Shock!

február 23.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Falconer: Black Moon Rising

falconer_cEmlékszem, a 2000-es évek elején a svéd Falconer volt a heavy metal egyik új üdvöskéje, az aktuális nagy szám. Az egyébként remek, 1999-es Gathered Around The Oaken Table után feloszlott Mithotyn romjain Stefan Weinerhall gitáros vezérletével alakult csapat valami egészen újszerű és egyedi hangulatban keverte zenéjében a folkos és heavy metalos megoldásokat. Akkor persze még közel sem volt ekkora folk metal-láz, azaz nem lehetett Dunát rekeszteni a népzenei elemeket dallamos heavy metal témákkal ötvöző csapatokkal, de az sem elhanyagolható tény, hogy a Falconer hangzása ugyanúgy ma is totálisan egyedi, ahogyan bő egy évtizeddel ezelőtt is az volt.

Ez Weinerhall mellett főként az énekes Mathias Bladnak köszönhető. Mathias egyáltalán nem metal arc, a musicalek világából érkezett a brigádba, ennek köszönhetően pedig stílusa és dallamai is teljesen elütnek a műfajrokon csapatok énekeseinek világától, lévén azok többnyire a heavy metal vokalizálás felől közelítenek, míg Mathiasnál egyértelműen érződik a színházi világ dominanciája. A Falconer tehát valóban üde és kivételes színfolt volt, akik ráadásul mindemellett jó számokat is képesek voltak írni, így első két lemezük csont nélkül nevezhető a műfaj klasszikusának. Mathias azonban néhány év után eléggé besokallt a koncertezéstől, így 2002-ben kivált a zenekarból, helyét pedig Kristoffer Göbel vette át. Már vele készült a The Spectre Of Deception, ami bár erősre sikeredett, a csapat mégis leszállóágba került. Ebből pedig sajnos a mai napig sem sikerült kikecmeregniük, így hiába tért vissza Mathias a 2006-os Northwind lemezen, munkásságukat ma is jóval csekélyebb érdeklődés követi, mint az első két anyag idején.

megjelenés:
2014
kiadó:
Metal Blade
pontszám:
7 /10

Szerinted hány pont?
( 14 Szavazat )

Pedig minderre tulajdonképpen szemernyi ok sincs, hiszen a csapat sajátos soundja ma is adott, Mathias énektémái sem lettek rosszabbak, és dalokat sem felejtettek el írni. Nyilván tizenöt év és hét lemez után a Black Moon Rising közel sem olyan friss, izgalmas vagy meghökkentő, mint az első anyagok voltak, de aki azokat szerette, kizárt, hogy a Black Moon Rising hallatán fanyalogjon. A Falconer ma is mesélős, utazós, szuperfogós énekdallamokkal operáló, csipetnyi viking ízt is felvonultató muzsikában utazik, amelyben Mathias selymes dallamaié a főszerep. Azoké a dallamoké, amelyek annyira karakteresek és dominánsak, hogy hiába dörög folyamatosan a duplázó és tekernek a riffek mondjuk a nyitó Locust Swarmban, az összkép veszett headbangelés helyett mégis leginkább billegésre ingerlő. Mindez pedig az egész lemezre igaz, lásd például az erős galoppozós témára épülő Halls And Chamberst vagy a Mithotyn-hagyományokat megidéző, horzsoló Wastelandet. Kis túlzással élve Blad dominanciája miatt mind már-már negédesen melodikus slágerré változik át. Bár a karakter és az egyéniség elvitathatatlan, és a csapat egyik legnagyobb erénye is egyben, az is igaz, hogy a markáns stílushoz való feltétlen ragaszkodás miatt kicsit összefolynak a dalaik. Ráadásul az énektémák sem túl változatosak, akár egydimenziósak is nevezhetnénk őket, amitől hosszú távon unalmassá válik a Falconer muzsikája.

Ha kiragadunk egy-egy számot, akkor ötletes riffeket, király szólókat és megadallamos énektémákat hallunk, azaz száz százalékos teljesítményt, ötven percben azonban fárasztó a lemez, ami egyértelműen a talán túlzottan is körülhatárolt zenei világ számlájára írható. Ettől függetlenül a Wasteland, az In Ruins, a Dawning Of A Sombre Age vagy a There's A Crow On The Barrow piszok erős szerzemények, amik önállóan bármikor megállják a helyüket.

Ha ott voltál a zenekar egyetlen pesti fellépésén, 2004-ben a Wigwamban, számodra is egyértelművé válhatott, hogy zenéjük élőben is működik. Ennek tükrében, valamint a Black Moon Rising ismeretében különösen sajnálatos, hogy nemrégiben úgy döntöttek, felfüggesztik a koncertezést. Ha nem is lett kiemelkedően jó ugyanis a nyolcadik Solymász-nagylemez, néhány rendkívül izmos téma azért így is felkerült rá, ezeket pedig jó lett volna élőben is hallani.

 

Hozzászólások 

 
+4 #5 GTJV82 2014-10-09 22:40
Nálam az új pontozási rendszer szerint 9-es... :)
Idézet
 
 
+6 #4 Zollerman 2014-10-09 17:21
Az új pontozási rend szerint is stabil 8-as... Az "iparosmunkánál" szerintem mindenképp erősebb album.
Idézet
 
 
-2 #3 Wendiii 2014-10-09 15:32
Idézet - GTJV82:
Szerintem alul lett pontozva rendesen, sokkal frissebb, energikusabb, lendületesebb ez az album, mint a korábbiak, kb. visszatért az első 2 lemez dinamikája. És emiatt valahogy sokkal fiatalosabbnak hat az egész album.
Mathias pedig ismét kiemelkedőt nyújtott!
Nálam 9/10.

Nézd csak meg az új pontozási rendszert! Még annak fényében is maximum csak 8-ast lehetne rá adni, az új szisztéma fényében (meg persze a lemez ismeretében), én helyénvalónak találom a 7-est.
Idézet
 
 
+11 #2 bluevoodoo 2014-10-09 09:27
Szerintem ennek a lemeznek kellett volna jönnie az első kettő után, a göbeles időszak + a Northwind utáni dolgok is elég laposak a dalokat tekintve, sok volt a töltelék, ez viszont szerencsére végig egy erős lemez lett.
Idézet
 
 
+9 #1 GTJV82 2014-10-09 07:43
Szerintem alul lett pontozva rendesen, sokkal frissebb, energikusabb, lendületesebb ez az album, mint a korábbiak, kb. visszatért az első 2 lemez dinamikája. És emiatt valahogy sokkal fiatalosabbnak hat az egész album.
Mathias pedig ismét kiemelkedőt nyújtott!
Nálam 9/10.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Anthrax - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Deep Purple - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. február 17.

 

Perfect Symmetry - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

K3 - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Slayer - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.