Shock!

március 29.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Harmadszorra is utolsó albumot jelentet meg a Ministry

From Beer To Eternity címmel ismét új lemezt jelentet meg szeptemberben a Ministry, ami csak azért vicces igazán, mert Al Jourgensen ezt is utolsónak ígéri – így hamarosan már a harmadik utolsó albumot vehetjük majd kézbe az amerikai indusztriális metal legendától.

A lemez tavaly decemberben íródott meg mindössze tizenkilenc nap alatt, nem sokkal a csapat gitárosa, Mike Scaccia tragikus halála előtt. „Ez volt minden idők egyik legkreatívabb Ministry dalszerzési periódusa, a zenekar valósággal lángolt”, mondta az anyagról a Noiseynak Jourgensen. „Remekül mulattunk, nagyszerű ötletekkel álltunk elő, és mindennel kísérleteztünk, amihez csak kedvünk támadt, a Stonest idéző bluestól kezdve a dubig és természetesen a súlyos, gitáralapő rockig. Már-már túl könnyen ment minden: semmi harc, semmi probléma.”

A témákat Jourgensen saját El Paso-i stúdiójában véglegesítette az elmúlt három hónap folyamán Sammy D'Ambruoso társproducerrel és Aaron Havill hangmérnök/billentyűssel. „Érzelmileg ez volt a legbonyolultabb projekt, amin valaha is dolgoztam, de egyben a legkifizetődőbb is. Mikey imádta a dalokat, amikor dolgozott rajtuk, én pedig tudom: most odafentről néz minket, és totálisan elégedett azzal, amire jutottunk.”

Jourgensen közösen akarja majd promotálni az albumot augusztusban érkező, Ministry: The Lost Gospels According To Al Jourgensen című önéletrajzával. Turnét azonban egyelőre nem tervez, legfeljebb egy-egy koncertre rántja majd össze Tommy Victor és Sin Quirin gitárosokat, illetve az utóbbi évek többi zenészét, és akkor is kizárólag Scaccia tiszteletére. „Nem tudok nélküle levezényelni egy teljes turnét. Számára is majdnem annyira az életet jelentette a Ministry, mint nekem, és attól tartok, nélküle meg kell halnia. De azt bántam volna, ha nem ilyen nagy durranással távozunk!”

A dallista az alábbi lesz:

01. Hail To His Majesty
02. Punch In The Face
03. Permawar
04. Perfect Storm
05. Fairly Unbalanced
06. The Horror
07. Side FX Include Mikey's Middle Finger (T.V.4)
08. Lesson Unlearned
09. Thanx But No Thanx
10. Change Of Luck
11. Enjoy The Silence

A csapat legutóbbi, már egy feloszlás után utolsóként kijött Relapse lemeze tavaly került a boltokba.

 

Hozzászólások 

 
#2 torta 2013-03-30 09:11
Lassan nekiállhatna az öreg a régóta esedékes új LARD lemeznek is
Idézet
 
 
#1 Equinox 2013-03-29 19:06
Nagy kamuszöveg, de nekem a Relapse is tetszett, ez is érdekel
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Motörhead - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Whitesnake - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. július 13.

 

Apocalyptica - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Orphaned Land - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

 

Muse - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 15.

 

Wackor - Budapest, Süss Fel Nap, 2006. április 25.