Shock!

április 19.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Demó tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Infinite Silence: Soulrise

2000-ben alakult Tatán az Infinite Silence, majd mindenféle tagcserék után, 2003-ban vették fel a Soulrise címet viselő bemutatkozó demót (intro, 3 dal, outro,). Azóta a dobos és a basszusgitáros nem tagja a zenekarnak, így keresik a megfelelő utódokat.

Stílusilag a kezdeti punkrockból váltottak át valamiféle hibrid metalba, egyfajta melankolikus, helyenként elszállós, a Katatonia által kitaposott ösvényre léptek (ugyan az infólapon a Toolt is megemlítik, de azt valószínűleg csak hallgatják otthon, a zenében nyomokban sincs, ami nem is baj, felkészületlen még ahhoz a gárda).

Kissé túlnyújtott és monoton intro után (demón tilos ennyire elhúzni egy intrót!) jön az első dal, ami inkább hangulati elemekre épít. Nem illeszthető be határozottan egyik skatulyába sem a zene, és néha igyekeznek kiszabadulni saját korlátaik közül és elvontabb hangokat felvillantani, ami be fog érni majd pár év múlva. Jelenleg a csapat pont azon a szinten tart, amikor nagyon nem lenne rossz ez a zene, ha rendesen el tudnák játszani a dalok egészét. A dobos pontatlan és elég gyenge, "iskolás" témákat üt sokszor (a következő delikvenst metronómmal együtt vegyék be, és ha lehet olyat válasszanak, aki groove-osan dobol, és finoman díszít).

Az énekes a leggyengébb pontja jelenleg a csapatnak, egyrészt az angol kiejtése bántóan magyaros, másrészt nazális, és csúszkálóan hamis egyelőre az előadásmódja, továbbá csúnya technikai hibái akadnak szinte soronként, amitől túl nyegle lesz az előadásmódja. Mindez sok gyakorlással orvosolható, de ez így még nagyon nem megfelelő. Egyébként az ének és a suttogás váltogatása kifejezetten jó ötlet.

A zenében vannak kifejezetten jó, érdekes, hangulatos pillanatok, első demónak nem vészes, tényleg legyen az a cél, hogy iszonyatosan összerakják, kigyakorolják a következő időszakban mindezt. A billentyűs részek is ígéretesek, főleg ahogy egy-egy súlyosabb részt megszakítanak, majd jön egy finomabb, andalítóbb téma. Néhol a régebbi Paradise Lost is felsejlett, ezt a hatást nem lenne rossz a későbbiekben jobban kiaknázni, jót tesz a zenének.

A hibák ellenére nem mondanám ezt rossz demónak, mert olyan ízeket hallhattam helyenként, amit hazai csapattól nem túlzottan lehet(ett), tehát mindenképpen várom a következő, profibb zenei anyagot. Örülnék, ha levennének a lábamról úgy két év múlva egy igazán ütős demóval. Addig is dobosok, basszusgitárosok és érdeklődők az alábbi címeken kereshetik a zenekart.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Anneke Van Giersbergen - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Motörhead - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Destruction - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Die Hard - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Paul Gilbert - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 29.

 

Winger - Budapest, A38, 2009. december 9.