Shock!

november 12.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

2018-ban a Guns N’ Roses helyett ismét szólózenekarára koncentrálna Slash

0503gunsSlasht ábrázoló stúdiófotók kavarták fel az utóbbi napokban a Guns N’ Roses híveinek lelkivilágát, ám nagyon úgy fest, hogy egyelőre kár lelkesedni, legalábbis a Guns miatt biztosan: a gitáros alighanem következő szólóalbumán dolgozik, amely akár már jövőre megjelenhet.

Friss stúdiófotók keringenek a neten Slashről, ami persze egyből beindította a találgatásokat azt illetően, hogy a gitáros esetleg a Guns N’ Roses részére készít felvételeket. Az elképzelés nem lenne teljesen légből kapott, hiszen a zenész állítólag már tavaly februárban stúdiózgatott a Gunsnak, W. Axl Rose pedig egy múlt júniusi pódiumbeszélgetésen is teljesen nyíltan elárulta: szó van róla, hogy új dalokat írna a gitárossal és Duff McKagannel. A csapathoz közeli források emellett az utóbbi évek során többször felvetették, hogy az énekesnek legalább két-három albumnyi dala áll teljesen készen, amelyek egy részét gyakorlatilag egyből ki is lehetne adni, és arról is sűrű pletykálások mennek az utóbbi egy évben, hogy Slash és Duff e kész dalok némelyikébe dolgozták bele magukat. A végeredmény, azaz két-három friss szerzemény így egy esetleges új Guns-válogatás bónusza lehetne valamikor, akár még idén.

Nos, aki abban reménykedett, hogy Slash jelenleg is Guns-dalokon dolgozik, alighanem lyukra futott, méghozzá Mark Tremonti egy, most a The Pulse Of Radión előkerült, de még decemberben adott interjúja alapján. „2017-ben minden energiánkkal az Alter Bridge-re koncentrálunk, de a következő évben kis időre megint szétválunk”, mondta a gitáros. „Én elkészítem a következő Tremonti-szólóalbumomat, és tudom, hogy Slash csapata máris megkezdte az új album rögzítését. Szóval Myles azokban a dalokban fog énekelni majd.” Összességében ezek az információk sem teljesen újszerűek, hiszen a Guns tavaly év elején bejelentett újjáéledése előtt közvetlenül már szó volt róla, hogy a gitárosnak vannak ötletei és félkész dalai a következő The Conspirators-lemezhez, amiket gyakorlatilag csak fel kell venni. Maga Kennedy pár héttel ezelőtt azt nyilatkozta: szó van egy következő albumról, de olyan időpontot kell találni a munkára, ami mindenkinek alkalmas.

A Gunshoz közeli források általában felhívják a figyelmet, hogy Slash és Duff szerződése az idei év – vagyis vélhetően a Not In This Lifetime turné – végéig szól a bandában, vagyis ha tervek léteznek is az utána következő időszakra, biztosnak még semmi sem tekinthető. Amennyiben Slash 2018-ban ismét nekifut a világnak Kennedyvel és saját bandájával, a Guns egy időre valószínűleg pihenőre vonul majd. Addig azonban még európai és újabb amerikai koncertek várnak rájuk: az itteni kör május 27-én indul Írországban.

 

Hozzászólások 

 
+1 #6 White Sunday 2017-05-04 20:27
Idézet - szviktor:
Több dolog eszembe jut ezzel kapcsolatban. A történelem ismétli önmagát? Az első Slash szólóalbum megjelenésekor Axl sérelmezte, hogy azok a dalok szerinte a Guns következő albumára készültek. Most ez könnyen megismétlődhet. Minden bizonnyal kihat Slash új dalaira az utóbbi 1,5 év sikersztorija az újraegyesülésse l. Azt, hogy Axl félkész, fiókban porosodó demoiba Duff és Slash belejátszogatna , az szerintem teljesen kizárt. Egyébként bolondok lennének nem kihozni valamilyen hanganyagot, de ez mégiscsak a Guns, a kiszámíthatatla nság mértékegysége. Abból kiindulva, hogy milyen nehéz szülés volt mindegyik albumuk, nem sok jóra számíthatunk.


Ők mondták (Slash a kettőjük nevében), hogy meghallgatták Axl zenéit, nagyon tetszenek nekik és szívesen dolgoznának belőlük. Pont arra van kevesebb esély szerintem, hogy a nulláról készüljön egy lemez, ez ellen több érvet is fel lehet sorolni.
Idézet
 
 
+5 #5 Csabi 2017-05-04 19:48
Conspirators-t ne is adja fel! Nagyon jó zenekar, profik. Új Guns album amúgy sem lesz.
Idézet
 
 
#4 szviktor 2017-05-04 19:23
Több dolog eszembe jut ezzel kapcsolatban. A történelem ismétli önmagát? Az első Slash szólóalbum megjelenésekor Axl sérelmezte, hogy azok a dalok szerinte a Guns következő albumára készültek. Most ez könnyen megismétlődhet. Minden bizonnyal kihat Slash új dalaira az utóbbi 1,5 év sikersztorija az újraegyesülésse l. Azt, hogy Axl félkész, fiókban porosodó demoiba Duff és Slash belejátszogatna , az szerintem teljesen kizárt. Egyébként bolondok lennének nem kihozni valamilyen hanganyagot, de ez mégiscsak a Guns, a kiszámíthatatla nság mértékegysége. Abból kiindulva, hogy milyen nehéz szülés volt mindegyik albumuk, nem sok jóra számíthatunk.
Idézet
 
 
+1 #3 roland78 2017-05-04 18:14
Egyébként szerintem az sem lenne hülyeség hogy egy pár Slash, vagy Velvet Revolver dalt Gunsositani.
Idézet
 
 
+1 #2 Laslo 2017-05-04 17:30
"A csapathoz közeli források emellett az utóbbi évek során többször felvetették, hogy az énekesnek legalább két-három albumnyi dala áll teljesen készen"
Ezt már jóval a Chinese Democracy album előtt is hallottam, pedig az is már lassan 10 éves, úgyhogy erre nem adnék. :)
Idézet
 
 
+4 #1 Kondi István 2017-05-04 14:37
Én ennek örülök. Nagy kár lenne a Conspirators-ért, ha nem folytatnák. Az eddigi két lemez több mint zseniális. Ott voltam mindkét pesti bulin is, azok is iszonyat jók voltak. Kíváncsian várom a harmadik lemezt. De addig G N'R-Bécs!!!!!!! ;) ;)
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Alter Bridge - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Lillian Axe - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Motörhead - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Sting - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 30.

 

After All - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Watch My Dying - Budapest, Kultiplex, 2007. július 11.