Shock!

november 12.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Amorphis: Queen Of Time

amorphis_cRengeteg jelzővel lehetne illetni az Amorphist, hiszen az egyik legnépszerűbb finn metalzenekar tényleg kapott már hideget s meleget egyaránt mindenhonnan csaknem három évtizedes karrierje során. Ha nagyon gonoszkodni akarnék velük, a friss album megemésztése után akár még giccsesnek és önismétlőnek is nevezhetném tradicionális muzsikájukat, amiben még talán némi igazság is rejlik, és biztosan sokan egyet is értenének vele. Ám ebben a csapatban mindezek ellenére még mindig ott rejlik valami megfoghatatlan mágia, valami feltérképezhetetlen vonzerő, ami miatt az egyszeri rajongó izgatottan várja a legújabb megjelenéseket.

Ez pedig nagyon kevés zenekarra jellemző manapság. Szabályosan késztetést éreztem arra, hogy minél előbb megismerkedjek az új anyag dalaival, ami a mai dömpingben egyre ritkább jelenségnek számít. Sőt, talán még akkor sem sokallnék be tőlük, ha háromhavonta jelentetnének meg valamilyen hangzóanyagot, hiszen ez a csakis rájuk jellemző, ízig-vérig hagyományőrző, de többdimenziós zenei világ szinte minden alkalommal kellemes perceket okoz. A három esztendővel ezelőtti Under The Red Clouddal persze jól fel is adták maguknak a leckét, minket, rajongókat meg kellemesen fel is csigáztak az azóta eltelt hónapokban és években, és ahogy az előre borítékolni lehetett, most sem okoztak csalódást. A Queen Of Time dramaturgiája és koncepciója eléggé jellegzetesre sikeredett, ami talán az előző lemezt is összekalapáló Jens Bogren producernek is köszönhető. A fokozatosan, egyre erősebb kompozíciókkal felépített hangulat ugyanakkor nemcsak a zenekar élő fellépéseire emlékeztet, hanem számtalan újítást és váratlan hangszerelési megoldásokat is felvonultat: a szimfonikus nagyzenekar és az efféle kórusok például még soha nem kaptak szerepet ebben a formában a csapatnál, és ugye mondanom sem kell, hogy elég komolyan feldobják velük az egyébként is monumentális tételeket.

megjelenés:
2018
kiadó:
Nuclear Blast
pontszám:
9 /10

Szerinted hány pont?
( 46 Szavazat )

Érzésem szerint most az album első felére kerültek a nem túl direkt szerzemények, amelyek még ettől függetlenül is megrezegtetnek mindent az ember lelkében már első ismerkedéskor is, azonban hosszú távon nem ülnek bele annyira a fülbe, mint mondjuk a három évvel ezelőtti dalok. Sem a The Bee, sem a szaxofont (!) is felvonultató Daughter Of Hate, sem pedig a jellegzetes, delayezett gitárharmóniákkal és furulyával operáló Wrong Direction nem fogja a finn slágerlisták éléről letaszítani az épp aktuális black metal népdalt, de ez nem is feltétlenül baj, hiszen e sötétebb, mélyebbre merülő számk így is a lemez kellemes színfoltjai, és hálistennek kellően változatos is tőlük a műsor. A Kamelotra és a Symphony X-re jellemző, bombasztikus kórusokkal és vonósokkal megtámogatott Message In The Ambernek, illetve a gyönyörűségesen beinduló, keleties melódiákkal fűszerezett The Golden Elknek (mekkora ötletes dalcím!) sokkal nagyobb esélye van közönségkedvenccé érlelődni. De igazából az egyszerre hipnotikus és feszkótól hullámzó-pulzáló Heart Of The Gianttől kezd magába szippantani a lemez, amit csak még tovább fokoz a következő, összekeverhetetlen folktémát bemutató We Accursed, amit akár a Queen Of Time csúcspontjának is nevezhetünk. Itt gyakorlatilag tök mindegy, hogy Tomi Joutsen mit is hörög, mert a csodás zenei alapok önmagukban is megállják a helyüket. Ezek után a Grain Of Sand már „csak" rutinból elprüntyögött Amorphis-témának tűnik, de a még másnaposan is bájos Anneke van Giersbergennel közös, duplázós és ismételten pazar folkmotívumokkal ékesített Amongst Stars megint kiemelkedő. A Pyres On The Coast viszont kicsit felesleges – például a japánoknak elcsöpögtetett bónusznótával, a Honeyflow-val szemben –, de ez legyen a legnagyobb probléma a Queen Of Time-mal.

Esa Holopainenék tehát most sem beszéltek mellé: ez most valahol tényleg egy megújult, agresszívebb, de ugyanakkor rengeteg harmóniát is felmutató Amorphis, amilyet még nem nagyon hallottunk korábban. A „kedvenc" pontozásommal viszont most is nagy dilemmában vagyok, ugyanis az előző, általam csúnyán lepontozott – talán egy arany jávorszarvas-szőrszállal erősebb - lemezre mai fejjel szó nélkül bevésném a tízest, így lehet, hogy kicsit furcsa lesz, ha az Idő Királynője most az egytől tízig terjedő skálán kilencest kap. Pedig így lesz: mágikus zenére mágikus pontszám jár...

 

Hozzászólások 

 
+1 #6 Lantis 74 2019-01-25 11:32
Hallgatható, de az előző anyagnak nyomába se ér... az Elegy meg fényévekkel különb ennél. Túl sok a körítés és kevés a fém. Remélem a következő alkotásuk jobb lesz.
Idézet
 
 
#5 Anomander 2018-06-11 13:16
Idézet - saszi:
nekem nagyon bejön ez a lemez


Nekem is, korábban annyira nem fogtak meg a lemezeik (jók voltak, de tartósan nem maradtak meg nálam), de ennek a hallgatása közben többször is felkaptam a fejemet, hogy milyen jó..
Kifejezetten erős lemez szerintem, és engem nem zavarnak a folkos elemek, jól integrálták a tipikus Amorphis dallamvilágba.
Szerintem indokolt a 9 pont.
Idézet
 
 
+8 #4 castlereagh 2018-06-01 20:10
Sajnálom, de sokadik hallgatásra sem jön be, és tudom, hogy most izé leszek, de számomra Pasi Koskinennel készült utolsó albumuk (Far from the sun) volt még hallgatható, azóta számomra tucat lemezek. Nyilván el kell fogadni, hogy az Amorphist hallgatók körében vannak, akik a régi érát kedvelik. Azt meg már csak megemlítem, hogy a 2000-es évek elejének egyik legprogresszíve bb albuma volt a 2001-es albumuk, az Am Universum (a Katatonia Viva Emptiness mesterműve mellett, utóbbiak szintén tucatalbumukat adtak ki az elmúlt kb 10 éve). Nagyjából ennyi.
Idézet
 
 
+4 #3 saszi 2018-06-01 16:19
nekem nagyon bejön ez a lemez
Idézet
 
 
+1 #2 nemmondommeg 2018-06-01 11:32
Egyetértek az előző hozzászólóval, túl sok a folk elem, néha már azt hittem Eluveitiet hallgatok. A párhuzam egyébként nem véletlen, szerepel az albumon Chrigel Glanzmann is. Ettől függetlenül egyébként jó album, lehet csak túl sokat vártam el az előző zseniális album után, meg az első felvezető dal is 10 pontos volt. Háromszor hallottam eddig az elejétől a végéig, 7-8 pont körül van most nálam, remélhetőleg megy majd feljebb is.
Idézet
 
 
+11 #1 NOLA 2018-06-01 09:18
Kettos érzéseim vannak az új Amorphis-al kapcsolatban. A minoség most is megkérdojelezhe tetlen, és az év egyik kiemelkedo metál albumáról beszélunk, ez egyértelmu. Minden itt van amit szeretunk az Amorphisban, sot, most tényleg érezni, hogy megpróbáltak minél jobban kilépni a komfortzónájukb ól. Soha eddig nem szerepeltek ilyen kórusok és nagyzenekari elemek az albumaikon, és sokakkal ellentétben én azt mondom, hogy igenis illenek ezek a szinesítések azokba a dalokba, ahol használják. A dalokról most is el lehet mondani, hogy mindegyik egy kis kulon világ a nagy egészben. Cseke úrral ellentétben (mint általában), én éppenhogy olyan dalokat emelnék ki mint a The Bee, Daughter of Hate, a Wrong Direction pedig egy akkora sláger, hogy kész. A Pyres On The Coast-ra azt írni, hogy felesleges, meg egyszeruen nevetséges..., az album egyik legdrámaibb, legkomolyabb dala.
Viszont amit most egy kicsit túltoltak szerintem, az a folkos/keltás/sípos/gajdolós elemek használata. Néha tenyleg olyan témákat játszanak amik elmehetnének akármelyik újkori Nightwish albumon is. Ennek szerintem az az oka, hogy most elég sok dalt Santeri Kallio jegyez mint szerzo, és ahogy figyeltem a régebbi dalaikat is (mondjuk az ezelotti albumon a Tree of Ages) mindig az O hatására jonnek ezek a témák. Szerintem ezek az elemek egyáltalán nem illenek ehhez a bandához, mint ahogy a sípok, dudák hangszíneinek használata sem. Például konkrétan a We Accursed dalt tonkretették ezekkel a „tilinkókkal“.
Szóval az van, hogy nagyon sokat fogom még hallgatni az albumot, és nagyon tetszik mint minden ami eddig Amorphis név alatt kijott, de jelenleg egy fokkal jobbnak tartom az Under The Red Cloud-ot.
Ez egy szerteágazóbb, tobb felfedeznivalót igéro album, ami sajnos néha átmegy eléggé "giccsesbe". Amaz pedig egy szimplább, de egyszeruségukbe n is hatásosabb dalokat rejto album volt.
De mondjuk az sem lehetetlen, hogy egy bizonyos ido után meg ez fog jobban tetszeni..., ki tudja :-)
Mindenkinek jó alámerulést kívánok ebben a csodálatos zenei utazásban.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Anna Murphy - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Queensryche - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Eric Martin - Budapest, PeCsa Music Café, 2013. március 9.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Apocalyptica - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

ZZ Top - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2009. október 15.