Shock!

március 28.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Duff: „Meg kellett történnie, hogy ismét színpadra lépjek Axl-lel”

A klasszikus Guns N' Roses újjáalakulása a rockszakma legjobban várt attrakciói közé tartozik, és folyamatosan mindenfélét pletykálnak róla. Miután Duff McKagan tavaly október 14-én Londonban vendégként színpadra lépett a mostani Gunsszal, még több a találgatás, bár a basszusgitáros egy friss nyilatkozatában is azt állítja: a dolog semmiképpen sem tekinthető egy folyamat első lépésének.

„Majdnem azt kívánom, bárcsak meg se történt volna a dolog színpadi része", nyilatkozta az emlékezetes tavalyi vendégszereplésről Duff az Artisan News Service-nek. „Számomra a legfontosabb az esély volt, hogy találkozhattunk Axl-lel, hiszen a hotelben egymás melletti szobákat kaptunk. Nagyszerű: ennek meg kellett történnie. Hogy pontosan mi zajlott le, amikor ismét egymásba botlottunk, az magánügy, de örülök, hogy sor került rá. Viszont majdhogynem azt szeretném, bárcsak egy olyan napon esett volna meg a dolog, amikor nem játszanak, ugyanis azóta mindenki azt kérdezgeti, hogy ez egyben újjáalakulást is jelent-e. Nem, semmiféle ilyesmiről nincs szó. Axl-lel mentem a koncertre. A repülőút után még nem álltam át teljesen az új időzónára, és emiatt előzőleg rengeteg energiaitalt nyomtam be – akkorra már az egész helyzet teljesen szürreális volt. Hé, már ágyban kellene lennem, reggel nyolckor tárgyalásom van, mit keresek itt egyáltalán? Aztán hirtelen azon vettem észre magam, hogy a kezemben van egy basszusgitár... Mi? Játszani fogok? Ráadásul a You Could Be Mine-t, amit 1993 óta nem játszottam... A francba, hogy is van egyáltalán ez a nóta? De ezt is élveztem, és örülök, hogy megtörtént. A legfontosabb, hogy közben végig, folyamatosan bennem volt az érzés, hogy ennek így kell lennie."

Duff a You Could Be Mine-ban, a Patience-ben, a Knockin' On Heaven's Doorban és a Nice Boysban zenélt együtt a Guns N' Roses jelenlegi tagságával, és a koncert végén meghajolni is felment velük a színpadra. Ez volt az első alkalom a Use Your Illusion világturné 1993-as befejezése óta, hogy Duff megosztotta a színpadot Axl-lel. A hivatalos verzió szerint a basszusgitáros nem zenei természetű ügyeit intézni érkezett a brit fővárosba, és fogalma sem volt róla, hogy az énekes és mostani társai is Londonban tartózkodnak. Arról is csak a hotelben értesült, hogy Rose szobája szomszédos az övével. A koncert utáni napon a két egykori kolléga együtt vacsorázott, és a hírek szerint végleg elásták a csatabárdot.

A basszusgitáros 1997-ben, nem sokkal Slash távozását követően lépett ki a bandából. Azóta számos projektben vett részt, de a legnagyobb figyelmet az egykori gunsos kollégákkal alapított Velvet Revolver keltette. A szupergroup éppen énekest keres, de míg megtalálják, Duff másik csapata, a Loaded is új lemezt jelentet meg április 19-én The Taking címmel.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Devin Townsend Project - Budapest, Barba Negra Music Club, 2015. március 12.

 

Uriah Heep - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. szeptember 21.

 

Anthrax - Budapest, Budapest Park, 2013. július 30.

 

Eric Martin - Budapest, PeCsa Music Café, 2013. március 9.

 

Die Hard - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Wendigo - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.