Shock!

április 16.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

A Europe lesz az idei alsóörsi Open Road headlinere

1208europeJúnius 10-14. között rendezik meg idén a hazai fesztiválszezon egyik betonbiztos rendezvényének számító Harley-Davidson Open Road Festet Alsóörsön. A rendezvény idei zenei főattrakciója a svéd Europe lesz, akik a tavasszal megjelenő War Of Kings lemez turnéja keretében érkeznek ismét Magyarországra.

Tizedik stúdiólemezét dobja piacra tavasszal a svéd Europe, a '80-as évek egyik legsikeresebb európai rockzenekara. Joey Tempesték új albuma a War Of Kings címet viseli, és már az ötödik lesz a sorban a 2000-es évek első felében történt újjáalakulás óta – ez azt jelenti, hogy a csapat már ugyanannyi lemezt készített a reunion-periódusban, mint a klasszikus érában. Maga a lemez egyébként az újonnan felhúzott PanGaia stúdióban készült Stockholmban Dave Cobb-bal, a Rival Sons producerével, valamint John Netti hangmérnökkel, és alapkiadásán tizenegy friss szerzeményt rejt majd a zenekartól. „Ez az a lemez, amit mindig is el akartunk készíteni, mióta csak kölyökként a Zeppelint, a Purple-t meg a Sabbathot hallgattuk", mondja az anyagról Joey mester. „Miután meghallottuk, micsoda fantasztikus munkát végzett Dave Cobb a Rival Sonsszal, egyszerűen muszáj volt vele dolgoznunk. A nagy kalandunk még mindig folytatódik!"

1208europecAz albumra az alábbi dalok kerülnek fel:

01. War Of Kings
02. Hole In My Pocket
03. Second Day
04. Praise You
05. Nothin' To Ya
06. California 405
07. Days Of Rock n Roll
08. Children Of The Mind
09. Rainbow Bridge
10. Angels (With Broken Hearts)
11. Light It Up
12. Vasastan (instrumentális bónusz a digitális és a japán kiadáson)

A 2012-es Bag Of Bones folytatása a UDR kiadónál jön ki, az európai megjelenés pontos dátuma március 6. lesz. A tavalyi FEZEN-t is megjárt csapat ezzel párhuzamosan Nagy-Britanniában és Írországban kezdi meg a koncertezést a szintén új albummal jelentkező Black Star Riders társaságában, majd az Egyesült Államok következik, a fesztiválszezonban pedig ismét Európát veszik terítékre. Jó hír, hogy Joey és társai idén sem kerülik el Magyarországot: a mostani helyszín Alsóörs lesz, ahol az aktuális Harley-Davidson Open Road Fest 2015-ös főzenekaraként lép fel a Europe. További részletek itt.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

The Winery Dogs - Budapest, Barba Negra Music Club, 2016. február 17.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Heathen - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Solar Scream - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.

 

Winger - Budapest, A38, 2009. december 9.

 

Watch My Dying - Gödöllő, Trafó, 2003. május 23.