Shock!

április 19.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Hivatalosan is Rob Caggiano lett a Volbeat új gitárosa

Az Anthraxből január elején kilépett Rob Caggiano lett a dán Volbeat új gitárosa, pedig eddig csak arról volt szó, hogy producerként jegyzi a zenekar április 5-én esedékes következő nagylemezét, az Outlaw Gentlemen & Shady Ladiest. Az album kiadója a Universal, és már a borító is nyilvános.

„Büszkén és boldogan jelentjük be, hogy új gitárosa van a csapatnak”, áll az ismét négyesfogattá hízott Volbeat frissen közzétett nyilatkozatában. „A Robbal közös munka annyira inspiráló volt, és annyira jó hangulatúnak bizonyult, hogy úgy döntöttük, megtartjuk őt. Hárman vonultunk be a stúdióba, de teljes zenekarként jöttünk ki onnan!”

„Körülbelül egy hónapja érkeztem Dániába, hogy én legyek az új Volbeat lemez producere, ami már önmagában is roppant izgalmas kalandnak ígérkezett”, mondja a fejleményekről Caggiano. „Michael korábban megkért arra, hogy ha már úgyis ott leszek, az egyéb feladataim mellett játsszak fel pár szólót is az új lemezre, aminek nagyon örültem, és persze igent mondtam. Aztán megérkeztem Dániába, és ahogy elkezdtük átvenni az anyagot, valami sokkal több kerekedett ki ebből az egészből. Pár hétnyi közös munka után egyértelművé vált, hogy fantasztikusan tudunk együtt dolgozni Michaellel, és kölcsönösen roppantul tiszteljük egymást.

Az Anthraxben a dalok kialakításába viszonylag kevés beleszólással rendelkező Caggiano szavai szerint érdemben is beleszólhatott az új Volbeat lemezbe. „Nagyon felfrissít és inspirál, hogy ismét kreatív lehetek a dalszerzésben, méghozzá olyan szinten, amit szavakkal le sem lehet írni. Az efféle művészi kapcsolat nagyon ritka, és nem is veszem természetesnek. Amikor a srácok megkérdezték, hogy érdekelne-e a csatlakozás a csapathoz, a padlón csattant az állam! Nem is igazán fogtam fel a dolgot másnap reggelig, de azt kell mondjam, hogy nem tartott túl sok időbe meghozni a döntést… Nem így képzeltem el előzetesen az évem további részét, de ez a döntés bárminél helyesebbnek tűnik.”

Ami a zenei anyagot illeti, Michael Poulsen előzetesen úgy fogalmazott: a csapat el akar távolodni a bevált recepttől. „Mindenki számítson sok meglepetésre és a zenekar eddigi legrockosabb súlyos dalaira. Minden korábbinál jobban érezzük, hogy ezúttal új szintre juttattuk el a Volbeat hangzását, méghozzá anélkül, hogy megváltoztattuk volna a zenekar lényegét”, nyilatkozta pár hete.

A Volbeat legutóbbi albuma 2010-ben jelent meg Beyond Hell / Above Heaven címmel, és világszerte hatalmas sikert aratott: az Egyesült Államokban eddig több mint 170 ezer példányban talált gazdára, és Németországban is bőven 100 ezres eladás felett jár már. A banda március 6-ától Amerikában turnézik a Danko Jonesszal, majd nyár elejétől Európában fesztiváloznak. Az már például biztos, hogy ők is fellépnek a júniusi NovaRock fesztiválon Nickelsdorfban - immáron természetesen Robbal a szólógitárosi poszton.

 

Hozzászólások 

 
+3 #2 Sárvári Gábor 2013-02-04 17:47
Ez azért meglepett! Nem semmi . . . . . . Most anhtrax-ék vajon mit gondolnak? Nem erről volt szó . . . . . .De jó! Zsír! :)
Idézet
 
 
+6 #1 tschaby 2013-02-04 13:18
Nocsak...
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Eric Martin - Budapest, PeCsa Music Café, 2013. március 9.

 

K3 - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Die Krupps - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Helloween - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Wendigo - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.

 

Wackor - Budapest, Süss Fel Nap, 2006. április 25.