Shock!

november 14.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

2018 előtt biztosan nem lesz új Slayer-album

0512slayerA Slayer az utóbbi években elég sokszor megpendítette, hogy nem csinálhatják örökké azt, amit most. Kerry King szerint ugyanakkor még biztosan nincs itt a befejezés ideje, sőt, kifejezetten jól állnak a következő album anyagával is.

Jelenleg az Anthrax és a Death Angel társaságában járja Észak-Amerikát a Slayer, akik ezután vélhetően tartanak is némi szünetet a tavalyi Repentless lemez turnéztatásában. Mindez már csak azért is fontos, mert Tom Araya basszer/énekes nem csinál belőle titkot, hogy a konkrét koncertezést leszámítva manapság már egyáltalán nem élvezi a turnézást. Így aztán a friss interjúkban általában Kerry King sem ússza meg, hogy megkérdezzék tőle, meddig mehet még tovább a gépezet. De még pár évig biztosan…

„Nincsenek terveim a végjátékkal kapcsolatban”, mondta a Miami New Timesnak a gitáros, amikor a Slayer jövőjéről beszélt. „De ezzel együtt sem a színpadon szeretnék meghalni. Jó hír, hogy hét vagy nyolc dalunk megmaradt a legutóbbi lemez munkálatainak idejéből, és ezeken már a szöveg sem fog változtatni: megvannak, felvettük őket, és úgy szólnak, mint a Repentless. És ezen túlmenően is vannak ötletek, csak időt kell találni rá, hogy ismét stúdióba menjünk. A Nuclear Blast már most is kérdezget ezzel kapcsolatban, de szerintem legkorábban jövő év vége vagy az azt követő év eleje előtt nem nagyon fog összejönni. Viszont nagyon jó, hogy így állunk, soha nem tartottunk még ennyire előre a munkálatokkal.”

A zenekar júliusi soproni koncertjéről itt olvashatsz. Kerry Kingék egészen október végéig úton lesznek, utána pedig némi pihenő vár rájuk.

 

Hozzászólások 

 
#15 blackmagic 2016-09-26 08:42
Idézet - Castillo:
Idézet - lombárdó:
Idézet - blackmagic:
Valószínűleg azok a dalok is jobbak mint az átlag. A Slayernek nem szokása gyenge albumot kiadni.

..de jó lemezt sem adtak ki évek óta, az sem szokása már :) amelyben igazi karakteres számok vannak.elejétől a végéig..az utóbbiakban van néhány, de amúgy sika-mika ...bárki is megmondhatja...jobb is ha most pihennek és megtanulnak számokat írni...lásd a példát: Testament..Overkill..stb...Gary Holt-tól meg ne is várjunk szerintem riffeket vagy számokat, mert úgy is King ott a vezér..legfeljebb csak szólók lesznek tőle...

Pont hogy a Testament nem csinalt egy jo lemezt se 99 ota

Nekem a Gathering a kedvencem...de a Formation is bejött. A Dark már kevésbé de a " jó" kategóriában az is benne van...nálam...
Idézet
 
 
#14 blackmagic 2016-09-26 08:35
Idézet - lombárdó:
Idézet - blackmagic:
Valószínűleg azok a dalok is jobbak mint az átlag. A Slayernek nem szokása gyenge albumot kiadni.

..de jó lemezt sem adtak ki évek óta, az sem szokása már :) amelyben igazi karakteres számok vannak.elejétől a végéig..az utóbbiakban van néhány, de amúgy sika-mika ...bárki is megmondhatja...jobb is ha most pihennek és megtanulnak számokat írni...lásd a példát: Testament..Overkill..stb...Gary Holt-tól meg ne is várjunk szerintem riffeket vagy számokat, mert úgy is King ott a vezér..legfeljebb csak szólók lesznek tőle...

Nem egy az ízlésünk...nincs ezzel baj! Szerintem a WPB 10-es a Repentless pedig 8-as. Az általad említett zenekarok gyenge albumot nem fognak kiadni, mert ezekben a zenekarokban zsenik nyúzzák a hangszereket. Holt hatalmas gitáros és dalszerző de nem tudja pótolni Jeff-et. Egész egyszerűen azért mert ő nem ő. És ez a Slayer. Fordítva sem működött volna. Ne legyen "Slayerdus", az nem jó út szerintem...és igen King nem fogja engedni, hogy más "nevelje a gyermekét" : )
Idézet
 
 
+3 #13 Castillo 2016-09-24 08:00
Idézet - lombárdó:
Idézet - blackmagic:
Valószínűleg azok a dalok is jobbak mint az átlag. A Slayernek nem szokása gyenge albumot kiadni.

..de jó lemezt sem adtak ki évek óta, az sem szokása már :) amelyben igazi karakteres számok vannak.elejétől a végéig..az utóbbiakban van néhány, de amúgy sika-mika ...bárki is megmondhatja...jobb is ha most pihennek és megtanulnak számokat írni...lásd a példát: Testament..Overkill..stb...Gary Holt-tól meg ne is várjunk szerintem riffeket vagy számokat, mert úgy is King ott a vezér..legfeljebb csak szólók lesznek tőle...

Pont hogy a Testament nem csinalt egy jo lemezt se 99 ota
Idézet
 
 
+1 #12 lombárdó 2016-09-23 19:21
Idézet - blackmagic:
Valószínűleg azok a dalok is jobbak mint az átlag. A Slayernek nem szokása gyenge albumot kiadni.

..de jó lemezt sem adtak ki évek óta, az sem szokása már :) amelyben igazi karakteres számok vannak.elejétől a végéig..az utóbbiakban van néhány, de amúgy sika-mika ...bárki is megmondhatja...jobb is ha most pihennek és megtanulnak számokat írni...lásd a példát: Testament..Overkill..stb...Gary Holt-tól meg ne is várjunk szerintem riffeket vagy számokat, mert úgy is King ott a vezér..legfeljebb csak szólók lesznek tőle...
Idézet
 
 
#11 Miska 2016-09-23 11:09
Idézet - fonnyadt répa:
Kell a pénz a vén csöcsösnek!!!!!

Nyald ki a picsámat!
Idézet
 
 
#10 blackmagic 2016-09-23 11:03
Valószínűleg azok a dalok is jobbak mint az átlag. A Slayernek nem szokása gyenge albumot kiadni.
Idézet
 
 
#9 miso 2016-09-23 07:59
Már most várom :)

A Repentless is pazarul sikerült.
Idézet
 
 
+2 #8 LiliMiciPanniSári 2016-09-22 19:23
neked nem kell a pénz?
Idézet
 
 
-1 #7 Dead again 2016-09-22 19:16
Idézet:
" Megjelenés óta nem hallgattam a Repentlesst. Valahogy nem ragadt be nálam "


Nekem meg pont hogy beérett. Ugyan a hangzással még mindig nem barátkoztam meg, de a hangulata nagyon elkapott. Ez is Slayer, csak máshogy.
Idézet
 
 
+2 #6 Igor Igorovics 2016-09-22 18:23
Kár, hogy az a 8 dal, ami lemaradt, kerül fel az új albumra. Ezek egy része valszeg töltelék, ráadásul ezzel minimálisra csökken az esélye annak, hogy Holtot hallani fogjuk Slayer albumon dalszerzőként. Persze a remény hal meg utoljára, de kötve hiszem, hogy a fennmaradó 3-4 szám valamelyikét átengedné Kerry Holtnak. Hátha...
Idézet
 
 
-14 #5 fonnyadt répa 2016-09-22 11:15
Kell a pénz a vén csöcsösnek!!!!!
Idézet
 
 
+3 #4 Matney 2016-09-22 09:15
Idézet - MATEo9:
Nem tudom ki hogy van vele, de én nem vagyok híve az ilyen eseteknek, mikor az előző albumról túl sok számot hagytunk le, és adjuk ki azt a következő album néven... Nyilván ahogy mondta is még írnak hozzá új dalokat, de nagyrésze az előzőről kimaradt számokat tartalmazná, amik jogosan maradtak le róla mert nem ütöttek meg egy szintet...


Eklatáns példa erre a Rammsteintől a Rosenrot, bár ott úgy érzem, a lemaradt számok jók voltak, viszont a többin nagyon érezni lehetett, hogy gyorsan megírt töltelékek.

Úgy emlékszem egyébként, még talán a God Hates Us All (?) kapcsán egy interjúban azt mondták, hogy mintegy 40 dalt írtak akkor, és ezekből válogattak. Szóval annyira nem lep meg, hogy most is látványosan többet írtak (7-8 szám gyakorlatilag egy új lemez kétharmada lenne, ha mindet felhasználják).
Idézet
 
 
+3 #3 MATEo9 2016-09-22 09:06
Nem tudom ki hogy van vele, de én nem vagyok híve az ilyen eseteknek, mikor az előző albumról túl sok számot hagytunk le, és adjuk ki azt a következő album néven... Nyilván ahogy mondta is még írnak hozzá új dalokat, de nagyrésze az előzőről kimaradt számokat tartalmazná, amik jogosan maradtak le róla mert nem ütöttek meg egy szintet...
Idézet
 
 
+1 #2 iLane 2016-09-22 08:52
Megjelenés óta nem hallgattam a Repentlesst. Valahogy nem ragadt be nálam és nem lettem túl izgatott, hogy a lemaradt számokból jön majd új lemez évek múlva...
Idézet
 
 
+20 #1 Jézus 2016-09-22 08:45
Legalább addigra Arayának a haja is megőszül, és minden kisgyerek várva várja majd a Slayer-koncerteket!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

The Treatment - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Thaurorod - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Stratovarius - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Stuck Mojo - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 2.

 

Wisdom - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 14.

 

Wendigo - Budapest, Wigwam, 2004. október 29.