Shock!

július 01.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Rising Faith: The Arrival

A banda debütáló albuma egy fémpados Göteborg-Budapest járat jóvoltából landolt a kezemben. Röpke bevezetőjükben (alias: intro) csatajelenet fültanúi lehetünk, ahol kardok csattognak, lovak nyerítenek, sötöbö. Az Andy LaRoque (King Diamond) által felügyelt album eztán indul be igazán s beleízlelhetünk a klasszikus, feszes-dallamos metalban nyomuló kvintett világába.

megjelenés:
2003
kiadó:
LMP / Record Express
pontszám:
8,5 /10

Szerinted hány pont?
( 0 Szavazat )

S ez a világ elég érdekes, ha azt vesszük, hogy a Rage című nótában egy az egyben korai Annihilator utóérzést lelek még én is, aki gyerekcipőben járok, ha hasonlítgatásról van szó. Nyersek a gitárok, de ez így okés. A dalok tempósak, lendületesek és Kristian Wallin hangja tökéletesen ellátja feladatát. A melódiák itt-ott kifejezetten himnikusak (pl. The Inner Truth). Korán észrevehető, hogy a fiúk egy-egy villanás erejéig előszeretettel vegyítik a betonkemény hangszíneket a szolidabb-lágyabb árnyalatokkal. Az Imaginations egyszerű, mégis találó, beindulásra és szapora bólogatásra késztető gityótémája és speedes irama megerősíti bennem a biztos tudatot, amely már 10 perc elteltével is nyilvánvaló: ez a banda biz' több pontot fog kapni, mint a halovány, seszínű The Armada... Még akkor is, ha különösebben korszakalkotót ez az ötös sem talált fel.

A középtempós Flight to the Brocken olyan komoran vonszolja magát elő a hangszórókból tonnás súlyával, ahogyan én vonszolódom ki az ágyból hétfő reggelenként (szintén tonnás súllyal, haha!)... Az album hangulata ettől a ponttól kissé megváltozik, hisz a Final Day és a The Soul Deserter egy szigorúbb, szikárabb - és még feszesebb - vonalat képviselnek, míg az Aeons of Silence buzgón törtető kétlábgépeivel és helyenként kissé könnyedebb dallamával a korai nóták hangulatát idézi vissza többé-kevésbé. A Thin Line to Evil kemény, zúzós sodrása, Priest-jellegű riffjei végképp akut rángatózásra és bólogatásra késztetnek... Az albumot a dallamcentrikusan zúzó, szerencsére cseppet sem menetelés-szagú Marching On zárja teljes elánnal.

A banda jól illene bármely ismertebb power király mellé egy turnéba s szívesen meg is hallgatnám őket élőben. A legjobb klasszikus hagyományokat követik, ésszel és ízléssel. Remélem, hallunk még felőlük!

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Roger Waters - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 22.

 

After All - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Apocalyptica - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

A Life Divided - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Paul Gilbert - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 29.

 

Wendigo - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.