Shock!

október 23.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Dan Reed Network: Fight Another Day

danreednetwork_cAmikor Ádám pár nappal ezelőtt úgy huszadszorra tette fel az egymillió dolláros kérdést, miszerint megírom-e valaha az új Dan Reed Network-korongról az ismertetőt, nem azt mondtam, amit az előző tizenkilenc alkalommal, hanem ezt: „mit izgulsz, rajtad meg rajtam kívül ez úgysem érdekel senkit..." Ezzel persze nem a Shock! igényes olvasótáborát kívántam degradálni, hanem az ezer éve múlt ködébe veszett, és a régi szép időkben is csak kultikus favoritként számon tartott Dan Reed Network popularitását kívántam érzékeltetni. Most komolyan: emlékszik még valaki erre az ohiói Portlandből indult, az akkori éra funk-popját hard rockkal eszelősen jól keverő ötösre? A Bon Jovi és a Cinderella sínre tételében is komoly szerepet játszó Derek Shulman által a '80-as évek második felében szerződtetett brigád etnikailag is legalább annyira színes volt, mint zeneileg (félvér énekes, fekete gitáros és basszer, zsidó dobos és japán billentyűs), és ez a kultúrkavalkád rendesen átjött az általuk űzött muzsikán.

megjelenés:
2016
kiadó:
Frontiers
pontszám:
8 /10

Szerinted hány pont?
( 5 Szavazat )

A csapat nehezen behatárolható zenéjének eredetisége már a Bruce Fairbairn csúcsproducer által felügyelt '88-as debütön is kristálytisztán átjött, a feszes funk-ritmusokból, Schon/Lukather-minőségű gitárokból és cukros dallamokból összerakott elegy viszont majdnem közelebb állt az akkori mainstream popos, Prince/Jacko-vonalhoz, mint a hard rockhoz. A Nile Rodgers segítségével egy évvel később felvett Slam kissé szikárabb, gitárosabb lett elődjénél, mindez azonban nem befolyásolta az anyag himnikus mivoltát, a korong úgy zseniális, ahogy van. A Dan Reed Network akkoriban már a Bon Jovi és a Stones arénaturnéin szerepelt, ám az áttörés az őrületes fogósság ellenére sem jött össze: a '91-es, komoly hangvételű The Heat album már egyértelműen későn érkezett, a banda pedig leradírozta magát a föld színéről közel negyed évszázadra.

Az elmúlt három-négy évben hallani lehetett némi mocorgást Dan Reedék háza tája felől, amin kapva kapott a Frontiers kiadó, és ez már csak azért sem meglepetés, mert az olaszok tengerentúli ügyeit egy ideje már az öreg A & R-guru, Derek Shulman intézi. A kör tehát bezárult, a kérdés csupán annyi volt, hogy a majdnem eredeti felállásban visszatért csapat fel tudta-e venni a fonalat ott, ahol '91-ben letették?

Nos, kiemelkedő dalszerzői véna ide vagy oda, nyilvánvalóan nem a válasz, de szerintem az lenne a furcsa, ha Dan Reed ugyanott tartana, ahol huszonöt éve, és Ritualokkal meg Rainbow Childokkal zsúfolta volna tele az anyagot. Aki fejlődik emberként, az fejlődik zenészként is, és vica versa. Ennek persze ára van, mégpedig az, hogy Dan nagyjából a nulláról kezdi újra ezzel az albummal. Kevés a kapcsolódási pont a régi és az új Dan Reed Network között, a pattogós funk-vonal szinte teljesen kihalt a zenekarból, a slappelés, a hullámzó ritmusok átadták helyüket egy konvencionális, mondjuk ki, kevésbé karizmatikus modernrock-megközelítésnek. Természetesen Dan finom dallamvilága megmaradt, és az ultraigényes dalírás/hangszerelés/megszólalás is azonnal átjön, a Fight Another Day mindenképpen a szokványos egydimenziós Frontiers-szint sokszorosát nyújtja.

Erősen késői bonjovis felhangokkal kezdődik a korong a roppant fogós, ám kevésbé jellemző Divided képében, a másodikként érkező The Brave percei alatt viszont már érezni, hogy Dan Reed munkája szól, ami csak erősödik a harmadiknak felrakott Infectednél, ebben pont van slappelő basszusgitár. Nagyon király téma, valamennyire még a korai időszak hatása is érződik rajta. A mainstream lírai Champion kellemes hallgatnivaló, de semmi több, akkor már sokkal inkább az anyag második felében tobzódó fél-lírai poptémák, melyek egytől egyig Seal munkásságát juttatják eszembe. Hibátlan, csúcsprofi cuccok ezek, tényleg nehéz lenne belekötni bármelyikbe is, de azért jól esett volna a vége felé egy-két olyan konzisztens darab, mint a Give It Love. (Gitárból ugyanígy akadhatna több, el tudnék viselni pár olyan hidegrázós szólót Brion Jamestől, mint amilyeneket a Slamen játszott anno, de úgy tűnik, ő ugyancsak máshol tart már...) Mindazonáltal, a lemez legnagyobb nótája egy valódi kakukktojás, a reggae-s alapokra építkező Save The World, ami a nyár legnagyobb slágere lehetett volna, ha történetesen a Red Hot Chili Peppers anyagán jelenik meg (el is fért volna rajta...). Itt még Dan éneke is rokonítható Anthony Kiedis bizonyos dolgaival.

Összességében eléggé tetszik ez az album, modern hangvétele dacára is. Jók a dalok, tényleg csak egy-kettő tűnik átlagosabbnak, bár az is igaz, hogy kell a hangulat ehhez a bokrétához, mert van annyira steril és popos. Kíváncsi lennék, élőben hogy szólalnának meg ezek a témák, az egy ideje Prágában élő Dan Reed akár át is ugorhatna Pestre bemutatni. Ha mások nem is, Ádám és én biztosan ott lennénk...

 

Hozzászólások 

 
+2 #3 Dalton 2016-09-20 13:23
Én is elmennék, baszdmeg!Idézet - QRman:
Én is ott lennék..:)
Amúgy a Save the world-öt pont Brion James énekli szerintem.
Idézet
 
 
+3 #2 mánta 2016-09-20 10:56
Figyeljed azt a minőségi borítót,már önmagában az is kedvet csinál a hallgatáshoz :))
Idézet
 
 
+2 #1 QRman 2016-09-20 10:51
Én is ott lennék..:)
Amúgy a Save the world-öt pont Brion James énekli szerintem.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Slayer - Tokaj, Hegyalja Fesztivál, 2011. július 15.

 

Megadeth - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Die Hard - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Amorphis - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

 

Muse - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 15.

 

Wendigo - Budapest, Pesti Est Café, 2004. május 15.