Shock!

Az alábbi mottó olvasható a zenekar cd-jének borítóján: "Ha van élet a halál után, akkor nincs halál és ha a halál nem létezik, akkor nincs élet." Majd szimfonikus nyitánnyal kezd a lemez, de az intro utáni dalban jön a gitár meg a többi hangszer és a károgás is. Tehát black metal.

Nézegetem a bookletet, a tagok tipikus buta - vagy nevezzük simán pandamaciknak a tagokat - arcfestéssel álldogálnak egy mezőn, elrettentő pózban, némelyikük egy század eleji mezőgazdasági szerszámot tart a kezében, hogy még elrettentőbbnek tűnjön. Főleg a cérnavékony dobos láttán húzódott mosolyra a szám. A borítón látható festmény stílusa ismerős volt, és tényleg, Kris Verwimp csinálta, aki a Sear Bliss borítóit is festi. A szemem kifolyt, mire átböngésztem a borítót és az infólapot, tipikus cirkalmas betűtípus, ragaszkodnak a hagyományokhoz a srácok, az tisztán látszik. De nem csak külsőségekben, zenében is. Bár a kiadó amerikai, a csapat német, na erre nem tippeltem volna, lessétek meg a honlapot, már a nyitókép is mókás, az meg főleg, hogy a tagokat egy-egy koporsó alá rejtették. Jajj.

Az infólapon megemlítik többek között, hogy a stílusukban benne van a Satyricon meg az At The Gates, no, ez a két zenekar olyan messze van a csapattól, mint ide a Grand Canyon. Befejezem a cikizésüket, szót ejtek a zenéről is. Bár az is tipikus, hol szélvész, hol atmoszférikus, de nagyon is északi, mintha Norvégiában születtek volna, és sosem hatott volna rájuk a germán kockafejes, sörös mentalitás. Van női vokál, kicsit meg is rettentem most átmennek gót pandamacikba? De nem, a zenét próbálták a black metal keretei között tartani. Viszont elég epikus összhatásában. És hosszúak a dalok, meg azért összetettek is.

A hangzásra büszkék, Norvégiában vették fel, a Grieghallen Stúdióban, ahol az Emperor és a Burzum is dolgozott már. Nos, ez is tipikus black metal sound, szól minden, csak rosszul. A dob csörög, a szinti kicsit hátul van, a gitárok középtartományban zsezsegnek, meg az egésznek nincs dinamikája, de mutassatok egy black metal lemezt, amelyiknek van olyanja. Ugye. Biztos piros virágok nőnének ki hirtelen a black metal zenészekbe égetett fordított keresztekből, ha.

A csapat 1994-ben alakult, hosszú utat bejártak azóta, volt egy Zoltan nevű basszusgitárosuk is, bár az nem derült ki, hogy tényleg magyar volt-e vagy csak a tag azt hitte ez valami hihetetlenül okkult név és felvette jól. Ahogy nézem elég sokan megfordultak a zenekarban, bár ez blacker betegség, mindenki szeret mindenhol ott lenni, majd nem, biztos jól mutat az önéletrajzokban.

Nos, rizsáztam itt mindenről, black metalosok bizonyára írják már vérgőzös felháborodott emiljeiket, sebaj, gyűjtöm az ilyesmit, viszont annyit még hozzáfűznék, hogy nem annyira vészes a zene, néha bírnak monumentálisak lenni, meg hangulatosak is, bár az igaz, hogy eredetiségnek szikrája sincs, viszont azért sok munkát fektettek a dalokba, azt hallani és értékelem is. Nekem kicsit egysíkú ez a zene, több ötletet várok már egy black csapattól is. Egy szóval lehetne jellemezni az egészet: tipikus.

Felháborodott blackerek meg inkább menjenek és rendeljék meg a cd-t, mert tetszeni fog nekik, azt garantálom. Majd' hetven percig örömködhetnek.