Shock!

május 10.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Anthrax: Benante dupla Worship Musicot szeretett volna

Hamarosan megjelenik az Anthrax nagy sikerű tavalyi Worship Music albumának feldolgozásokkal megbónuszolt változata, a zenekar pedig novembertől ismét Európában koncertezik a Motörhead társaságában. Új lemezen egyelőre még nem dolgoznak, Charlie Benante dobos azonban egy interjúban elárulta: ha rajta múlik, a Worship Music dupla anyagként jelent volna meg.

„Rengeteg anyagot írtunk a lemezre, amiket felvehettünk és kiadhattunk volna", magyarázta Benante a Roxwelnek adott interjújában. „Én tényleg szerettem volna megjelentetni egy dupla albumot, de végül nem ebbe az irányba indultunk el. De volt ehhez elég dalunk, ezt elárulhatom. Aztán végül inkább azt mondtuk: koncentráljunk most csak egy lemeznyi nótára, és akkor nem kell olyan sok időnek eltelnie a következőig. És ez nekem is tökéletesen megfelelt, pláne, hogy egy dupla album talán túl sok is ahhoz, hogy egyben megemésszék az emberek. Ám egyszersmind volt bennem egy olyan érzés is, hogy a francba, olyan sok idő telt el a legutóbbi lemez óta, megérdemelnék a rajongók, hogy annyi zenét adjunk nekik, amennyit csak tudunk.

A Worship Music valamikor a következő hónapokban ismét megjelenik egy speciális kiadásban, rajta a zenekar által nemrég rögzített feldolgozásokkal. Ezek az eddigi információk szerint a Rush Anthemje, a Black Sabbath Neon Knights-a, a Journey Keep On Runnin'-ja, az AC/DC T.N.T.-je és a Boston Smokin'-ja lesznek.

Benantéék az év végén Európában turnéznak a Motörhead társaságában. Aki látni szeretné a párost, annak december 3-án Prágáig kell utaznia. Új Anthrax nagylemez valószínűleg nem várható 2013 vége előtt, de azt már most is látni, hogy a csapat jövő augusztusban ismét Európában játszik a fesztiválokon. A lengyelországi Polish Woodstockon, Wackenben és a Bloodstockon már biztosan ott lesznek.

 

Hozzászólások 

 
+11 #1 Bandi 2012-09-17 13:48
Jövőre a FEZEN-re is jöhetnének.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Anthrax - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Portnoy, Sheehan, MacAlpine, Sherinian - Budapest, PeCsa Music Hall, 2012. október 19.

 

Slayer - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Die Hard - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Accept - Budapest, Club 202, 2011. február 2.

 

Solar Scream - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.