Shock!

február 23.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Skyblood: Skyblood

skyblood_cNémi képzavarral élve skandináv kaméleonnak is lehetne hívni Mats Levén énekest, aki ugyan a '90-es évek elején az északi dallamos rock műfaj közegében, a Swedish Erotica és a Treat lemezein alapozta meg jó hírnevét, azóta viszont minden volt már, csak akasztott ember nem: énekelt europowert az At Vance soraiban, operametalt a Therionban, játszott Malmsteennel annak utolsó jó albumán, Gus G-től az Amasefferen át a Trans-Siberian Orchestráig pedig megszámlálhatatlanul sok előadó vette bérbe zseniálisan egyedi stílusú orgánumát. Mindazonáltal az évek alatt az is bebizonyosodott, hogy Mats a sötétebb tónusú zenékben érzi leginkább otthon magát, az Abstrakt Algebra, a Krux és a Candlemass éjfekete világa az ő igazi terepe.

Ugyanakkor bármennyire is meghatározta jelenlétével az összes lemezt, amin szerepelt, a legtöbb esetben csak a hangját adta markáns szerzők (Leif Edling, Yngwie, Christofer Johnsson, Anders Wikström, Olaf Lenk satöbbi) által meghatározott kontextusokhoz. Dalszerzői erényeit leginkább a Europe-basszer John Levén és a Talisman/Opeth-gitáros Fredrik Akesson társaságában összehozott kultikus Southpaw projekt 1998-as lemezén mutatta meg, éppen ezért izgatott fel nagyon, amikor híre ment, hogy Skyblood álnév alatt annyi év után végre kijön egy saját albummal. A Southpaw zavarbaejtően kategorizálhatatlan, egyszerre progos, doomos és melodikus anyaga ugyanis megjelenése óta hatalmas kedvencem, ezért mindenképpen számítottam rá, hogy a jó Mats most sem szokványos cuccal fog kirukkolni, ha már végre lehetősége nyílt a saját dolgával foglalkozni.

megjelenés:
2019
kiadó:
Napalm
pontszám:
10 /10

Szerinted hány pont?
( 14 Szavazat )

Tulajdonképpen már a lemezt felvezető két tétellel megvett magának Levén, de ne szaladjunk ennyire előre, mert már a korongot felvezető, szimfonikus hatású, orientális dallamokat feszegető instrumentális tétel sem az, amit az ember alapvetően vár egy énekes szólóanyagától. A szóban forgó Skyblood Manifesto aprólékos felépítése a zongorával, a fúvós és vonós szólamokkal, illetve a finom kórussal a filmzenék terepére merészkedik és egyúttal azt is világossá teszi, hogy az énekes az átlagos rocklemezek volumenéhez képest jóval nagyobb kaliberben gondolkozott. Az intrót követően kibontakozó The Voice bizarr hangszerelésével Mats valami elképesztően magával ragadót hozott létre, a sejtelmes billentyűk közé kevert mélyre hangolt power/death-riffek az atipikus dobtempóval és a heroikus énekkel egészen különleges elegyet alkotnak: olyan, mintha az Ark, a Charred Walls Of The Damned és mondjuk Björk világa keveredne. Rejlik benne valami eredendő vészterhesség, ami totálisan ellenállhatatlanná teszi, és ez éppúgy igaz az ezt követő The Not Forgotten perceire. Ebben a dalban gótikus érzésvilág az uralkodó, amit a csellószólamok és a billentyűsök tesznek hangsúlyossá, majd Mats egy felejthetetlen refrénnel teszi fel a koronát a mondanivalóját tekintve is igen velős darabra. Szimfonikus elemek keverednek Crowbar/Floodgate-módon vastag doom/sludge-riffeléssel a Wake Up To The Truth elején, a karaktert azonban itt is az enyhén keleties billentyűs témák határozzák meg, no meg Mats mesterien építkező és ezer helyen kicsúcsosodó éneke. Lenyűgöző, ahogy formálja a dallamokat. Fontos még megemlíteni ennél a tételnél, hogy akárcsak a lemez több pontján, itt is felütik a fejüket bizonyos világzenés hatások a hangszerelésekben, melyek roppant egyedivé varázsolják az összképet.

Az ötödikként érkező Once Invisible újra más perspektívából mutatja Levén arcát: úgy másfél percig a hátborzongató zongora és a vonósok dominálnak, miközben Mats jellegzetesen kántáló énekével tovább fokozza a feszültséget, hogy a katartikus refrén még nagyobbat üthessen. Gyönyörű ívet ír le a dal, közben pedig miriádnyi apró finomság teszi még gazdagabbá – egy szokatlan sludge-riff itt, egy groteszk vokáltéma amott, és mégis csodásan kerek az egész. A már említett világzenés érzet a himnikus One Eye For An Eye-ban újra felerősödik, ugyanakkor furcsa mód a téma maga egyike a legegyenesebb szerzeményeknek az anyagon, köszönhetően az azonnal ható refrénnek és a briliáns gitárszólónak. Az Out Of The Hollow esetében viszont megint a szimfonikus hangszerelés a mérvadó, amit főként az akusztikus gitár egészít ki, ismerősen keleties érzetet keltve... Naná, hogy a Led Zeppelinre gondolok most, mert ez a téma tényleg olyan, mintha a legspirituálisabb Zep-pillanatokat oltották volna 21. századi metalközegbe. Még a kiválóan felépített gitárszóló is a '70-es évek nagyjait, Page-et és Blackmore-t idézi. Ha jobban belegondolok, némileg szelídebb formában Robert Plant alakított ki magának olyan zenei közeget a Fate Of Nations album idején, amelyhez bizonyos mértékben közelít a Skyblood koncepciója. Ha egyetlen előadót kellene mondanom, hogy kivel rokon most Levén, akkor az Plant lenne (még akkor is, ha énekét tekintve kizárólag Ronnie James Dio hozható fel párhuzamként). Ahogy Plant esetében, úgy itt is eredendő fontossággal bír a keleties, világzenés hangvétel, ami elsőre lehet, hogy nem tűnik fel, de ha a fajsúlyos riffek és a szimfonikus lepel mögé pillantunk, akkor egyből nyilvánvalóvá válik.

Az album végére két különös szerzemény került, az első ezek közül a For Or Against, ami rockosan direkt és meglepően felszabadult, már-már ünnepélyes hangot üt meg. Emelkedett pillanata ez az alapvetően nyomasztóan sötét lemeznek, valamint előfutára az énekes magnum opuszának, az anyagot záró, epikus méreteket öltő Le Venimeux-nek. Erre a tízperces zenei monstrumra tényleg csak azt lehet mondani, hogy tanítani való. Hangszerelésében gyakorlatilag a rockzene teljes történetét felgöngyölítette Mats a darabban, a Jethro Tulltól a Zepen és a Rainbow-n át egészen a Therionig, ennél mélyebben pedig nem is érdemes írásban elemezgetni, tényleg hallani kell, amit itt csinált. Mindössze annyit fűznék hozzá: Mats elsőrangú arányérzékéről tesz tanúbizonyságot, hogy a szimfonikus hatású betétek ebben a dalban éppúgy nélkülözik az olcsó, vásári giccseket, mint a lemez többi részén.

Őszinte leszek: pár hónappal ezelőtt nem gondoltam volna, hogy mindez benne van Levénben. Mert az egy dolog, hogy évtizedek óta imádjuk a hangját, zeneszerzőként azonban eddig ritkán volt lehetősége villogni. Nem tudom, hogy egyszeri alkalomról van szó, vagy hosszú távon gondolkodik a Skybloodban, mindenesetre nagyon jól áll neki a karmesteri pálca, egyenesen lubickol a hangszerelői és szerzői szerepkörökben. Ámulatba ejtően sokrétű, ugyanakkor a végletekig koherens ez az album, amit ennek megfelelően nem lehet egykönnyen skatulyába gyömöszölni. Nálam az év egyik legjobbja, ez nem is kérdés.

 

Hozzászólások 

 
#3 janomano 2019-12-20 13:40
"Szimfonikus elemek keverednek Crowbar/Floodgate-módon vastag doom/sludge-riffeléssel a Wake Up To The Truth elején"

Crowbar, látom is magam előtt, ahogy a Kirk jólesően bólogat fülessel a fején. :)

"Hangszerelésébe n gyakorlatilag a rockzene teljes történetét felgöngyölített e Mats a darabban, a Jethro Tulltól a Zepen és a Rainbow-n át egészen a Therionig, ennél mélyebben pedig nem is érdemes írásban elemezgetni, tényleg hallani kell, amit itt csinált"

Hallani kell, tényleg, és észre is vesszük azt, amint stúdiós trükkök garmadával, a szerző, rajongóetető módon, minden elégedettséget, egyéni hangvételt, nélkülözve kiad egy teljesen habos kamulemezt.
A tíz pont jogos, mind a lemezre mint az írásra, csak épp nem pluszban.
Idézet
 
 
#2 Xanadu 2019-12-20 10:25
Én is nagy várakozással tekintettem a lemez elé, miután bírom a csávót, de anno az első 2 előzetes szám nem győzött meg: nem találtam kapaszkodót benne, és épp az általad említett fogósságot, karaktereket hiányoltam mind a zenéből, mind az énektémákból - olyan "se füle, se farka"-jelleget éreztem. Aztán emiatt így is maradt a dolog, meg sem hallgattam a teljes albumot (volt helyette annyi más jóság). E lelkes kritika hatására viszont mindenképpen nekifutok újra, most már talán elejétől a végéig, hátha akkor rossz helyen, rossz időben találkoztam a beharangozó 2 dallal.

Úgyhogy majd még jelentkezem! :)
Idézet
 
 
#1 Adam 2019-12-20 09:03
A kritika minden szavával egyet tudok érteni bizonyos fokig. Jó kis lemez, hallgattatja magát, és mi kellhet még ezen kívül?
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

The Winery Dogs - Budapest, Barba Negra Music Club, 2016. február 17.

 

Sting - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 30.

 

Overkill - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

30 Seconds To Mars - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 13.

 

Wendigo - Budapest, Wigwam, 2005. február 16.

 

Wendigo - Budapest, Süss Fel Nap, 2004. november 23.