Shock!

március 28.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Hetvenedik születésnapját ünnepli Lemmy Kilmister

1224lemmyEgészen hihetetlen, de igaz, és akár szimbolikus jelentőséget is tulajdoníthatunk neki: 1945. december 24-én, azaz pontosan hetven évvel ezelőtt látta meg a napvilágot Ian Fraser Kilmister, azaz Lemmy, a Motörhead főnöke, a rock- és metalműfaj egyik leghatalmasabb és örök ikonja.

Hetven éve született az angliai Stoke-on-Trentben Lemmy Kilmister, a Motörhead énekes/basszusgitárosa, és bátran állíthatjuk: ezzel az évfordulóval jelképesen a súlyos zenék is átléptek egy határt, hiszen az egyik legnagyobb pionír lép most élete nyolcadik évtizedébe. Lemmy pályafutását még csak címszavakban sem kívánjuk ismertetni itt, hiszen a pályáját a The Rocking Vicars nevű formáció után Jimi Hendrix csapatának roadjaként, majd a Hawkwind basszereként folytató legenda életműve páratlan, és aki olyan lemezeket tett le az asztalra, mint az Overkill, a Bomber, az Ace Of Spades, az 1916 vagy a Bastards, arról mindent elmondanak ezek az örökbecsű művek.

Lemmy az utóbbi két évben rendszeresen került be a hírekbe a zene mellett egészségügyi zűrjei nyomán, de állítása szerint baromira idegesíti, amikor ezekről kérdezgetik, és ennek ellenére is jól van: manapság már vodka-naranccsal öblöget a régi jackes kóla helyett (noha az orvosai évek óta azt szajkózzák neki, hogy egyáltalán nem lenne szabad alkoholt innia), és a cigiadagját is radikálisan csökkentette. „Heti egy dobozzal szívok el. Ami pedig a piát illeti, jobban szeretem a narancslevet, szóval a Coca-Cola bekaphatja”, fogalmazott a pár hónappal ezelőtt 70. születésnapját ünneplő frontember, aki annak ellenére is kitart, hogy bottal kell járnia. „A lábaim szétbaszódtak, de ettől természetesen még mindig elpusztíthatatlan vagyok. Játszani fogunk, ameddig képes vagyok bot nélkül kisétálni a színpadra. De még akkor is, ha már csak bottal fogom tudni megtenni ezt.”

Ehhez csak annyit tudunk hozzáfűzni, hogy így legyen! Boldog születésnapot, Lemmy!

 

Hozzászólások 

 
+1 #9 RobertThorn 2015-12-29 06:25
Viszlát :(
Idézet
 
 
+8 #8 MATEo9 2015-12-25 01:22
Isten éltesse a Mestert! Ez az éjféli mise sem jézus, hanem az ő születéséről szólt :)
Idézet
 
 
+9 #7 Doktorúr 2015-12-24 21:04
Boldog születésnapot és legalább még egyszer ennyi évet a Rock and Roll leghatalmasabb badassének! Szeretünk, Lemmy! \m/
Idézet
 
 
+11 #6 Robidog1984? 2015-12-24 14:29
Lemmy az egyetlen utánozhatatlan az utolsó igazi Rocksztár egyike!
Lemmy maga a kibaszott Rock n' Roll!!!
Isten éltesse sokáig!
Idézet
 
 
-20 #5 WayneChont 2015-12-24 12:56
Biztos ez a szám kellett ide? Így is telefossák az agyad napi szinten, most még itt is? Persze remek alkalom...nem lehet kihagyni, hahaha
Idézet
 
 
+14 #4 Codename333 2015-12-24 12:14
Boldog Születésnapot Öreg! IKON!ROCKER! Ma este én is iszok az egészségedre :) MARADJ VELÜNK MÉG 70-ET !!!!!
Idézet
 
 
+12 #3 Tulus 2015-12-24 12:12
Boldog születésnapot Lemmy \m/ :-)
Idézet
 
 
+31 #2 Dead again 2015-12-24 09:06
Az egyik legnagyobb motherfucker rock 'n' roller e Föld kerekén. Az életműve tényleg magáért beszél, ahogy az is, hogy sose szállt el magától. Boldogságos 70. születésnapot Lemmy Kilmister!!!
Idézet
 
 
+34 #1 Arvorae 2015-12-24 07:06
Isten éltesse! Én a magam részéről iszok egy jackes kólát az egészségére, Ő meg majd meglátja.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Within Temptation - Budapest, PeCsa Music Hall, 2014. március 14.

 

Orphaned Land - Budapest, Club 202, 2013. október 4.

 

Volbeat - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. június 18.

 

Die Krupps - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Dark Tranquillity - Budapest, Dürer Kert, 2010. október 14.

 

Wackor - Budapest, Süss Fel Nap, 2006. április 25.