Shock!

április 20.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Elképesztő ritkaságokkal, a szokásos látványosságokkal indult el a Rush jubileumi turnéja

0512rushHétvégén startolt a Rush negyvenedik évfordulós turnéja Észak-Amerikában. A kanadai progresszív rockerek természetesen most sem hazudtolták meg önmagukat – de meg is kell adni a módját mindennek, hiszen lehet, hogy ez az utolsó nagy megmozdulásuk…

Az oklahomai Tulsában kezdődött meg pénteken a Rush negyvenéves jubileumi turnéja. Geddy Lee, Alex Lifeson és Neil Peart előzenekar nélküli monstre koncerteket ad a sorozat keretében, a rájuk jellemző elképesztő vizuális látványosságokkal – ezek közül az egyik legnépszerűbb garantáltan az a rajzfilm lesz, amely a banda fejlődését mutatja be. Ugyanakkor zeneileg is tartogatnak csemegéket a fanatikusoknak: a két részre osztott műsor első felében több olyan dal került elő, amelyeket 2008 óta nem játszottak élőben, de még a második programfelvonásban is toltak igazi ritkaságokat, így például a Permanent Waves lemez Jacob’s Ladderét, amely a szóban forgó lemez turnéja óta egyszer sem szerepelt az élő szettben. A legrégebbi kövület viszont mindenképpen a Caress Of Steel album Lakeside Parkja, amely utoljára 1978-ban csendült fel a műsorban…

A program az alábbi volt:

Első felvonás:

01. Clockwork Angels
02. The Anarchist
03. Headlong Flight
04. Far Cry
05. Main Monkey Business
06. One Little Victory
07. Animate
08. Roll The Bones
09. Distant Early Warning
10. Subdivisions

Második felvonás:

01. Tom Sawyer
02. Red Barchetta
03. The Spirit Of Radio
04. Jacob's Ladder
05. Cygnus X-1 Book Two: Hemispheres – Prelude
06. Cygnus X-1 Book One - The Voyage: Part 1
07. Cygnus X-1 Book One - The Voyage: Part 3
08. Closer To The Heart
09. Xanadu
10. 2112 Overture/Temples of Syrinx/Presentation/Grand Finale

Ráadás:

11. Lakeside Park
12. Anthem
13. What You're Doing
14. Working Man

Azt persze nem tudni biztosan, hogy a Rush teljesen leáll-e a mostani kör után (vélhetően nem), de az most eléggé tutinak tűnik, hogy hasonlóan megterhelő, többhónapos arénaturnéjuk már nem nagyon lesz több a jövőben.

 

Hozzászólások 

 
#2 kvzs 2015-05-12 17:59
Ez a "műsor első felében kizárólag olyan dalok kerültek elő, amelyeket 2008 óta nem játszottak élőben" kicsit sántít, mert kapásból az első három szám a Clockwork Angels lemezről van, a Subdivisions-t meg a Far Cry-t is jhallottam tőlük 2011-ben... Amúgy szép setlist :)
Idézet
 
 
+3 #1 Tulus 2015-05-12 16:08
A Rush fantasztikus, nagyon remélem, hogy még néhány lemezzel megörvendeztetn ek minket, földi halandókat :-)
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2013. július 9.

 

Accept - Budapest, Club 202, 2011. február 2.

 

Wisdom - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 14.

 

Wendigo - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 11.

 

Wackor - Budapest, Wigwam, 2005. március 18.

 

Wackor - Budapest, Süss Fel Nap, 2005. február 8.