Shock!

július 10.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Sorcerer: Lamenting Of The Innocent

sorcerer_cAz igazság az, hogy nem sok mondanivalóm volt a Sorcerer új anyagáról, tekintve, hogy visszatérő (de valójában első) lemezükről én írtam, és egy körrel később kollégám is kifejtette, hogy miért is annyira jó muzsika ez. Emellett a svéd heavy metal rutinos ismerőinek nem is nagyon kell magyarázni e doomos, borongós, mégis pozitív érzéseket keltő stílus mibenlétét – a fiatalabbak pedig, akik a Hammerfall vagy pláne a Sabaton felől közelítik meg a dolgot, vagy ráéreznek, vagy nem. A népszerűségi statisztikák szerint tízből maximum kettő az arány, és igazából eleve hülyeség „fiatalozni", hiszen a két sztárbanda rajongótábora is szépen idősödik az évek múlásával. De távol álljon tőlem, hogy őket bántsam, hiszen bár ugyanarról a színtérről indult mindenki, más-más motivációk mentén zenekaroztak és ki több, ki kevesebb energiát ölt a dologba, aztán jutott ameddig jutott. A Sabaton védelmében jegyezzük meg: frontemberük sok interjúban elmondta már, hogy kisvárosi hátterükkel eleve hátrányban voltak, és fanatikusan, mindent beleadva kellett építkezniük – ez az ő történetük. A Sorcereré pedig az, hogy az undergroundban jó visszhangot kapott '90-es évek eleji demók után lényegében nem csináltak semmit – igaz, soha nem is sírtak az agyonhallgatás miatt. Aztán jött a black metal hullám, maradt a civil élet, meg a próbatermi, esetleg rockkocsmás zajongás.

megjelenés:
2020
kiadó:
Metal Blade
pontszám:
8 /10

Szerinted hány pont?
( 11 Szavazat )

Szerencsére Andy Engberg hangját azért megismerhette az underground és a szélesebb metal közönség is. Bizony, jó kis zene volt a Beyond előtti Twilight; a korai, még progos és izgalmas Lion's Share vagy a teljesen elfelejtett Section A – de a Therionban is akkor énekelt a srác, amikor még ott sem gurult el teljesen a gyógyszer. Ennek alapján könnyen progmetálos skatulyába kerülhetett sokaknál, legelső zenekarának feléledésekor viszont kiderült: a doomos hangulatú északi fém is jól áll neki.

Persze a skandináv színtér nemcsak a zenekari tagságokat tekintve átjáróház, de a stílusok is könnyen összemosódnak, átfedésbe kerülnek. A Sorcerer legalább ugyanannyira Candlemass, mint amennyire korai Europe vagy Marching Out-korszakos Malmsteen, de hallatszanak az Opeth dallamosabb oldalának gyökerei, és a death metalos hatásokat leszámítva benne van minden, ami svéd. És persze a kevésbé ismert, de minőségi és karakteres helyi bandákat is sorolhatnánk napestig: Memento Mori, Memory Garden, Veni Domine, Krux, Morgana Lefay. Ezek nagyrésze sajnálatos módon inaktív jelenleg, de helyettük is itt van 2020-ban a Sorcerer, és talán pont ők inspirálják majd a többieket némi új zenére – mint ahogy korábban fordítva is megtörtént. Ami pedig ezt az immáron harmadik anyagot illeti, úgy érzem, némileg még epikusabb lett a megközelítés, ami miatt elsőre kissé töménynek is tűnt a 63 perc, de hallgatásról hallgatásra szépen tisztulnak a dolgok.

Először amúgy egy merőben szokatlan tételre kaptam fel a fejemet, amelyet szintén kissé meglepő módon előzetesként is megismerhettünk: az ős-új Candlemass torok Johan Langqvisttel duettben felvett Deliverance ugyanis minden, csak nem tipikus. Ez, kérem, egy teljesen akusztikus dal, ami csak és kizárólag a két énekes dallamaira épül – maga Langqvist munkásságának egyik legjobbja is tulajdonképpen. És hiába lírai, nem nevezném sima lassú számnak vagy balladának, kakukktojásnak meg pláne nem: tökéletesen illik a lemez fagyos, nagyon metál hangulatához, mi több, egy teljes lemezt is simán elhallgatnék belőle. A metál persze metál marad: a többi dal az átlag 6-7 perces időtartamok ellenére is végig izgalmas, tartalmas, mégis a maga módján dalközpontú. Engberg dallamérzékéről, fogós énektémáiról nem nagyon lehet már sok újat elmondani, de ezúttal a gitárosok is mintha kicsit jobban elengednék magukat, úgy tűnik, még Yngwie felé is többet kacsintgatnak, mint korábban. Legalábbis erre kaptam fel a fejem az intró után felcsendülő tulajdonképpeni nyitódal, a többinél direktebb, tempósabb The Hammer Of The Witches alatt, a záró Path Of Perdition intrója meg aztán különösen malmsteenesre sikeredett. Nagyon találó amúgy a zenekar megfogalmazása arról, hogy szeretik messze repíteni a hallgatót, ez a címadó tétellel már sikerül is, amely másodikként érkezik, de odafigyelősen hallgatva is elég belebambulóssá tud válni a tényleg nagyrészt epikus zene a sok nagyívű dallamtól. Nagyokat mesél a zenekar a When Spirits Die-jal is például, de igazából tök felesleges további dalokat kiemelni.

Mindemellett pedig úgy szól az anyag, mint az atom, távol áll az egyensoundoktól, különösen a dobhangzás telt és természetes, de fentiek alapján sejthető, hogy a gitárok is megdörrennek. Hallottunk már persze ilyet svéd lemezeken, de hát pont ezért szeretjük ezt a stílust. A Sorcerer helyében én mondjuk biztosan megpróbálnék rövidebben fogalmazni legközelebb, mert ha két-három év múlva újabb lemez következik, akkor félő, hogy elindul egy túltermelési tendencia. De ha így lesz, majd aggódunk rajta a maga idejében.

 

Hozzászólások 

 
#2 Levike 2020-06-08 16:34
Bizony nagyon jó zene, én vagy másfél hete hallgattam meg először teljesen véletlenül.
Idézet
 
 
#1 Anomander 2020-06-07 15:09
Hát, azóta sem lett több hozzászólás, úgyhogy akkor most itt még egy :)
Tetszik a lemez, nekem kicsit borongósabb mint az előzők (tudom, mit akarok doom vonalon?), ugyanakkor jelenleg az elsőt kicsit fogósabbnak érzem. A hangulat viszont megvan, be tud szippantani a zene és Engberg hangja továbbra is varázslatos. Jó hogy ők vannak.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Eric Martin - Budapest, PeCsa Music Café, 2013. március 9.

 

Jeff Loomis - Budapest, Dürer Kert, 2012. november 11.

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2012. július 11.

 

Heathen - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Beardfish - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

Whitesnake Tribute Band - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. május 4.