Shock!

március 19.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

SOTO: Origami

soto_cJeff Scott Soto karrierjét tekintve sosem a „stabilitás" és a „kiegyensúlyozottság" szavak voltak igazán meghatározók, ugyanakkor a szinte folytonos változások mögött sokáig ott volt egyfajta produktív lendület, amelyből nem egy underground mestermű nőtte ki magát. Ez a zenei értelemben vett kalandvágy aztán az elmúlt nagyjából tíz évben sokunk szerint némiképp csapongássá alakult át, és azóta még a korábbi periódusokhoz képest is kifürkészhetetlenebbé vált, merre is tart az életút. Arra vonatkozólag, hogy pontosan honnan is datálható ez a napjainkig tartó, furcsán kaotikus korszak, a legkülönbözőbb verziók születtek már. A „Malmsteen óta csak nyálpopot játszik"-típusú mély narratívákat persze hanyagoljuk is, azonban még így is nehéz dolgunk van, ha ezt a jelenleg ezer szálon futó, összeérni nem akaró sztorit vizsgáljuk. Véleményem szerint valahol a biztatóan induló, majd végül kudarcba fulladt Journey-kollaboráció környékén kell keresni az identitásválság gyökereit, de nyilvánvalóan a Talisman tevékenységének szomorú lezárása is kizárt egy biztos támpontot.

megjelenés:
2019
kiadó:
InsideOut
pontszám:
6 /10

Szerinted hány pont?
( 12 Szavazat )

Amikor a szólóbanda pár évvel ezelőtt SOTO cégér alatt kezdett el ténykedni, sokak nem túl lelkes véleményével ellentétben őszintén tudtam örülni annak, hogy Jeff vett egy nem várt kanyart a muzsikában, és a kevésbé nyilvánvaló, morcos metal-irányvonallal végre vállalt némi kockázatot a patikamérlegen mért retrózással szemben. Ekkor még nem is gondoltam volna, hogy itt ülök majd nem sokkal később, és arról informálom a nagyérdeműt, mennyire gyorsan kiapadt ez a tárház... Itt is sorba vehetjük az okokat, azonban mindenképp egy ténykérdéssel kezdeném: baromi gyors a munkatempó. Ha csak azt vesszük, hogy 2015 óta ez a projekt harmadik nagylemeze, emellett pedig a frontembernek még nyakán egy Sons Of Apollo, egy W.E.T., illetve polgári nevén sem adta fel a lemezkészítést, az egyéb vendégszereplésekről pedig már nem is beszélve... Ez bizony nagyon sok minden egyszerre. Számomra a végeredmény is ezt támasztja alá.

Tulajdonképpen továbbra is azt tartom az elsődleges hibaforrásnak, hogy a főhős saját projektjében nem elsődleges fegyvernemét alkalmazza. Mint említettem, ezt első alkalommal még kifejezetten jól időzített fricskaként könyveltem el, viszont ugyanezt minden alkalommal egyre nehezebben veszi be a szervezetem. Ebben viszont kétségkívül a dalok csökkenő izgalom-faktora is szerepet játszik. Míg az első album idején egyértelműen kihallottam a frissességet a morgolódó riffek mögül, mára csak arra riadok fel, hogy vagy túl sok a keménykedés, vagy olykor indokolatlanul agyasra akarja venni a figurát a muzsika. Előzetes információgyűjtésem során valamiféle dallamcentrikusság felé történő elmozdulásról olvastam, én azonban ezt csak nyomokban vélem felfedezni. Tény, hogy a nyitó HyperManiánál már majdnem bedőltem a már szinte kötelezőszerűen pincemélyre hangolt gitárokra épülő, klasszikusan sotós dallamoknak, azonban a címadónál már volt egy sejtésem, miszerint lényegében ott folytatódik a történet, ahol legutóbb befejeződött. Részemről ez a hátralévő játékidőben nem is igazán nyert cáfolatot. Abban valamelyest igazat adok a dallamosodást „diagnosztizáló" hangoknak, hogy az összkép talán kerekebb benyomást kelt az eddigi produktumoknál, ám pusztán a tartalmi elemek tekintetében nem érzékeltem minőségi fejlődést. Kínos önismétlést viszont annál inkább...

Ami azonban nálam az Origami főbűnét jelenti, hogy jóformán alig találtam rajta említésre méltó refréneket. Értem, hogy Soto ebben a projektjében nem a szirupos melódiák felé kíván húzni, ettől függetlenül azonban nem igazán tudom másnak tekinteni, mint stratégiai baklövésnek, hogy a valamikor zenei közegtől függetlenül érvényesülni tudó, páratlan dallamérzékkel megáldott főszereplő csupán „narrációra" használja a rendelkezésére álló teret. Még a zárásként elhangzó Michael Jackson-újraértelmezés (Give In To Me) sem képes kimozdítani a muzsikusokat a saját kliséik nyomása alól, sőt, pontosan azt a feleslegesen modernkedő, nehézkes koncepciót húzzák rá a dalra, amely az album addigi történéseket is meghatározta. Már tavalyelőtt, a BackStage Pubban sem igazán tudtam mit kezdeni a Jackson-féle dinamikus pop-rock sláger efféle, legfantáziátlanabb metalcover-bajnokokat idéző interpretációjával, ebben a formában azonban ez maga a rossz ízlés csimborasszója. Névtelen, feltörekvő srácoktól még szódával elmenne, na de Jeff Scott Soto zenekarától...

Az Origami érezhetően profi muzsikusok alkotása (a szinten aluli Jacko-átiraton túl), akik a tőlük várható szakmaisággal elvégezték az újabb feladatot. Azonban a Humanimal, a Prism vagy akár a W.E.T. első albuma jelen pillanatban valami egészen más dimenziónak tűnik...

 

Hozzászólások 

 
#5 frontiers 2019-07-29 17:12
Idézet - Attila Urbán:
Úgy érzem divat lett lefikázni egy-két előadót. Dream Theatert teljesen leírták, szerintem a legutóbbi lemezük kiváló. Apolló fiai, most is az megy a kocsiba, minél többet hallgatom annál jobb! Ritka jó lemez, Sotót szeretem, még nem hallottam az új lemezét, eddigiek tetszenek.

Ezt a formációt, csakúgy mint az Apolló Fiait, ismerik itthon kb 50-en! Egy olyan stilusról beszélünk, aminek nemhogy nincs élő jelene, de szerintem már nyugodtan kimondhatjuk, hogy halott. Milyen divatról beszélsz? Szimplán szar ez a lemez!
Idézet
 
 
#4 Meszlényi Bálint 2019-07-28 21:47
Szerintem előbb hallgasd meg az albumot, és utána döntsd el, hogy vajon van-e valóságalapja a leírtaknak, vagy ez az írás is csupán a trend része...:)
Idézet
 
 
#3 Attila Urbán 2019-07-28 09:06
Úgy érzem divat lett lefikázni egy-két előadót. Dream Theatert teljesen leírták, szerintem a legutóbbi lemezük kiváló. Apolló fiai, most is az megy a kocsiba, minél többet hallgatom annál jobb! Ritka jó lemez, Sotót szeretem, még nem hallottam az új lemezét, eddigiek tetszenek.
Idézet
 
 
#2 dreambarker 2019-07-19 11:56
Nem kicsit hatott SOTO-ra a Sons Of Apollo sikere. Neked tetszik ennek a szólólemeznek az agyasabb megközelítése, de eredetiséggel azért nem lehet vádolni a dalokat.
Idézet
 
 
#1 frontiers 2019-07-19 07:33
JSS nálam kb 15 éve már A kategóriás énekes, simán ott van, ahol mondjuk Meat Loaf -volt fénykorában-, vagy Freddie, legalábbis a hangi adottságait tekintve.
De az utóbbi 5 évben nem tud számomra megfelelő lemezt csinálni. Még a saját nevén kiadott aor lemez is unalmas, sablonos volt, erről a projectről, vagy az Apolló fiairól nem is beszélve, kb a Beautiful Mess volt az utolsó kiemelkedő lemeze, ami a mai napig gyakran forog nálam. Sajnos ez a lemez is ebbe a nem jó sorba illik.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Slipknot - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Rise Against - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

K3 - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Nitzer Ebb - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Solar Scream - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.