Shock!

Furcsa időket élünk, és ezekben a furcsa időkben egy hónapokkal ezelőtt eltervezett és nem későbbre halasztott lemezmegjelenés korántsem jön ki jól hosszú távon egy, a karrierjét az utóbbi években masszív koncertezésre építő zenekarnál. A Titans Of Creation megjelenését abban a dimenzióban, amelynek a pályájáról pár hónapja letértünk, a világ legtöbb szegletét érintő koncertkörút követné, amelyben a zenekar friss dalokkal és friss erővel mozgatja át stabil bázisát. A lemez az első hírek szerint 2018-ban jelent volna meg, két évvel az ezelőtti Brotherhood Of The Snake után, ami szűkös időtartománynak tűnik, és valószínűleg az is lett volna, aztán belengették 2019-et, majd 2020 elejét. Április lett belőle, ami a jelen körülmények között finoman szólva sem túl jó időzítés egy erős lemeznek, aminek a sorsa így talán feledés lesz.

Nem tudja senki, mi fog történni hetek, hónapok múlva, mikor áll vissza a világ egy megszokottabb kerékvágásba (mert a régi világ a korábbi formájában sosem tér vissza), és lehet fejtegetni meg tippelgetni, teóriákat gyártani a zeneiparral kapcsolatban is, ám nem tudni még, hogy mi lesz a koncertekkel, illetve mikor lesznek egyáltalán koncertek. Vagy például mikor tudnak majd átjönni a tengerentúlról zenekarok turnézni Európába, és mekkora helyekre? Megannyi kérdés, ami minket is foglalkoztat. A Testament esetében még annyi gondolatfoszlányt fűznék az előbbiekhez, hogy ha majd egyszer újra koncertezni tudnak, nyilván az új (illetve akkor már lehet, hogy másfél éves) lemez dalait kell leporolni, de az időközben eltelt hosszú hónapok miatt simán lehet, hogy nem fognak úgy működni a számok, ahogy azt tervezték. Talán megfontolandó ötlet lesz majd a lemezmegjelenés és a turné közti hónapokra képzeletben megnyomni egy SHIFT+DELETE gombot.

A tizenharmadik Testament-lemezről száraz információként talán érdemes azt tudni, hogy a The Ritual óta először fordult elő, hogy egynél több albumot vegyenek fel ugyanazzal a felállással. Továbbá a legtöbb dalszövegnél újra Del James segített be nekik, a False Prophetbe pedig Steve „Zetro” Souza is hozzátette az ötleteit. Pár sorral feljebb pedig már előrevetítettem, hogy „erős” anyag, ami csupán „csak” egy vélemény, mert úgy vettem észre, hogy megosztó lesz a Titans Of Creation (is), és nem azért, mert a vélemények másik oldalára az került, hogy „ez szar”. Hanem…

Hanem szerkesztőségünkön belül is megoszlanak a vélemények, miszerint:
„Teljesen nevetséges a Testament ezzel a világtalan robotmetállal.”
„A klip jó, a szám tényleg olyan, mintha egy Testament-automata köpte volna ki, de mondjuk a The Gathering utáni dalaik kábé kétharmada ilyen.”
„Király az új Testament-klip, és a szám is jó, bár kicsit túl van nyújtva. A slayerista gitárszólót szétadom.”
„Az új Testamentet úgy kábé két nap alatt rakhatták össze mértani pontosságú tervek alapján, a biztonság kedvéért minden dal végére ráhúzva két plusz percet, hogy senki se érezze úgy, hogy nincs értelme megvenni, mert csak 38 perces, nem pedig 58.”
„Szerintem ez kiemelkedő album.”
„Kábé olyan, mintha egy mesterséges intelligenciával kiértékeltetnék az utóbbi négy-öt lemezüket, rendelnének webshopból egy hangzáskészletet, oszt kész is van."
„Összességében elvagyok vele, de tényleg nem értem, miért léteznek.”
„Mindegyik Testament unalmas, az egész életművükből össze tudnék rakni egy lemeznyit én is. Billy »énekét« pedig egy életen át a hangmérnökök mentették meg.”
„Lélektelen, megjegyezhetetlen IZMOS SZUPERMETÁL a legszürkébb Practice / Formation hagyományok szellemében. Technikailag nyilván über, de kábé annyi érzés szorult bele, mint egy tucat '95-ös svéd eurodiszkó-slágerbe. Már az első két perc után untam, aztán még végigszenvedtem háromszor.”

Nos, a fenti sorok mindegyikében akad valamiféle igazság, távolról szemlélve mindegyikre mondhatjuk azt, hogy „valid”, de közelebbről nézve hozzájön az a valami, ami a zenekart, meg az új dalokat rokonszenvesssé, szerethetővé teszi. Meg a rajongó-faktor. A plusz valami a „jó helyen, jó időben” fogalom, ha beszélhetünk mostanában ilyesmiről, noha tagadhatatlan, hogy mindenki kicsit furább lelkiállapotban próbálja átvészelni a többnyire egyformává csiszolódott napokat/heteket. Nem tudom letagadni azt sem, hogy a Testamenttel egy kicsit mindig elfogult voltam, ennek ellenére, ha szükséges, „a helyén tudom kezelni” a teljesítményüket. A Titans Of Creation esetében TÉNYLEG egyet tudok érteni azzal a véleménnyel, hogy egy Testament-automata is kiköphette volna a dalokat, ámde ezek a dalok már elsőre közelebb kerültek hozzám. Ahogy azt már fejtegettem fent, pont olyan időben kapott el, amikor jólesik egy kiszámítható, szerethető Bay Area thrashelés akár 58 percen keresztül is.

A nyitó Children Of The Next Level pont úgy fűzi a klasszikus és kései Testament-riffeket és -témákat, amit mindig is imádtam tőlük, még ha AKÁR meg is lehetne nevezni korábbi saját dalokat, de a dallamos gitárszóló feledteti az önplagizálást. Hát lehet nem szeretni Skolnick játékát? Aztán jön még néhány kellemes jellegzetes tika-tika, a WW III például egyszer, valamikor biztos koncertkedvenc lesz, és még csak nem is húzták túl, öt perc sincs. Következő kedvencem a sejtelmes Night Of The Witch, ami a zenekar deathesebb oldalát fényesíti, Gene Hoglan lábai sem unatkoznak, a végén meg tényleg ott van az a jellegzetes kerrykinges, vinnyogós szóló, amelynek hallatán szintén nem lehet nem gyermekien lelkesedni. A City Of Angelsnél felsejlik a Low-korszak világa, meg az elején nekik is hiányzik a Slayer, de az énektéma miatt mégis újszerűnek és vérpezsdítőnek fogod érezni. A Symptoms mellett sem tudok csak úgy elmenni, ez a dal talán jobban elkerülte a Testament-automatát, remek vonszolós téma, Steve DiGiorgio zengő-bongó bőgősoundjával és a szokásos Skolnick-féle dallamos gitárfutammal. A The Healers hallatán felvontam a szemöldököm: hogy került ide a Rammsteintől az Engel riffje? Sebaj, masszív ez így is, de nehéz elvonatkoztatni attól, ami huszonhárom éve beleégett a fülembe.

Nem mondom, hogy nem találtam szürkébb témákat a Titans Of Creationön, ennek orvoslására (meg egyébként is) sokat hallgatom majd a lemezt, és biztos, hogy pár hónap múlva alakulni fog a mostani kedvenc számok sorrendje. A következő koncertig barátkozzatok ti is a lemezzel, időtök lesz rá bőven. Addig pedig egy stabil, ámde jókedvűen és bizakodón felfelé kapaszkodó nyolcassal jutalmazom a zenekart.