Shock!

április 20.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

„Az emberek ma már elfelejtik megemlíteni, de én játszottam először lemezre blastbeatet”

1029karelCharlie Benante szerint tőle erednek a blastbeatek. Az Anthrax és az S.O.D. ütőse egy podcastben elárulta: kicsit bosszantja, hogy manapság ez ma már nincs benne igazán a köztudatban.

„Ott van ez a bizonyos ütem, a blastbeat", mondta a Drumtalkban Benante. „Azt kell mondanom, hogy ilyen típusú ritmust először az S.O.D. 1985-ös albumára játszottunk és vettünk fel. És kicsit unom, hogy az emberek ma már elfelejtik megemlíteni, hogy az volt az első alkalom. Igen, természetesen később mások tökéletesítették, sokkal jobban játszották, de akkor került először blastbeat lemezre. Ha valaki be tudja bizonyítani, hogy tévedek, bizonyítsa be, de szerintem ez volt az első. És ahogy említettem, utána mások továbbfejlesztették, és sokkal jobb formában is megvalósították, én pedig nem foglalkoztam ezzel tovább, ennyi volt."

Benante a Speak English Or Die lemez Milk dalát emelte ki fő példaként. „Emlékszem, amikor megjelent a nóta, benne a blastbeattel, egy csomóan megkérdezték: hát te meg mit csinálsz ebben a dalban? Mi történik ott? Egyik oldalról úgy álltam hozzá: nem igazán árulhatom el... Élőben mindig láttam, hogy figyelik, mit játszom a dalban. Az S.O.D. persze nem koncertezett sokat, de ha éppen igen, az egész lemezt elnyomtuk, és sosem abban a tempóban, ahogy felvettük a nótákat. Élőben ment, gyors volt, szóval mindig fejlődött tovább."

Charlie név szerint Nick Barkert emelte ki a dobosok későbbi generációjából blastbeat-nagymesterként. „Amikor meghallgattam a Dimmu Borgir Puritanical Euphoric Misanthropia lemezét, mintha csak egy ajtó nyílt volna ki előttem. Nick egy egészen új szintre juttatta el a blastbeates stílust."

 

Hozzászólások 

 
#7 Leo Bonhart 2020-06-23 21:28
Lehet, hogy Benante találta fel a blastbeat-et, de ez az úr meg a matekdobolást:

https://www.youtube.com/watch?v=AV1N_NJW-tE
Idézet
 
 
#6 Alexander 2020-06-23 13:24
Maradjunk annyiban, hogy mondjuk a régiek közül egy Ringo Starrt, vagy egy Dave Hollandot bárki kenterbe ver, de azért ha ilyet (a linkben) látok/hallok, akkor nem jut eszembe olyan, hogy a fiatalabb generációk egyre technikásabbak. Gyorsan játszani egy dolog, a blastbeat most már ott van sok zenében, csak éppen nem hoz már lázba. Imádtam pl. a Mardukot Fredrik Anderssonnal, de az utána jövők hiába nyomják ezerszer gyorsabban a blastbeatet, egyszerűen leszarom... semmi nincs, ami lenyűgözzön benne. Unalmas. S akkor az említett link:

https://www.youtube.com/watch?v=9esWG6A6g-k
Idézet
 
 
#5 kiss gabor 2020-06-23 09:21
Az interjúnak egyébként van folytatása is: "A másik dolog, ami baromira idegesit, az a spanyolviasz-kérdés. Biztos hallottál már a spanyolviaszról ...az emberek hajlamosak megfeledkezni róla, pedig azt is én szartam."
Idézet
 
 
#4 Claudius Oltarimanus 2020-06-22 13:10
De jó kis szalagcím lehetne erről a Blikkben! Amúgy a szent ügyért áldozatokat kell hozni:

"A Death Metal nótának a szövegét egy angolórán írtam az éppen aktuális dolgozat helyett. Természetesen a dolgozatomra elégtelent kaptam, de feltaláltam a "death metal" kifejezést!"

jeff Becerra
Idézet
 
 
#2 SSlayer6 2020-06-22 06:59
Lehet, hogy lemezre Ők vették először, de voltak előtte is:
1955: https://youtu.be/Q4My8VzkZLI?t=71
1981: https://www.youtube.com/watch?v=7wRcyIBiGiQ
1982: https://www.youtube.com/watch?v=7DMsSLkX_gA
Idézet
 
 
#1 Medve László 2020-06-22 06:45
Erről beszél, rákerestem:
https://www.youtube.com/watch?v=B4KNXi-SWWc

Ennek kapcsán megint csak azt tudom mondani, hogy az újabb és újabb generációk egyre technikásabbak, olyanokat ütnek (pengetnek, stb), hogy az ember eldobja az agyát, bizonyos értelemben kenterbe verik az öregeket. Ugyanakkor vmi nagyon kezd elvenni a zenéből... talán pont a zene. Ha már doboknál maradunk: Steve Gadd, Simon Philips, Ian Paice, ... Egyikük sem tud szerintem pl. blastbeat-et, de érzéssel ütik meg a bőröket. Ha értitek...
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

The Winery Dogs - Budapest, Barba Negra Music Club, 2016. február 17.

 

Uriah Heep - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. szeptember 21.

 

Leander Rising - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. február 7.

 

Psychotic Waltz - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Paul Gilbert - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 29.

 

Wendigo - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 11.