Shock!

augusztus 13.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Cain’s Offering: itt a címadó szám Kotipelto és Liimatainen új lemezéről

0313cainbMájus 15-én jelenik meg a Cain's Offering második albuma. A Stormcrow című lemezen ismét együtt zenél Jani Liimatainen, a Sonata Arctica alapító gitárosa, illetve Timo Kotipelto, a Stratovarius frontembere, és most a címadó dalt is meg lehet róla hallgatni.

2009-ben jelent meg a Cain's Offering első lemeze, a Gather The Faithful, amelynek folytatása májusban érkezik a Frontiers gondozásában. Jani Liimatainen és Timo Kotipelto mellett a munkálatokban Jens Johansson, a Stratovarius aranykezű billentyűse is részt vett, a basszusgitárt Jonas Kuhlberg kezelte, a dobokért pedig Paul Di'Anno ütőse, Jani „Hurtsi" Hurula felelt.

„Pár éve már megkerestek, hogy készítsük el ezt a második lemezt, de akkoriban annyira elfoglalt voltam az egyéb projektjeimmel, hogy még csak elgondolkodni sem lett volna értelme azon, hogy lesz-e időm összerakni egy teljes nagylemeznyi anyagot", mondja Jani a lemezről. „Tavaly, amikor ismét felmerült az ötlet, úgy gondoltam, megfelelő az időzítés, és úgy éreztem, képes leszek minden energiámat erre az albumra összpontosítani. Szerintem ez a második album koherensebb, céltudatosabb az elsőnél. A Gather The Faithful annak idején az első lemez volt, ahol minden zenét és szöveget én írtam, és visszatekintve talán kicsit túlságosan is ambíciózusan álltam a vállalkozáshoz: be akartam bizonyítani, hogy tényleg képes vagyok igazán jó, komplex nótákat írni. Az elmúlt hat évben sokat fejlődtem dalszerzőként. Ma már semmit sem akarok bebizonyítani, egyszerűen csak a lehető legjobb anyagot szerettem volna megírni. A dalok ma is nagyon ének- és dallamorientáltak, mivel számomra mindig is a melódia áll a középpontban, de ezúttal megpróbáltam kicsit egyszerűbb mederben tartani a dolgokat. Ugyanakkor szerintem Timo ettől még biztos azt mondaná, hogy elég összetettek az énektémák!"

0313caincA dallista az alábbi:

01. Stormcrow
02. The Best Of Times
03. A Night To Forget
04. I Will Build You A Rome
05. Too Tired To Run
06. Constellation Of Tears
07. Antemortem
08. My Heart Beats For No One
09. I Am Legion
10. Rising Sun
11. On The Shore

A már ismert I Will Build You A Rome mellett most a Stormcrow, illetve egy alapos ízelítő is meghallgatható a lemezről.

 

Hozzászólások 

 
#1 Sanctus 2015-04-25 09:59
Ez az a szám amit Tony Kakko meg akart írni a "nagy visszatérés"kor, csak nem sikerült neki. Nincs benne semmi új, de mivel részben ezen nőttem fel, kellemes hallgatni.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Red Dragon Cartel - Budapest, A38, 2014. május 5.

 

Motörhead - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

K3 - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

ZZ Top - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2009. október 15.

 

Wendigo - Budapest, A38, 2005. április 29.

 

Wendigo - Gödöllő, Trafó, 2004. március 26.