Vannak zenekarok, amelyek nem csak zenéjükkel, de külsőségeikkel, és ha a virtuális világ ilyen nagy teret kap mindenhol - honlapjával is megrekedt valahol tíz-húsz évvel ezelőtt. A brit (kicsit sem klisés nevű) Conquest Of Steel is ide tartozik.
Gagyi borító, ilyen bűnrossz grafikát évek óta nem láttam, idejétmúlt zene, ami a régi Judas, Maiden stílusában íródott. Most ezzel nem azt mondom, hogy nincs egy csapat sem manapság, amelyik élvezetesen játssza ezt a fajta heavy metalt, de fájdalom - a Conquest Of Steel nem tartozik ide. Az egy dolog, hogy többezerszer lerágott riffeket puffogtatnak el, amin a rossz demós hangzás sem segít (vékony gitárok, puffogó, talán szobafelvétellel megoldott dobok, iszonyat), gyenge minden ízében. Ezen nem segít az énekes sem, aki nagyjából három hangon kántálja végig (bár ő szerintem ezt éneklésnek nevezi) az egész lemezt és bizony gyakorta fülbántóan hamis.
A dalszerkezetek bénák, mintha találomra dobálták volna össze a kliséket (ahogy egy kedves barátom mondta: a parasztmetal minden kliséjét felhasználták), nincs se füle, se farka a nótáknak, felesleges leállások, betétek tarkítják a számcsodákat. A hangszeresek pontatlanok, a dobos nem tudja hol jár a gitáros és fordítva, összeakadnak, lelassulnak, begyorsulnak, nem tudnak Zenélni picit sem. Néha a gitárok is hamisak.
A dalcímek szintén dús fantáziáról tanúskodnak: Metal Witch, Bitch Of Steel, Hard Rockin' Steel, Can't Stop The Metal, Heavy Metal Poisoning - ami elárulja a szövegíró kb. 134 szavas szókincsét. A Stressz, Cross Borns, Orfeus szintjén van nagyjából a produkció, amivel sok mindent elmondtam, úgy érzem. Borzasztó. Kínszenvedés hallgatni. Ahol erre 8-9 pontokat adtak, megesküdnék rá, hogy nem hallgattak bele egyáltalán, vagy lefizették őket. Büntető.
Kevéssé tolerálom azokat a zenekarokat, ahol lemezfelvételre sem tudják behangolni a hangszerüket - ami az elvárható minimum lenne, ha már dalt írni nem tudnak. Az ilyeneknek a sütőlapát mellett a helyük, vazze.
