Shock!

október 07.
hétfő
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

„Fel sem merül, hogy na, akkor most készítsünk súlyosabb albumot”

Szeptember 20-án jelenik meg a Nightwish új nagylemeze. Az album a Yesterwynde címet viseli, és most meghallgatható róla a harmadik előzetes dal is.

0504nachtwunsch

Tero Kinnunen, Mikko Karmila és Mika Jussila segítségével készítette el tizedik nagylemezét a Nightwish. Az album Yesterwynde címmel kerül a boltokba szeptember 20-án, újból a Nuclear Blast gondozásában, és a harmadik nagylemezük lesz Floor Jansennel a mikrofonnál a 2015-ös Endless Forms Most Beautiful, illetve a legutóbbi, 2020-as Human. :II: Nature. után. Emellett a 2000-es Wishmaster óta most először dolgoztak Marco Hietala basszer/énekes nélkül.

Tuomas Holopainen nemrég a Kerrang!-nek adott interjúban beszélt a lemezről, és a beszélgetésben a felvezető single maratoni hosszúsága is szóba került. „Az első kiadói megbeszélésen közöltem a Nuclear Blasttel, hogy a felvezető kislemezdal nyolc és fél perc, a refrén pedig 3.30-nál érkezik be először – mondta a billentyűs. – Mire ők: tökéletes! Szerintem ennek a hosszú örökségünk az oka. Persze alapból is azt tesszük, amit szeretnénk, de sokat elárul, hogy ezt is megengedhetjük magunknak. Mert közben ugye mindig azt hallom, hogy a Spotify-on az a jó, ha 15 másodperc után beérkezik az ének, különben az emberek léptetik, mert nem képesek hosszabban odafigyelni.”

A Yesterwynde metálosabbnak ígérkezik az előző albumnál, Tuomas szerint ugyanakkor ezek a törekvések nem voltak tudatosak. „Egyszerűen így alakult. Soha nem is gondolkodunk előzetesen ilyesmiken, fel sem merül, hogy na, akkor most készítsünk súlyosabb albumot… Egyszerűen arról van szó, hogy a történeteket mindig egy meghatározott módon kell elmesélni. És ezek a történetek most ezt kívánták meg. De érdekes, hogy tegnap két újságíró például azt mondta, hogy sokkal metálosabb albumot vártak, és szerintük ez a mostani egy kimondottan lágy lemez. Szóval szerintem a hallgatón is sok múlik.”

nightwish_cA lemezre az alábbi dalok kerülnek fel:

01. Yesterwynde
02. An Ocean Of Strange Islands
03. The Antikythera Mechanism
04. The Day Of...
05. Perfume Of The Timeless
06. Sway
07. The Children Of 'Ata
08. Something Whispered Follow Me
09. Spider Silk
10. Hiraeth
11. The Weave
12. Lanternlight

A zenekar korábban már két dalt is közzétett az anyagról, most pedig az An Ocean Of Strange Islands is meghallgatható.

Érdekesség, hogy a megjelenést követően a Nightwish nem tervez turnéra indulni. „Most így érezzük helyesnek – fogalmazott Tuomas. – És természetesen szó sincs a zenekar végéről, hiszen épp most írtunk alá egy többlemezes szerződést a Nuclear Blasttel, szóval jönnek a további új zenék is. De ami a bulikat illeti, most kicsit hosszabb fellélegzés következik, aztán majd meglátjuk, mit hoz a jövő. Jelenleg csupán ennyit mondhatok. Elég rendesen kivettük a részünket a koncertezésből 2022-ben és 2023-ban, szóval ez azért segített a döntés meghozatalában."

 

Hozzászólások 

 
#6 Adam 2024-09-12 21:02
Nincs itt nagy baj kérem szépen. Az első két dal szerintem teljesen jó. Ez a harmadik kissé gyengébbnek tűnik, de itt is vannak jópofa dolgok. "Művészkedésnek" nyomát sem hallom. Egy dolgot meghagyok, itt van Floor Jansen, és nem építenek rá eleget szerintem. Egyrészről becsülendő, hogy a Nagy Egészet szolgálja minden hangszer (ide értve az énekest is), de többet lehetne odacsapni, ahogyan az történt pl. a Shomaker dalban is (igen, tudom, azt már majdnem feladták, mert meghaladta Floor hangterjedelmét a dal vége), vagy akár még Floor előtt, korábbról a jazz-es Slow, Love, Slow.
És azt is aláírom, hogy jót tenne a Nightwishnek egy olyan "visszatérés" mint amilyet a Therion csinált az utóbbi három lemezével. De ez még mindig teljesen oké amit hallok. Hogy elég-e az oké? Jah. Elég.
Idézet
 
 
#5 Windir 2024-09-12 10:51
Idézet - Horváth Róbert:
Ennek az albumnak nincs köze ahhoz,ami volt a Nightwish. Ez csak Toumas öncélú művészkedése. Inkább már szólóprojektet kéne csinálnia,a Nightwish nevét meg hagynia békében pihenni,mert ez az album.ezen a néven egy újabb gyalázat!

Auri?
Idézet
 
 
#4 Horváth Róbert 2024-09-12 10:00
Ennek az albumnak nincs köze ahhoz,ami volt a Nightwish. Ez csak Toumas öncélú művészkedése. Inkább már szólóprojektet kéne csinálnia,a Nightwish nevét meg hagynia békében pihenni,mert ez az album.ezen a néven egy újabb gyalázat!
Idézet
 
 
#3 Arni 2024-09-11 15:35
Szeretem a Nightwisht, de ez igy elsore unalom mint a legutobbi album . Sajnos mintha hianyozna a produceri munka, talan neha raszolhatna valaki a Thoumasra , hogy vegyen vissza az oncelu muveszkedesbol.
Idézet
 
 
#2 Vermin 2024-09-11 13:50
Az előző lemezt is untam, ezeket a dalokat már a felénél lezártam. És mielőtt azzal jönne valaki, hogy Tiktok-hozzáállás, nem, egyszerűen unalmas lett a Nightwish.
Idézet
 
 
#1 bogar 2024-09-11 09:52
Nagyon szeretem a Nightwish-t, de ez rém unalmas. Floor énekmegoldásai viszik a hátán ezt a dalt, de azok sem nyújtanak semmi változatosságot . Persze mondhatjuk, hogy már kialakult stílusuk van, de valamiért ez most nálam nem működik.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Jeff Loomis - Budapest, Dürer Kert, 2012. november 11.

 

Marty Friedman - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Slayer - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Megadeth - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Destruction - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

30 Seconds To Mars - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 13.