Nehéz dolga támad a kritikaírónak akkor, ha érkezik egy korrekt kiállítású cd (nyomdai borítóval!), mellé egy kedves levél, amely a rövid, ámde velős zenekartörténeten kívül azt is tartalmazza, hogy nagyjából tisztában vannak a demó hibáival. Hogy miért nehéz a dolgom?
Mert a cd-n található zene tartalmazza mindazt, amiért nem lenne szabad felvételt készítenie egy fiatal zenekarnak, amikor még csak keresgélik a húrokat, ütemeket.
Lássuk csak. A srácok 2004 nyarán alapították a zenekart, és tavaly júniusban négy nap alatt egy művház pincéjében rántották fel ezt a felvételt. El lehet képzelni, milyen a hangzás, de ezt ne is firtassuk, ők is tisztában vannak azzal, hogy nem erről fogják másolni a következő Slipknot lemez soundját.
A zene. Saját bevallásuk szerint groove-os, ugrálós, thrashes, hc/metalt akarnak játszani, valami olyasmit, amivel a CDT nyomult a kezdetekben. Nos, a cd-n hallható zenét sajnos leginkább a "kvinttologatós metal" címkével tudnám felvértezni, annyira gyerekcipőben jár náluk még a dalszerzés, amin tulajdonképpen minden kezdő metalzenekar átesik - csak éppen nem mindegyik veszi fel és tárja a nyilvánosság elé. És ezzel az a legnagyobb baj, hogy valószínűleg nincs mellettük senki, aki némi irányt mutatna, hogy miben és hova kellene fejlődni, a haveroknak meg úgyis tetszik a csörömpölés, pláne, ha még a legegyszerűbb akkord lefogásától is lehidalnak.
Szóval ez produktumnak kevés, zenének nem mondanám, hiszen a cd-n található összes dal kb. három hangot tartalmaz, a gitárok hamisak (főleg a második dal bontogatós részénél), teljes ütemek hiányoznak nem csak a dobrészekből, hanem a gitártémákból is, és az atomórát biztos nem hozzájuk igazítanám.
Még azt sem tudom erre mondani, hogy "jó az irány" vagy valami hasonló bíztatót, hiszen itt azon kívül, hogy kvinteket tologatnak, és valaki ráordítozik néhol elég obszcén és ritmikátlan, rímtelen sorokat, ebből még nagyon nem szűrhető le semmi.
Fiúk, ha tényleg zenélni szeretnétek, akkor irány gitártanár, dobtanár, stb. (nem is beszélve holmi összhangzattanról) tanuljátok meg az alapokat rendesen, aztán le lehet szedni kedvenc dalokat (de egyelőre tényleg csak egyszerű dolgokat), figyeljetek oda egymás játékára, érezzetek rá, hogy miképp épül fel egy dal (a verze és a refrén rész pl. nem ugyanaz, csak más tempóban...). Itt bizony sok tanulásra van szükség, orrvérzésig próba - és nem koncert, nem póló- és kitűzőgyártás! - egy év múlva lehet próbálkozni egy saját dal összerakásával. És ezek még tényleg csak az első lépések egy irdatlan hosszú úton. Amúgy meg a CDT utolsó (Versus) lemeze sokkal inkább minta lehetne számotokra, mint a kezdeti botladozásaik.
Azt is simán megértem, ha a zenekar tényleg daloknak érzi ezeket a kis szösszeneteket, hiszen jó érzés, ha az első zúzásokból valami olyan összeáll, amire mozdul az adrenalin és sajátjuknak érzik. (A minap fogtam a kezembe a gitárt és próbáltam emlékezetembe idézni az első "dalomat", ami kb. hasonló kvinttologatós témákból állt tizensok éve - mondjuk ötször ennyiből - és emlékszem, hogy mikor összeraktuk próbán, énekkel, basszusgitárral, dobbal és nádihegedűvel, az valami fantasztikus érzés volt. Most meg sírva röhögök az egészen, és áldom a nemtommit, hogy ennek nem maradt semmi publikus nyoma...)
A kilencvenes évek közepén hemzsegtek a hasonló demók a hazai szcénában, a legtöbb zenekar elvérzett, a kritikus meg óvatosan próbálta megfogalmazni, hogy "srácok, gyúrjatok még a próbateremben nagyon sokat". Én is próbáltam ezt átadni az előző néhány sorban: srácok, van még mit tanulni.... Aztán majd meglátjuk mi lesz belőletek. (Azt meg csak egészen halkan jegyzem meg, hogy milyen találó a demó címe...)
