Shock!

április 20.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Békásmegyer, Szigony utca: tizenhárom év után új dal a C.A.F.B. műhelyéből

Napokon belül érkezik a várva várt EP, amit a nyáron megjelenő nagylemezük előfutáraként rögzített Szakácsi Greg és a C.A.F.B. zenekar. A korongon szereplő Bikini-feldolgozást néhány héttel ezelőtt tette közzé a banda, előzetesként pedig máris itt egy újabb nóta Szakácsi Gregéktől.

0131cafb

Január elején jelentette be Szakácsi Greg, hogy új albumot ad ki a C.A.F.B. zenekarral. Az együttes Seattle-ben élő alapítója utoljára 2004-ben készített lemezt az első bandájával – bár a Naiv című kiadvány után született néhány demófelvétel, ezek hivatalosan nem kerültek forgalomba. A klasszikus felállásban készülő stúdióalbum előfutáraként egy középlemezt is ígért a kultikus punk banda. A régóta várt EP'17 munkálatai már befejeződtek, néhány napon belül elérhető lesz az iTunes és a Spotify rendszerén keresztül, illetve CD formátumban.

„Jó, hogy újra egymásra találtunk a srácokkal. Mintha soha nem lett volna szünet, mindent ott folytattunk, ahol abbahagytuk annak idején. Süti barátomat nagyon jó zenésznek tartom, így nekem a közös munka egyben megtiszteltetés is", mondja Szakácsi Greg. „Ezzel a lemezzel a C.A.F.B. végre ismét úgy állhat közönség elé, ahogy húsz évvel ezelőtt, a Zanza című album megjelenésekor ismertek minket."

Az amerikai kiadásban napvilágot látó ötszámos korongról a Megüssem, vagy ne üssem című Bikini-feldolgozást január elején mutatta be a zenekar, hétfőn délelőtt pedig tizenhárom év után az első vadonatúj Szakácsi Greg – C.A.F.B. szerzemény is megérkezett. A Békásmegyer, Szigony utca című dal Szakácsi pályafutásának kezdeteiről szól, a fiatal punk gyermekkori élményeit és gondolatait idézve állít emléket barátjának, akivel 1990-ben közösen alapította a C.A.F.B. zenekart. Szita Mihály (Mike) akkor a Szigony utcában lakott – a zenész 2001-ben heroinfüggőségének áldozata lett. „Sokszor gondolok a korai évekre, amikor a zene mellett a punk is az életünk részévé vált. Mike volt a legjobb barátom, ő vitt bele ebbe az egészbe. Mindig terveztük, hogy majd meglátogat Seattle-ben, de sajnos ez a pillanat sosem jött el. Mikor 2001-ben elhunyt, bennem is meghalt valami, de az emlékét örökre megtartom a dalaimban. Amink van, az neki is köszönhető, és ezt mindenki tudja, aki ismeri a C.A.F.B.-t", mondja Greg, hozzátéve: természetesen Sütő Lajos és Urbán László is kellett a folytatáshoz, hogy a zenekar tovább menjen azon az úton, amelyen Mike-kal elindultak, így a dal ugyanúgy nekik is szól.

A szerzemény a napokban érkező EP-n és a nyárra ígért nagylemezen is szerepel majd. A két kiadvány megjelenése közt március 11-én a Dürer kertben találkozhat a közönség az eredeti felállásban visszatérő zenekarral, ahol Sütő Lajos, Mogyorósi István, Urbán László és Szakácsi Greg a tavalyi telt házas C.A.F.B. koncerthez hasonlóan a Prosectura és a HétköznaPI CSAlódások társaságában lép fel. Greg a további tervek kapcsán annyit mondott: „Bár mindegyikünknek van külön is zenekara, Sütinek a Cuki Presszó, Lacának a Ramonez, nekem pedig a Sledgeback, megegyeztünk a srácokkal, hogy folytatjuk a közös munkát, vagyis a C.A.F.B. a jövőben kizárólag a 90-es évek végén működő felállásban alkot és koncertezik."

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Fates Warning - Budapest, A38, 2013. október 16.

 

Lillian Axe - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Riverside - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 6.

 

Slayer - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Die Hard - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Solar Scream - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.