Shock!

március 28.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Anselmo: próbatermi hangulata van az új Down EP-nek

Valóságos és lecsupaszított Down EP-t ígér Phil Anselmo egy friss interjúban. New Orleans nagyjai egyelőre hat dalt rögzítettek négy minialbumos sorozatuk első darabjához. A kiadvány címe és pontos megjelenési dátuma egyelőre nem ismert, de a tervek szerint még a nyáron kijöhet.

„Azt mondanám, mindenki nagyon valóságos produkciót várhat", mondta Anselmo a Full Metal Rocknak adott interjújában. „Lemeztelenített, lényegre törő zene, semmi csillogás vagy ilyesmi... Tényleg csak Down muzsika. Ha valaki szerette az első albumot, a demókat – na, ez valami olyasmi. Ezzel az anyaggal igyekeztünk mindent olyan direktre és egyszerűre venni, amennyire az csak lehetséges, és azt hiszem, sikerrel is jártunk. Olyan próbatermi érzés hatja át az egészet... Nem igazán akartuk lekerekíteni a dolgokat, vagy bármi hasonlót. A nyersebb utat választottuk, vagy legalábbis törekedtünk rá."

Tavaly nyár óta tudni, hogy a zeneipar állapota miatt a Down nem új nagylemezben, hanem négy, egyenként eltérő hangzású EP-ben gondolkodik a jövőre nézve. A valamikor az idei év nyarán megjelenő első EP-re a mostani tervek szerint hat dal kerül fel, amelyekkel Anselmo, Pepper Keenan, Kirk Windstein, Jimmy Bower és az új basszer, a Rex Brown helyére érkezett Patrick Bruders olyan hatásaik előtt tisztelegnek majd, mint a Black Sabbath, a Saint Vitus vagy a Witchfinder General. Az első EP-re az alábbi dalok kerülnek fel (nem feltétlenül ebben a sorrendben):

01. Levitation
02. Witchtripper
03. The Misfortune Teller
04. The Curse Is A Lie
05. Open Coffins
06. This Work Is Timeless

A négy EP borítóit és dizájnját Pepper tervezi, és ha hihetünk a gitárosnak, a négy kiadvány egybecsomagolva egészen vadítóan jól fog majd kinézni.

Phil az aktuális interjúban egyébként az április 12-ei Metal Masters fellépésről is beszélt, ahol a legendás Key Clubban játszott metal klasszikusokat olyan nagyságokkal együtt, mint Kerry King, David Ellefson, Mike Portnoy, Dave Lombardo, Geezer Butler vagy Charlie Benante. „Nagy buli volt. Ami elbaszódhatott, az elbaszódott, de remekül éreztem magam. Haver, imádom azokat a srácokat a szívem legmélyéből... Voltak köztük páran, akikkel most találkoztam először, például a Megadeth új gitárosa (Chris Broderick), de nagyon szimpatikus arc ő is. De Dave Ellefsont, Kerry Kinget, Benantét, Lombardót, sőt, még Mike Portnoyt is hosszú évek óta ismerem. Csak azért lejárt a New York-i bulikra, hogy a bokszról dumálgassunk... Mindketten nagy kazettacsereberélők voltunk annak idején. Nem tudom elég érzékletesen elmondani, mennyire kedves, professzionális, vicces és kibaszott laza arcok ezek mind. Még a kibaszott roadie-k is, haver, még őket is évek óta ismerem, és fantasztikusak. Jó móka volt."

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Riverside - Budapest, A38, 2013. május 23.

 

Eric Martin - Budapest, PeCsa Music Café, 2013. március 9.

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2012. július 11.

 

Megadeth - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Thaurorod - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Helloween - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.