Shock!

február 05.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Andy B. Franckkal és David Readmannel erősít Victor Smolski új zenekara

0403vsAlmanac néven fut a nemrég szétrobbant Rage-ből ismert Victor Smolski új projektje. Ez a formáció gyakorlatilag a Lingua Mortis Orchestra folytatása új néven, részben új emberekkel.

Óriási sokkot jelentett pár hete a rajongóknak az éveken át olyannyira működőképes Wagner/Smolski-féle Rage-sztori befejeződése. Peavy mesterről továbbra sem tudni biztosan, miként viszi majd tovább a bandát, Victor Smolski azonban most bejelentkezett egy Almanac nevű új formáció élén. Ez a csapat a Lingua Mortis Orchestra néven 2013-ban kezdett szimfo-metalos projekt továbbélése, még a tagságban is vannak átfedések, hiszen Jeannette Marchewka és Dana Harnge énekesnők, illetve az Orquestra Barcelona Filharmonia szimfonikusok már évek óta Victorral dolgoznak. Emellett Smolski két jónevű férfi énekest is bevett a buliba: egyikük David Readman a Pink Cream 69-ból, a másik pedig Andy B. Franck a Brainstormból.

Azt egyelőre még nem tudni, ki dobol és basszusozik majd az Almanacban, de mivel a zenekar április 16-án már fellép a frankfurti Musikmessén, hamarosan ez is ki fog derülni. A debütáló lemez munkálatai még idén megkezdődnek.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Eric Martin - Budapest, PeCsa Music Café, 2013. március 9.

 

Leander Rising - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. február 7.

 

Jeff Loomis - Budapest, Dürer Kert, 2012. november 11.

 

Magma Rise - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

Solar Scream - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.

 

Wackor - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.