

 

Heathen - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

After All - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Pain of Salvation - Budapest, A38, 2010. október 24.