Shock!

április 20.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Grave Digger: Symbol Of Eternity

gravedigger_cElképesztő ütemben gyártja a dalokat a Grave Digger. Az elmúlt bő öt évben négy nagylemezt jelentettek meg, ami még fiatal zenekaroktól is szokatlan, negyvenéves múltra visszatekintő veteránok esetében pedig gyakorlatilag példa nélküli. A kérdés persze az, jó-e ez nekünk, vagy hogy a Ponyvaregényt idézzem: „Örülünk, Vincent?" A válasz pedig a magam részéről kicsit felemás, mert ugyan semmi baj nincs ezekkel a Digger-cuccokkal (ha valamire, hát ezekre pontosan illik a megbízható iparosmunka kifejezés), de az is tény, hogy kicsit egybefolynak, illetve el is vesznek a nagy dömpingben. Annak ellenére, hogy szilárd Boltendahl-hívőként tekintek magamra, nekem például csak idén tűnt fel, hogy tavaly augusztusban kijött a Symbol Of Eternity.

Jogosan merülhet fel persze a kérdés, hogy mi értelme van írni egy anyagról fél évvel a megjelenése után, én viszont azt gondolom, ha csak pár olyan emberhez eljut így a Symbol Of Eternity híre, akik mellett hozzám hasonlóan elcsúszott, már nem volt hiábavaló a dolog. És mindez persze azt is egyértelművé teszi, hogy alapvetően elégedett vagyok vele, hiszen egy rossz lemez recenzálásnak ennyi idő után tényleg nem lenne értelme.

megjelenés:
2022
kiadó:
ROAR! Rock Of Angels Records
pontszám:
8 /10

Szerinted hány pont?
( 17 Szavazat )

Bár az epikusabb anyagokkal sincs gondom, személyes kedvenceim a Digger-diszkográfiából az egyenes vonalú, szikárabb, riffelősebb darabok, mint mondjuk a 2001-es The Grave Digger címmel megjelent, öndefiniáló nagylemez. Mivel pedig a The Siege Of Akkon intró után a Battle Cry-jal és a Hell Is My Purgatoryal két masszív, arcletépős german power-bombával indul az új korong, számomra tíz perc alatt eldőlt, hogy ezt bizony szeretni fogom. Ráadásul a Hell Is My Purgatory az acélos riffeléshez tökéletes, fogós, ízig-vérig diggeres refrént is társít, ami hallatán már szórnám is a 9-10 pontot a lemezre. A King Of Kings is hasonló szellemiségben fogant, épp csak ez középtempós, de nem véletlen, hogy a lemezt promotáló klipeket, illetve szöveges videót is ehhez a három trackhez forgatták. A King Of Kingsben hallható keleties dallamvilág aztán egyértelművé teszi, amit a számcímek alapján már ránézésre is sejteni lehetett: igen, ez itt bizony a Grave Digger egyik közönségkedvenc lemeze, a Knights Of The Cross második része. Az ilyesfajta folytatások persze nem mindig sülnek el jól, de a germánok sikerrel vették a múltban is ezt az akadályt (gondoljunk csak a Tunes Of War, a The Clans Will Rise Again és a Fields Of Blood hármasára), és most is simán átugorják a lécet.

Az akusztikus gitárokkal operáló, balladisztikus címadó sem rossz, de azért ez egy picit már laposabb, majd szerencsére a Nights Of Jerusalem és a Heart Of A Warrior viszik tovább a lemez elején megkezdett, riffelősebb vonalat. Külön öröm, hogy ezúttal nincs tízperces mega-eposz, így a korong hossza a bónusz Papakonstantinou-feldolgozással sem éri el az 50 percet. Ez utóbbi amúgy tényleg igazi extra, lévén egy tiszteletadás a görög rajongóknak. Az eredetit Chris egy görögországi nyaralás során hallotta, megtanulta fonetikusan, azóta pedig a helyi koncerteken játszották is: a lemezre a Mystic Prophecy görög származású énekesével, R.D. Liapakisszal pofozták ki. Addig viszont még hátra van az ismét csak balladisztikus, és szintén halványabb Grace Of God meg az együtténeklős, ennek ellenére nem túl erős Sky of Swords, mielőtt azonban teljesen leülne a Symbol Of Eternity vége, a Holy Warfare-rel ismét felpörgetik. A záró The Last Crusade is kifejezetten erős, ami után már tényleg csak egy kis extra fűszer a fentebb említett, az eredeti szerző, Vasilis Papakonstantinou vendégeskedésével előadott Hellas, Hellas.

A Symbol Of Eternity tehát tovább halad azon az úton, amire két ével ezelőtt, a Fields Of Blooddal szerencsésen visszatértek: ez egy kínos pillanatoktól mentes, százszázalékig Grave Digger-nagylemez, a szokásos színvonalon. Ugyanúgy megér egy masszív nyolcast, mint elődje.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Slipknot - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

King 810 - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Fates Warning - Budapest, A38, 2013. október 16.

 

Psychotic Waltz - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Accept - Budapest, Club 202, 2011. február 2.

 

Orphaned Land - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.