Shock!

október 20.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Deftones: Deftones

Hála az égnek, a Deftones sosem adott ki eddig két egyforma lemezt. Most sem ismételték önmagukat. Be kell vallanom, a kissé elszállósra sikerült White Pony után nem ilyen lemezre számítottam. Mármint azt hittem maradnak a szelídebb ösvényeken. De nem egészen. Ami nem baj.

megjelenés:
2003
kiadó:
Warner
pontszám:
10 /10

Szerinted hány pont?
( 21 Szavazat )

Az egyszerűen csak Deftones-ra keresztelt negyedik lemezt nyitó Hexagram című dalban több a súly riffileg, mint a White Pony összesben, a refrén ennek ellenére a szokásos Chino-féle szenvedős, amit a Needles and Pins felold egy kicsit, szállhatunk kedvünkre. A Minerva a harmadik, klipes dal, ez volt az első amit hallottam a lemezről, azonnal imádtam azokat a furán deftonszos hangokat, abba a sorba meg minimum bele kell halni, mikor ezt énekli Chino: "And God bless you all...", olyan szép. A következő érzelembomba az ötödik szám, a Deathblow, nagyon finom, lágy az egész dal, a helyenként elhelyezkedő apró tüskéi ellenére is. Meg is lepett a hatodik track, amivel visszadobják a hallgatókat az üvöltős Deftones felé, vazz, az a riff, amit ebben elhelyeztek, azzal a hangzással, egyszerű, de bikamód súlyos. Kíméletlen, mint a Terminator. És ez a dal azt a címet viseli, hogy: When Girls Telephone Boys. Érdekes...

Miután Chino kidühöngte magát egy nőszemély miatt, megint kínlódik egy kicsit, kevésbé katartikusan, mint előzőekben. A Lucky You enyhén szólva kilóg a lemezről, szőrös loopok, gitár sehol, viszont Rey Osburn vendégénekel itt, aki a Tinfed nevű formáció tagja, no meg DJ Crook segített be a dalszerzésbe. Fura módon tetszik a nóta. Amennyire nincsenek itt gitárok, annyira vannak a következőben, Bloody Cap a címe és riffelnek, mint atom, adnak az arcunknak kicsit. Nem is olyan kicsit. De nem hagyják, hogy tomboljon ereinkben az adrenalin, azonnal lehűtenek egy ultranyugis dallal, teljesen esti elalvós hangulatba lehet kerülni tőle. Ennyire finoman nyugis Deftones dalt talán még nem is hallottam eddig. A záró Moana megint az a szám, ahol úgy énekel Chino, mintha csupa oda nem illő hangot szólaltatna meg, és tényleg azt teszi, mégis milyen jó ez.

Azt írtam az elején, hogy nem olyan szelíd a lemez. Pedig nem metalkodnak - mondjuk már rég nem -, nem riffcentrikusak a dalok, lassúak inkább, merengősen visznek a mélységekbe többnyire. Mégis valahogy nem megnyugvást ad a zene, hanem felkavar. Kevés szó esik a zenekar dobosának érdemeiről, pedig igencsak finomakat bír ütni, figyeljünk csak oda...

Multimédiás a cd, van minden tagról egy-egy fekete-fehér kisfilm, amelyben megtudhatjuk, hogy Frank bakelit lemezeket gyűjt, Stefről nem tudunk meg semmit, mert a fejét is kitakartatta, megfigyelhetjük, ahogy Chi hosszan pisil, Abe szereti a macskákat, és mindannyian tudnak vezetni, viszont egyikük sem eszi meg a kisgyerekeket. Felraktak még egy rakás szintén fekete-fehér turnéfotót, amelyeken azt is láthatjuk, hogy nem csak a zene miatt szállnak el... Khm. A hangszereiket, kütyüiket is megcsodálhatjuk, meg kisfilmet a stúdiózásról.

A borítókép nemes egyszerűséggel randa, mondjuk a Deftones-nál sosem a körítés volt a lényeg, szerencsére.
Nagyon lehet szeretni a Deftones zenéjét. Én nagyon szeretem. Eddig mind három lemezük volt örök megunhatatlan, biztos vagyok benne, hogy most ez a negyedik is az lesz.

Űrállomásméretű tízes.

 

Hozzászólások 

 
#2 GTJV82 2020-09-17 13:11
Nálam is ez meg az ezt követő Saturday Night Wrist amik nem annyira működnek.
A klippes Minerva remek, a Deathblow szinte western-szerű hangulata szintén zseni, ezt leszámítva a 2 "nem metal" elektro track, ami remek (Lucky You, Anniversary of an Uninteresting Event). A többi egyszerűen nem elég fogós, olyan semmilyen.
A Needles And Pins eleje meg tiszta My Own Summer, csak egy kicsit módosítottak a riffen....
Nálam ez olyan 7/10.
Idézet
 
 
-1 #1 cápaidomár 2016-03-18 15:27
Számomra ez a lemez volt az első gyengébb alkotásuk (én kb. a White Pony idején kapcsolódtam be a dologba). A mai napig eléggé felemásnak tartom - mondjuk így vagyok a debüttel is. A Minerváig tök jó, aztán a Lucky Youtól megint az, de ami e kettő között van ,az bizony elég unalmas, olyan nyögvenyelős.

Viszont a kritika azon részével, mely szerint már nem metalkodnak nagyon nem tudok egyetérteni (máshol is találkozom ezen vélekedéssel), mert metalkodnak ők, ha akarnak, csak mindezt alternatív módon teszik, a maguk módján. Ilyen alapon a Tool és az AIC sem metalkodik - na ugye...
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Anna Murphy - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Eric Martin - Budapest, PeCsa Music Café, 2013. március 9.

 

Lillian Axe - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Die Krupps - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Wisdom - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Winger - Budapest, A38, 2009. december 9.