Shock!

július 07.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Winters Bane: Redivivus

Idestova másfél évtizede működik ez a banda, amelyet a legtöbben bizonyára azért ismernek, mert annak idején itt énekelt Ripper Owens (ex-Priest, Iced Earth, Beyond Fear). Ripper tündöklése, majd távozása után az énekesi feladatokat az egyébként gitárosi poszton ténykedő Lou St. Paul vette át, majd sok-sok évvel később végre ráakadtak a számukra ideálisnak bizonyuló Alexander Kochra (ex-Spiral Tower, Powergod, Scenes), aki jelenleg is a csapat frontembere.

megjelenés:
2006
kiadó:
Metal Heaven / Musicworld 2000
pontszám:
7,8 /10

Szerinted hány pont?
( 1 Szavazat )

Alapos zúzással és röfögéssel indítanak a négyek a sebes Seal the Light percei alatt. Erőteljes, varacskos heavy metal dörög elő a hangfalakból, vaskos riffek és nem kifejezetten azonnal ható dallamok képében. Kútmélyen és morcosan tarolnak a húrosok a Spark to Flame-ben, míg St. Paul szólója kontrasztosan csilli-villizik a magasabb tartományokban.

A Winters Bane elvontabb, indirekt zenei hozzáállását erősíti a The World, nem kicsit Nevermore-osan borult, lilás dallamvilágával, hangulatával. A Dead Faith részint sármélyig túr, részint pedig egyre erősíti bennem a sandát, hogy a fiúk valamilyen szinten magukra kívánnak ölteni valamit a Nevermore által képviselt világból. Akárhogy csűröm-facsarom, minden pillanatban azt várom, mikor hallom meg Warrel hangját... és Alexander orgánuma ráadásul nem is áll tőle olyan távol. Sőt... gyakorta kísértetiesen hasonlít az övéhez. A soros Catching the Sun hallatán meg jobb, ha tényleg nem mondok semmit. Félek, olyasmit próbálok ráhúzni erre a bandára, ami egyébként nem igaz – de mi van, ha mégis? (Ezt az albumot igazság szerint Szilvinek kellene értékelnie, mert az ő ismeretei mérvadóbbak ezen a téren...)

Ez a tömény, izmos metal azért agyasabb, összetettebb annál, mint amit a „style" rovatban egyszerűen HM-ként tüntetett fel a kedves kiadó. Valamivel kevésbé ingoványos talajon egyensúlyozik a Burning Bridges – egy fokkal könnyebben emészthető és nem tekintgetek folyton a hátam mögé, vajon ott lappang-e egy másik banda setét árnya... Szorongásos üldözési mániám sajna egészen az album végéig kitart, mígnem a Despite the Lie utolsó zöngéi elhalnak az éterben.

Fogalmam sincs, más orgánumok mit véltek erről az albumról (hosszú évek óta nem olvasok zenei szaklapokat); az is lehet, hogy holnap fejszével kaszabol le a magyar Winters Bane-rajongók tömege, de nekem ennek az albumnak egy jókora része akkor is erősen Nevermore-gyanús. Az egész córesz csak úgy szaglik az – egyébként jól – ellesett, jellegzetesen Dane-es motívumoktól. A zene alapjában bivalyerős heavy metal ugyan, de az énektémák?!... Na ne már. Azaz: soha már!

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

The Treatment - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Red Dragon Cartel - Budapest, A38, 2014. május 5.

 

Volbeat - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. június 18.

 

Overkill - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Destruction - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

A Life Divided - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.