Gary Holt és Scott Ian is támogatásáról biztosította Yungbludot. Az énekes nemrég elsírta magát egy csehországi fesztiválon a színpadon, majd hosszas posztban részletezte, pontosan mi vezetett nála idáig.

Június 27-én rendezték a csehországi Hradec Královéban Yungblud saját fesztiválja, a Bludfest idei egyetlen felvonását, amely egyben a rendezvény első nemzetközi kiadása is volt az angliai előzmények után. A rendezvényen Dominic Harrison mellett a Biffy Clyro, a Primal Scream és a Palaye Royale is fellépett, ám a legnagyobb publicitást mégsem a fesztivál zenei vonatkozásai kapták, hanem az, hogy a főhős elsírta magát a deszkákon.
Yungblud saját bevallása szerint maga sem tudta biztosan, jó ötlet-e kiposztolni az Instára a sírós videórészletet, de végül úgy döntött, ez az őszinte lépés. „Ez a pillanat annak az eredménye, hogy kijöttek belőlem az elmúlt évben felgyülemlett érzelmi hullámok, amiket egyszerűen nem tudtam még feldolgozni – írja az énekes a posztban. – Nem fogok hazudni nektek: amikor lejöttem a színpadról, boldognak éreztem magam, de húsz perccel később, a zuhany alatt teljesen összeomlottam. Manapság nagyon furcsa előadónak lenni, mert minden rendkívül gyors. Sosem jut néhány óránál több idő arra, hogy kicsit belehelyezkedj az eseményekbe, így aztán nem is tudod feldolgozni az érzéseidet, legyen szó akár jó, akár rossz dolgokról. Az elmúlt tíz évben millió különböző utat jártam be, millió különböző hangzást próbáltam ki, hogy közben rájöjjek, ki vagyok, mit jelenthetek a mindennapokban a világnak, miközben a világ folyamatosan visszaüvöltött. Az engem övező, idegenektől, a netről vagy megkeseredett zenészektől érkező gyűlölet és hitetlenkedés mértéke tényleg megterheli a lelkemet, miközben az elmúlt tíz év során tényleg csak a szeretetet igyekeztem terjeszteni, és felépítettem valamit, amiben hiszek, és ami egyesíti az embereket egy biztonságos térben.”
Yungblud a posztban azt írja: a sajtóban és a közösségi médiában általában inkább negatív visszhangokat kap, de néha azért akad kivétel. „Tegnap reggel olvastam egy cikket, amiben az szerepelt: Yungblud nem zeneipar kreálmány, az internet benézte ezt az egészet. Örömmel töltött el ez az írás. Amikor minden ennyire gyorsan történik, és milliók szeme szegeződik rád, akik két órával korábban még a létezésedről tudtak, természetes, hogy hihetetlennek, őszintétlennek, megcsináltnak tűnik a helyzet. Épp ezért vagyok olyan hálás nektek, amiért kitartotok mellettem: együtt élvezzük ki ezt a közel tíz éve, egy százfős amszterdami helyen indult utazást. Szerintem ezért rohantak meg ennyire az érzelmek, amikor ott álltam szemközt azzal a húszezer emberrel egy cseh fesztiválon: amit két éve a nulláról indítottunk Angliában, mostanra az első nemzetközi évén is túl van. És olyan gyorsan történtek a dolgok, hogy tényleg nem tudtam feldolgozni az eseményeket, és felülkerekedtek az érzelmek. Szükségem volt erre.”
A posztot követően több zenész is támogatásáról biztosította Yungbludot. „Egy zeneipari kreálmány nem képes arra a teljesítményre, mit a Back To The Beginningen nyújtottál – írta Gary Holt, a Slayer és az Exodus gitárosa. – Őszinte voltál, valódi, és sikerült erről meggyőznöd a headbangerek hordáját is. Márpedig az nem könnyű.” „A színpad széléről figyeltem a Back To The Beginningen, ahogy abban a különleges hangulatban még magasabb szintre emeled a Changest – így Scott Ian, az Anthrax gitárosa. – Minden elismerést megérdemelsz, Dom!”
Yungblud a posztban azt is megemlítette, hogy a következő hónapokban rég esedékes pihenőre vonul. Az énekes és az Aerosmith közös EP-je, a One More Time tavaly felkerült a brit listák első helyére, de a Billboard Top 200 kilencedik helyéig is feljutott. Ezt megelőző szólóalbuma, az Idols szintén hatalmas sikert aratott világszerte.



Hozzászólások
Nekem egy kicsit az, bár az előző hozzászólása jobban tetszett. :)
Köszi, ez kilencedszerre is nagyon vicces.
Egyébként rengetegen vannak, akik nem is tudják magukról, hogy ADHD-val élnek – sokaknál ez csak felnőttkorban derül ki, vagy még akkor sem.
Nyilván az elfojtás a "megoldás" sok esetben, de valójában az csak halogatás. Ráadásul tönkreteszed vele a környezeted, a szeretteid.
Nekem teljesen mindegy, hogy YB, vagy bárki más, akiről szó van. Örülök, hogy felvállalja magát.
Sok sikert és kitartást neki!
Merjetek segítséget kérni és elmondani, ha bajban vagytok!
kb ennyi, leírtad, ami egész nap járt a fejemben a cikk olvasása után
én csak azt látom, hogy 5-10 év és Chriss Cornell és Chester után megy majd, ha így folytatja
Ezt én is így látom, nagyon örülök, hogy ezt írod, és hogy ez a szemlélet is megjelenik a hozzászólásokba n. A "klasszikus" "megoldás" (pusztítsuk el magunkat így vagy úgy, gyorsan vagy lassan) nem működik, bármennyire is elterjedt híres (és valójában nem híres) emberek között.
Már majdnem leírtam, hogy ezt a sok köcsög, érzéketlen, tahó hozzászólást kifejezetten rosszul esik látni, de végülis nem írtam le :)
Minden irónia, szarkazmus vagy rosszindulat nélkül mondom, hogy tök jó, ha ilyen jól éreztétek magatokat a fesztiválon meg jó arc ez a srác, de nekem ahhoz, hogy ezt az előadót komolyan vegyem, kellene valami érdemben letett produkció, vagyis 2-3 album, amin nem csak 1 ember (a frontember) jó, hanem a komplett banda, jó számokkal, stb.
Ha ez bekövetkezne, lehet érdemben beszélni/veszekedni arról, hogy ez jó vagy sem, enélkül ez nekem semmilyen, illetve nincs miről véleményt alkotnom.
Pont ezzel segít másoknak. Hogy az ő hangja hallatszik, elér azokhoz is, akik hasonlóan érzik magukat, közülük sokan tudnak emiatt kapcsolódni hozzá. Ha csak egy ember mer változtatni vagy megszólalni, már az siker. Szerintem
Annyiból van előnyben, hogy felismeri a problémát, az már fél siker. Így tudnak neki segíteni. Nagyon tudatos egyébként ezen a téren, pár éve voltak önpusztító szokásai, próbálkozásai is, hogy véget vessen saját magának. Nekem is eszembe jutott egyébként ez után a kiborulás után, hogy remélem nem az lesz a sorsa, mint Chesternek és oly sokaknak...
Na majd erre térjünk vissza pár év múlva... mert attól még ha valaki hangot ad az érzelmeinek, az sajnos nem zárja ki az önpusztítást... és nemcsak olyanokat, amiket írsz, hanem az egyszeri és gyors változatot sem.
Ott voltam a fesztiválon és dacára a hőségnek egy nagyon jól szervezett buli volt. Finom sör, jófej emberek (ausztráloktól kezdve amerikaiak, rengeteg magyar is) és színvonalas lineup. A Palaye Royale hatalmas bulit csapott, a Biffy Clyro is (akiket nem ismertem korábbról) nagy tömeget mozgatott meg, aztán persze Dom volt az este fénypontja. 2 órán át olyan showt csinált, hogy egy pillanatra sem hagyta lankadni a közönséget. Tetszik vagy sem, nagy frontember. A zenészei is nagyszerűek (kiemelném a vonósokat és a billentyűs-vokalista Katie Dove Dixont). A beszédének háromszor fogott neki, mire el tudta mondani, de ettől emberi és hiteles. Szinte egész nap kint volt köztünk, mindenkihez volt egy szava, nézte a többi előadót (és közben le is "szidta" az embert, ha őt figyeltük a színpad helyett). Őt ez élteti, az emberekkel való kapcsolódás. Nem elnéz a tömeg feje fölött, napszemüveg mögé bújva, hanem figyeli a közönségét. Sok hozzá hasonlóval még nem találkoztam. Egy szó, mint száz, lehet rá sok mindent mondani, de engem megint meggyőzött. Pedig félve indultam el, nehogy csalódás legyen. Amit pedig arról mondott, hogy "ez egy család" az nem valami Halálos Iramban-féle túlzó nyáladzás, ez is tapasztalható volt egész nap. Kortól nemtő, hivatástól eltekintve volt együtt mindenki. Egészen különleges volt a hangulat, máskor is benevezünk rá ha elhozza a Bludfest-et a közelbe.
Mondjuk Ozzy tört össze anno '83-'84 környékén egy koncerten amikor éppen női ruhában buzinak sminkelve zokogott hogy: nem vagyok állat. Én is ember vagyok.
(Valószínűleg akkor tudatosult benne hogy egy zeneipari termékké vált.)
Erről valahol olvastam anno, de a Mötley Crüe - The Dirt könyvében is megemlítik.
Annyi volt a különbség hogy akkor még nem volt közösségi média amin reklámozhatta volna magát, illetve hogy akkoriban az ilyesmit még a drogozásnak tulajdonították így próbálták megúszni minél nagyobb hírverés nélkül.
Más idők voltak, na...