Shock!

november 29.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

260 százalékkal növelte az Aerosmith eladásait Tyler zsűrizése

Január 18-án ismét visszatér az amerikai háztartásokba Steven Tyler, aki immáron másodszorra látja el az American Idol tehetségkutató egyik zsűritagjának tisztségét a Fox csatornán. Az Aerosmith frontembere állítja: élete még annak ellenére is gyökeresen megváltozott a műsor hatására, hogy előtte is a világ legismertebb rockzenészei közé tartozott.

„Az előző évadban a rocktáborból sokan furcsán álltak a szereplésemhez", magyarázta Tyler az Access Hollywoodnak. „Még a saját zenekarom tagjai sem igazán tudták, mit is gondoljanak erről az egészről, és hogy mi lesz egyáltalán az Aerosmith-szel. A műsor azonban újabb, fiatalabb közönségrétegekkel is megismertette a zenénket, amit az is mutat, hogy tavaly 260 százalékkal emelkedtek a lemezeladásaink."

Talán furcsa, talán nem, de az új lemezen dolgozó Aerosmith több mint 150 millió eladott albummal minden idők legsikeresebb amerikai hard rock zenekarának számít. Az idén 64 éves Tyler mellett az American Idol másik két zsűritagja Jennifer Lopez, illetve a neves popproducer Randy Jackson lesznek. Joe Perry, Steven fő zenésztársa tavaly nehezen vállalhatónak bélyegezte kollégája szerepvállalását a műsorban, de a konyhára állt extra pénzek némileg talán az ő ellenszenvét is oldották...

 

Hozzászólások 

 
+2 #2 mrataxi 2012-01-10 11:18
ki ez a rusnya öregasszony? :)
Idézet
 
 
+1 #1 Pitta 2012-01-09 23:24
Annak ellenére, hogy Tyler rocksztár, nem tartom rossznak, hogy szerepel az Idolban, mert a hangi adottságai olyanok, amik miatt helye van azok közt, akik a fiatal tehetségeket bírálják. Ennek némiképpen ellentmond a műsor szellemisége, ennek ellenőre tényleg örülök, hogy ott van ő is a képernyőn.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Fates Warning - Budapest, A38, 2013. október 16.

 

Testament - Budapest, Zöld Pardon, 2013. június 24.

 

Roger Waters - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 22.

 

Sodom - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

30 Seconds To Mars - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 13.

 

Wendigo - Budapest, Kultiplex, 2006. október 14.