Shock!

június 25.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

TOC: Loss Angeles

Nem mondom, hogy sokat mond a zenekar neve, ráadásul úgy kezdenek, mintha a Sentenced hatott volna rájuk vagy egy még metalosabb Entwine (ja, hát finnek kéremszépen), az énekdallam meg már QOTSA, fura. De nem rossz. Persze még csavarnak a dalon, középtájt szinte jazzes bárzenébe megy át minden, majd vissza metalba. Hm.

megjelenés:
2004
kiadó:
InsideOut / Record Express
pontszám:
9 /10

Szerinted hány pont?
( 0 Szavazat )

A vehemens kezdés után azonnal lírait pengetnek, Hammond is szól finoman a háttérben, a refrén tipikusan nagyívű régimódi, de jófajta, nézzünk addig utána a zenekarnak. Throne Of Chaos néven indultak még a kilencvenes évek közepén, '99-ben jelent meg az első lemezük, állítólag akkor még black metalt játszottak. Azóta meg megtanultak zenélni. A második lemezen már keverni kezdték a stílusokat, azóta folyamatosan ezt teszik, ezen az albumon is, amely a harmadik anyaguk egyébként.

Ezek után nem is csodálkoztam, hogy a harmadik dal megint más, pőre rockandrollként indul, az énekdallam teljesen poweres (na és végre megint egy remek énekest hallhatunk), néha van agresszív üvöltés, hát, bazi jó ez így keverve. A refrén megint fogós, tudnak valamit ezek a finnek! Ráadásul süt a lazaság az egészből. A Hammond még mindig szól... A gitárszóló is feelinges. Gondolom mindezek után természetes, hogy a negyedik dal, mely a Gothamburg címet kapta, már megint más egy picit. Progosabb, felsejlik a Pain Of Salvation dalfelépítésben, dallamokban, mintha Daniel Gildenlöw adta volna kölcsön az ötleteit. Az ötödik megint egy szívbemarkoló líra, csodás szárnyaló énektémákkal, nem nyálas líra, hanem az a felemelő-típusú, bár Blue Lady a címe, és még az is lehet, hogy a szövege nem túl vidám, mégsem lombozódtam le.

Innentől azért kezd zeneileg némelyest "kiszámíthatóbbá" válni a dolog, például a hatodik dal (Wait) is ezen a nagyon dallamos, picit prog-ízű vonalon megy, na jó, van benne némi finnes riffelés is persze. A hetedik tétel kis instrumentalizmus, utána a nyolcadik nótával lepnek meg, de nagyon. Erre szerintem senki nem számított - kivéve aki ismeri a zenekar korábbi lemezeit - igazi mozgásra ingerlő death/thrash, olyan agresszív, karcos ordítással, amit sok stílusbeli zenekar megirigyelhetne. A tempót és a feszességet is. Hú, fel is hangosítom, jólesik ez nagyon, dögös, kár, hogy csak egy van ilyen és csak három perces. Egyébként a találó Break-A-Neck címet viseli. Természetesen ez után kell a pihenő, a Bite The Bullet andalító lágysága kiváló alkalom erre, ami aztán kiteljesedik szépen, mindenféle borzongató résszel, elmét, lelket és testet egyaránt megindítóan monumentálissá válik. Szintén a POS jutott eszembe itt, egyébként a lemez egyik legjobb dala, tele érzéssel, finomsággal, erővel.

Itt jön a "feketeleves": a Deep Purple Smoke On The Water örökzöldjét durvították be némelyest, az ének maradt dallamos - a refrén meg üvöltős, marha jó - a zenei alapból meg csináltak egy thrash dalt, és jó lett! Ilyen "szentségtörést" csakis profi módon lehet csinálni, nem másképp. De itt még mindig nincs vége... Jön a Night Crawler (gy.k.: Judas Priest), ezt is becsülettel elnyomják, nem "csúfolták" meg (mondjuk annyi sikítozás nincs is benne, az nem megy valszeg, azért ez a dal úgy lenne az igazi). Pedig kíváncsi lettem volna egy "tocosított" változatra, ha már ennyit játszanak a stílusokkal.

Hm. Kaotikus lemez, az biztos. De nekem tetszik. Minden stílushoz profi módon értenek, jók a dalok, a hangszeresek nemkülönben, élvezet hallgatni, kell más ide? Ezek után kíváncsi lettem a korábbi lemezeikre is.

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Fates Warning - Budapest, A38, 2013. október 16.

 

Orphaned Land - Budapest, Club 202, 2013. október 4.

 

Mátyás Attila Band - Budapest, A38, 2011. július 2.

 

Nitzer Ebb - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Heathen - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Wendigo - Gödöllő, Trafó, 2004. március 26.