Shock!

Hohó! Felcsillant a szemem, amint megpillantottam fenti album előadóját. A szebb napokat is megélt nagy tehetséggel megáldott gitáros újfent rászánta magát néminemű alkotásra. Be kell vallanom, hogy jó pár éve a kedvenc húrbűvölőim között foglalt helyet M.S., ízes, egyéni játéka maradandó élményt nyújtott, bármikor hallgattam.

Most viszont megnyúlt arccal csücsülök a klaviatúra fölött, keresgélem a szépen hangzó szavakat, hogy: hú, mekkora érzelmi bombákat bírt a dalokba belecsempészni, hogy a libabőr állandó társam lett a lemez hallgatása közben - de nem ezt érzem. Semmi lendület, semmi feeling, hanem olyan lustácska ámerikás dallamos rock. Persze az egyéni Schenker íz felfedezhető a dalok szerkezeti felépítésében és a szólókban. Na ja, a szólók is puhán gördülnek tova, mintha alkotójuk valami slow tablettát szedett volna közben...

Azon morfondírozom, miszerint előfordulhat, hogy a lemez hangzása is ludas a negatív benyomásaim miatt, ezek a dalok ordítanak a karcosabb, rockosabb megszólalásért! Sőt, így a korong közepe felé erősödik ezen megállapításom helyénvalósága, mert akad itt groove-os nóta, csak sajna elvész ez ereje ebben a nagy álmosító pihe-puhaságban.