Shock!

április 18.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Emperor: szépen alakul a nyári fesztiválmenetrend

0802emperorNyár végén derült ki, hogy 2017 folyamán, néhány nyári fesztivál erejéig ismét újjáéled az Emperor, amelyre ezúttal az Anthems To The Welkin At Dusk megjelenésének húszéves évfordulója szolgáltatja az apropót. A csapat menetrendje egyre kerekebb.

Folytatja a 2014-ben megkezdett, roppant sikeres szériát az Emperor, akik jövőre ismét színpadra állnak, de kizárólag alkalmi jelleggel, néhány kiemelt fellépés erejéig. Három évvel ezelőtt az In The Nightside Eclipse jubileuma alkalmából állt közös színpadra Ihsahn és Samoth, a mostani apropót pedig az 1997-es Anthems To The Welkin At Dusk mestermű évfordulója szolgáltatja. Ezúttal nem a két évvel ezelőtti fellépésekre visszahozott Bård „Faust" Eithun dobol majd a koncerteken, hanem Kai Johnny Mosaker, azaz Trym Torson, aki 1996 és 2001, majd 2005 és 2007 között játszott a zenekarban.

A zenekar első bejelentett 2017-es fellépése az augusztus 9-12. közötti Brutal Assaulton lesz Csehországban, vagyis túl messzire nem kell utazni ahhoz, hogy megnézhessük a csapatot. Emellé azóta további dátumokat sorakoztatott fel a zenekar: az első koncert a mostani állás szerint június 16-án, a clissoni Hellfesten lesz, majd másnap a desseli Graspopon, 23-án pedig a haldeni Tons Of Rockon lépnek fel. A mostani állás szerint utóbbi lesz az Emperor egyetlen 2017-es norvégiai fellépése. Júliusra egyelőre egy bulit kötöttek le, méghozzá 1-jén, a barcelonai Rockfesten, augusztusban pedig a Brutal Assault mellett már a 3-5. közötti Wacken Open Air is fix.

Ihsahn július 30-ai nagyszebeni koncertjéről itt olvashatsz.

 

Hozzászólások 

 
+2 #6 absi 2017-01-04 19:57
Úgy látom Rockmaraton idején pont ráérnek. Hátha nem akadna amúgyse jobb dolguk...
Idézet
 
 
+5 #5 castlereagh 2017-01-03 23:07
A világ egyik legjobb extrém black metal zenekara.
Az "Anthems To The Welkin At Dusk" c. albumuk a metal zene történelmének egyik csúcspontja.
Idézet
 
 
+1 #4 Carrast 2017-01-03 23:04
háháh! amint megtudtam, hogy ők az első bejelentett zenekar Brutalon azonnal megvettem a jegyet, ez számomra egy valóra vált álom, hogy előadják ezt az albumot!
Idézet
 
 
+14 #3 Tom 2017-01-03 20:57
érdekes eset az övék (sok másik zenekarral együtt)
Kiválóan mutatja, hogy a jó zene az ihlet, egy pillanat, amikor kiszakad az emberből a jó téma.
Jó zenét csinálni nem lehet megtanulni, nem lehet begyakorolni. Amikor jön a jó téma, akkor jön, amikor nem jön, akkor tehet bármit a zeneszerző, nem lesz maradandó élmény az eredmény.
Ők például 20 éve nem tudták felülmúlni az Anthems-t. Hiába lettek tapasztalt, rutinos zenészek, zeneszerzők, azok a témák akkor jöttek ki, amikor kijöttek
Idézet
 
 
+4 #2 Tulus 2017-01-03 20:34
Ha már ilyen szépen összejöttek, akkor csinálhatnának egy lemezt is.
Idézet
 
 
+7 #1 Habbal 2017-01-03 17:28
Jöhetnének hozzánk is.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Cloudscape - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Perfect Symmetry - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Leander Rising - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. február 7.

 

Mátyás Attila Band - Budapest, A38, 2011. július 2.

 

Watch My Dying - Budapest, Kultiplex, 2005. november 12.

 

Wackor - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.