Ez a csapat alighanem azért jött létre, mert megtetszett nekik, amit a Nightwish annak idején kitalált. Úgy vélhették, ilyesmire ők is képesek lesznek - ha másként nem, hát valamiféle kópia-szinten.
Az Egyesült Államokban székelő ötösfogatban két hölgy is található s közülük Slava Popova (ugye, milyen amcsis neve van?) az, aki Tarja nyomdokait áhítja taposni, a többiek pedig lelkesen pöngetik-klimpírozzák alá a szimfonikus-poweres, leplezetlenül Nightwish-ízű riffeket és melódiákat.
A hozzánk eljuttatott bemutatkozó anyag mindössze négy nótát tartalmaz s ezek közül az egyik csupán rövidke átkötés. Erre próbáljunk gombot varrni.
Akik máris ajzottan, fellelkesülve várják, hogy kimondjam: bármi lesz is a Nightwish sorsa a továbbiakban, fel a fejjel, mert itt a méltó utánpótlás - nos, nekik máris csalódást kell okoznom. Bár ne kéne...
Az Operatika ötlettelen, lapos és unalmas nótákat hozott össze, amiben az a legnagyobb gáz, hogy alighanem a három legjobbnak, legerősebbnek vélt szerzeményüket pakolták rá erre a promó lemezkére. Hiába az áriázások, a tempós-trappos gitárjáték, az egész úgy szürke és jellegtelen, ahogy van.
Ráadásul a hangzás sem igazán profi: a dobok olykor kifejezetten idegesítően konganak a háttérben. Ami pedig az énekdallamokat illeti... hát, azokban egyetlen izgalmas, megjegyzésre alkalmas, illetve érdemes részt sem bírtam felfedezni. Unalomba fulladó, céltalannak tűnő áriázás az egész. Meg sem próbáltak eredeti ötletekkel, megoldásokkal előállni.
Az Operatika olyan Nightwish-másolat, amelyet nem ajánlok a finn zenekar rajongóinak - egyszerűen nem az a szint, amire érdemes lenne pénzt, időt és figyelmet áldozni.
