Shock!

május 13.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Keel: Streets Of Rock 'N' Roll

Ron Keel kapcsán nem az az érdekes, hogy vajon rokona-e a színész-énekes Howard Keelnek (Dallas-rajongók előnyben!), hanem hogy tevékenyen részt vállalt abban a Steeler zenekarban, amely Yngwie Malmsteen tengerentúli bemutatkozását tette lehetővé. Ezért azt hiszem, a gitárbuzik nem lehetnek elég hálásak neki, még akkor sem, ha azt a bizonyos Steeler lemezt a mai napig nem érzem olyan oltári különlegesnek.

megjelenés:
2010
kiadó:
Frontiers
pontszám:
7 /10

Szerinted hány pont?
( 2 Szavazat )

Valahogy Ron későbbi, már saját nevét viselő bandájával kapcsolatban sem legyintett meg soha a fanatizmus szele, talán nem véletlenül nem kerültek ki még Gene Simmons segítségével sem a fősodorba a 80-as években. Az persze akkoriban alap volt, hogy legyen jó énekes, jó gitáros és húzós ritmusszekció, de olybá tűnik, a Keel valamiért még két évtized múltán sem tudott kultikussá, hivatkozási alappá válni. Ettől függetlenül azért összedobtak pár emlékezetes nótát anno, sőt a lemezeik egészben hallgatva is kellően élvezetesek, de tegyük hozzá, nem-hajbandarajongók számára az életmű úgy ahogy van, nyugodtan szkippelhető.

A visszatérő lemezt is helyén kell tehát kezelni. Ez itt Los Angeles egykori harmadvonala, mai hangzással, klasszikus feelinggel, vitathatatlanul magas színvonalon előadva, de különösebb csúcspontok és izgalom nélkül. A digitális korszakban nyilvánvaló jószándéktól vezérelve ugyan, de sokan esnek a dallamos bandák közül (is) abba a hibába, hogy a lehető legtöbb helyet ki akarják tölteni a CD-n, holott erre alapvetően semmi szükség. A 80-as években is remekül működtek a 35-40 perces albumok, 8 vagy max. 10 ütős nótával, itt is ezt a plusz 10-15 percet és 2-4 dalt érzem feleslegesnek. És, hogy hasonló műfajú példát hozzak fel, bár a House Of Lords sem bírt röviden fogalmazni utóbbi lemezein, azokon mégiscsak ott volt egy Jimi Bell a zseniális szólóival. Itt viszont „csak" korrekt zenészek vannak, és ugyan Ron Keel hangja így idősödve sokkal érzelemdúsabb, erőteljesebb mint korábban, sajnos nem tudja elvinni a hátán az egészet. Tagadhatatlan azonban, hogy az ének sokat segít a zene befogadásában, a magam részéről pont Ron menikettis frazírjai miatt érzek egy kis Y&T hasonlóságot és kíváncsi leszek, a nagy öregek fenéken tudják-e majd billenteni fiatalabb kollégáikat szintén idén várható új anyagukkal.

A címadó dal, a Come Hell Or High Water, a The Devil May Care és a király Van Halenes vokálok miatt viszont feljebb tornázandó a pontszám. És persze az is kár, hogy ennyire erős az eddigi 2010-es mezőny – ki tudja, nem borul-e le egy emberként a dallamos tábor, ha a Streets Of Rock'N'Roll pár évvel korábban jelenik meg...

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Jeff Loomis - Budapest, Dürer Kert, 2012. november 11.

 

Lillian Axe - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Accept - Budapest, Club 202, 2011. február 2.

 

Wendigo - Budapest, Vörös Yuk, 2007. február 24.

 

Wendigo - Budapest, Kultiplex, 2007. január 12.

 

Wendigo - Budapest, Süss Fel Nap, 2004. november 23.