Shock!

október 13.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Hammerfall kontra Biohazard: majdnem perre mentek egymással

Kénytelen volt az utolsó pillanatban új borítóba csomagolni nyolcadik stúdiólemezét a svéd Hammerfall, miután a brooklyni Biohazard jogi lépésekkel fenyegette meg őket a túlzott hasonlóságok miatt. Az Infected című album május 20-án kerül a boltokba.

„Nem értettem egyet a többiekkel, de én csak a dobos vagyok", mondta nevetve Anders Johansson, a csapat ütőse az EspyRocknak adott interjújában. „Először a kabalafiguránkkal, Hectorral készült egy borító, amit én személy szerint bírtam, a többiek azonban valami miatt nem. Ezután történtek a dolgok. Tisztán emlékszem, hogy amikor megláttam az új borítót, egyből az jutott eszembe: pontosan olyan, mintha csak a Biohazard csinált volna egy Hammerfall című albumot... A Biohazardék persze ki is akadtak, és perrel fenyegettek meg minket, így aztán rápakoltuk a képre ezeket a kezeket, amik most rajta vannak. Szerencsére a zene jó, szóval a végén minden oké lesz... Talán itt is volt az ideje megszabadulni a régi beidegződésektől, hiszen az előző lemezek valamennyire egyformán néztek ki."

A banda kabalafigurája, Hector egyébként Anders szerint nem elvből tűnt el a borítóról, hanem egyszerűen csak a konkrét kép osztotta meg a zenekart. „Egy igazi fotóról volt szó, és a többiek úgy gondolták, Hector puhánynak tűnik rajta. Egy csávó pózolt egy sisakban, és mondom, nekem tetszett a kép, de lehet, hogy a többieknek volt igazuk. Hiszen mi lenne, ha Hector tényleg bénán festene? De az album erős, és ez a lényeg, szóval nincs semmi gond."

A Biohazard aggályai egyébként érthetőek, hiszen hamarosan ők is új albummal jelentkeznek, ráadásul még a kiadójuk is a Nuclear Blast, akárcsak a Hammerfallnak... A svédek mindenesetre nemcsak a borítóval akartak ezúttal eltérni a szokásos formuláktól, hiszen a lemez producere James Michael (Mötley Crüe, Sixx A.M., Scorpions, Meat Loaf) volt, akivel gyökeresen másképp dolgoztak, mint eddig.

„James segített nekünk abban, hogy valami olyat teremtsünk, ami új és izgalmas, de eközben tökéletesen passzol az eddigi dolgaink sorába is", fogalmazott az anyag kapcsán Oscar Dronjak gitáros. „Ilyennek még soha nem hallhatta senki a Hammerfallt: egy sor új hatásunk is átsüt a zenén, de minden benne van, amit eddig szerettek a rajongók a bandában. Ezek vagyunk 2011-ben: a legenda újjászületett!" „Soha korábban nem szóltunk még ennyire frissen és naprakészen, de eközben nem veszítettük el a Hammerfall lényegét sem", tette hozzá Joacim Cans énekes, aki szerint a lemez – címének megfelelően – igazi fertőző heavy metalt rejt. Érdekesség, hogy az album egyik dala egy Pokolgép feldolgozás, méghozzá a Hol van a szó az 1991-es Adj új erőt albumról.

A lemezre tizenegy dal kerül fel, a limitált verzióhoz pedig egy bónusz DVD is jár majd öt szerzemény videóváltozatával. A dalcímek az alábbiak:

01. Patient Zero
02. Bang Your Head
03. One More Time
04. The Outlaw
05. Send Me A Sign
06. Dia De Los Muertos
07. I Refuse
08. 666 - The Enemy Within
09. Immortalized
10. Let's Get It On
11. Redemption

 

Hozzászólások 

 
#3 Equinox 2011-05-09 20:12
Idézet - Valentin Szilvia:
Idézet - vitya121:
de melyik a hol van a szó ezek közül? :)


A Send Me A Signra tippelek.

Kizárásos alapon az egyik legvalószínűbb az lenne. A spanyol című Holtak napja is kiesik stb stb. Azért a Pgép dalért várom az egész lemez
Idézet
 
 
#2 Valentin Szilvia 2011-05-09 11:03
Idézet - vitya121:
de melyik a hol van a szó ezek közül? :)


A Send Me A Signra tippelek.
Idézet
 
 
#1 vitya121 2011-05-08 13:05
de melyik a hol van a szó ezek közül? :)
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Anneke Van Giersbergen - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Cloudscape - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Leander Rising - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. február 7.

 

Voivod - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

Slayer - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Wackor - Budapest, Wigwam, 2005. március 18.