Kevés negatívumot tudnék felsorolni az Árnyak lemezeit illetően, ezúttal is csak egyetlen egy dolgot sérelmezek, méghozzá a hangzásban kialakult mélyen döngő aránytalan hangokat. Valahogy nálam némileg rontja az összképet, viszont gondolom, ez meg senkit nem érdekel...
Nézzük tehát, mit is rejt valójában a végre maximális hosszúságú anyag. Jöhetnek a pozitívumok. Szomorú, depressziós hangulat keríti hatalmába azokat, akik belenyúlnak az új repertoárba. Ez a szomorúság azonban nem csúszik egyhangúságba, számos színes elem és technikai megoldás került a dalokba, ami végig remek albumnak ad teret kibontakozni. Miközben felcsendülnek a friss felvételek, itt-ott előbukkan egy-egy régi már-már általam klasszikusnak vélt tétel is (Vétkeim, Utam a mélybe).
A csapat ezúttal is hozta megszokott borongós, megbízható korongját, mely így a tél-tavasz elején rendesen hazavágja az embert, egy sötét nyomasztó éjszakán. Fontos még megemlíteni az album borítóját, amely tökéletes kidolgozásával teljes mértékben ráilleszkedik erre a darkos "árnyjátékra".
