Shock!

július 06.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Reverend Bizarre: Harbinger Of Metal

A bizarr reverendás 74 perces EP-je eléggé elkeserített. Eleve: ha ez egy EP, akkor mekkora egy lemez szerintük??? Aztán: miért a "metal hírnöke" a cím, mikor inkább a "zene temetése" lehetne? Továbbá: mit lehet írni valamiről, ami annyira lassú és szenvedős, hogy nem jut róla jobb eszembe, mint az egyik dal szövegében felbukkanó keresztet cipelő Jézus, aki lassan botorkálva battyog a végeláthatatlan hegynek felfele?

megjelenés:
2003
kiadó:
Spikefarm / HMP
pontszám:
5 /10

Szerinted hány pont?
( 3 Szavazat )

Végül is a durva az, hogy előbb eszembe jutott ez a kép, minthogy a nevezett dal megszólalt volna. Végül is ez egy pontot már megér: a zene és a szövegek hangulati egységére nem lehet panasz. No meg a névválasztás is találó: a zene elég bizarr, a kántáló vagy akár hörgő ének meg sokszor valami sötét ceremóniát levezénylő csuhás alakot idéz. Két pont.

A vánszorgó minimáltémák furán oszlanak el a lemezen: van pár 2-3 perces dal és négy hosszabb téma. Utóbbi alatt 12-20 perces szösszenetek értendőek. És mindezek alatt két, max. három végeláthatatlanul ismétlődő riffet tessék érteni. Pedig beugrik ellenpéldaként a MDB The Cry Of Mankindja. Hosszúnak hosszú, lassúnak lassú, borultnak borult. Minimálnak is minimál. De az mégis művészi. Míg ez nem.

Nem tudom, hogy ezt a zenét lehet-e komolyan élvezni. Sem a hallgatása, sem az eljátszása nem adja meg azt az élményt, amiért érdemes lenne rá koncentrálni. Egy füstös klubban jó hangzással talán elviselném valami nagyobb név előtt (pl. Spiritual Beggars, akiknek korai anyagaira hasonlít is kicsit a hangzás, csak hát a házilégy is hasonlít a pillangóra, hiszen repül...). Esetleg az elképzelhető, hogy ad valamiféle falka-hangulatot bódultan a próbateremben pengetve, hogy "defasza, együtt halunk meg". Viszont lemezre préselni az ilyesmit szerintem kár. Pl. pont a leghosszabb dal közepén ott egy dobszóló. Egy komótos, tamokkal megpakolt, céltalan ténfergés a ritmusok erdejében, mindez kb. 5 percig. Sánta kiscserkész sétáltatja a végelgyengülő lajhárt. Nem jó, nem feelinges, nem lüktet. Csak van. De lehetne helyette csend is. Vagy tengerzúgás. Kutyaugatás. Traktorzaj. Bármi.

A gitárok annyira recsegősen és mocskosan szólnak, hogy gerjedés helyett is csak búgnak a tagok kezében a laaaassssúúúú riiiiffffeeeek alatt. Próbáltam rá bólogatni, de úgy éreztem magam, mint a buszon el-elbóbiskoló nyugdíjasok. Fej lebillen, szem felpattan, bágyadt erőfeszítéssel fej fel, szemhéj újra nehezül...

Talán ez a funeral doom... Mert a hangulat olyan. És gondolom, hogy a stílushoz hű a banda, mert nem az első kiadványuk. Ez is értékelendő. Már három pont. A kis meglepetés a záró Dunkelheit c. tételnél jön. Itt valahonnan régről beugrik a Lake of Tears Path of the Gods dala. Talán a rejtett kis szintetizátordallam miatt, talán csak azért, mert utolsó dal és 12 perces, mint anno a Headstones lemez záró témája. Szép emlék: egy pont. Kis színesítés a lemez végén és idegen nyelv használata a számcímben: még egy. Azaz nagy jóindulattal összesen öt. Stigmánként egy.

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Nickelback - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. november 8.

 

Eric Martin - Budapest, PeCsa Music Café, 2013. március 9.

 

Heathen - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Wendigo - Budapest, Rocktogon, 2007. április 29.

 

Wendigo - Budapest, Wigwam, 2005. február 16.

 

Wendigo - Budapest, Wigwam, 2004. október 29.