Shock!

április 15.
hétfő
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Melanie Mau & Martin Schnella: The Rainbow Tree

mauschnella_cJó szokásomhoz híven már megint szembe fogok menni a tömeggel, ahol a tömeg jelen esetben a feldolgozások kritizálóit jelenti. Nem tudom, mi az oka, de valamiért képtelen vagyok megunni azt, ha más formában is meghallgathatok egy jó dalt, noha azért nyomatékosan hozzátenném: általában csak akkor tudom maradéktalanul élvezni az ilyesmit, ha a végeredmény igazi hozzáértők tolmácsolásában jut el hozzám. Az ötlettelen, szolgai módon lezavart feldolgozások tömkelege az én gyomromat is megfeküdte már, úgyhogy e tekintetben az álláspontom valószínűleg párhuzamba vonható a nagyközönségével. Azonban csak leborulni tudok azon zenészek előtt, akik valami olyan erőteljes pluszt tudnak hozzátenni egy dalhoz, mint amilyenekkel ez a fiatal német duó is él egy ideje.

megjelenés:
2023
kiadó:
szerzői kiadás
pontszám:
- /10

Szerinted hány pont?
( 6 Szavazat )

Melanie Mau és Martin Schnella nem ma kezdte az igényesen és sűrűn meghangszerelt, többnyire akusztikus verzióban megalkotott rockklasszikusok folk- és world music-jellegű újraértelmezését. YouTube csatornájukat már évekkel ezelőtt beizzították, ámde annak ellenére, hogy kimagasló minőségben utaznak, a mai napig sem lett belőlük sztár. A külföldi szakma nyilván óriási tisztelettel viseltetik irántuk (direkt nem említem meg hazánkat), nézettségük mégsem tekinthető kiemelkedőnek, de ugye manapság már ebben sincs semmi meglepő, hiszen a külsőségek gyakorlatilag többet számítanak a statisztikák feltornázásában, mint a tartalom.

Schnella persze már jól bejáratott név a színtéren, hiszen olyan csapatokhoz is kapcsolható volt a neve, mint a progmetálos Flaming Row vagy a neo-prog Seven Steps To The Green Door. Melanie-val pedig a YT-feldolgozások és válogatások között saját dalokból álló lemezeket is elcsepegtetnek olykor, méghozzá nem is akármilyeneket: tavalyi, Invoke The Ghosts című művükön is jóféle, folkos-akusztikus progresszív rock volt hallható, de erősségük igazából a saját stílusukra formált feldolgozásokban rejlik, melyek mindegyike külön kis világ, és nemhogy elvesz, de rengeteg finomságot is hozzáad az eredetiekhez. Melanie egyszerre elbűvölő és erőteljes hangjával, illetve az elsősorban húros hangszereket kezelő és vokálozó Schnella egyedien sziporkázó ötletekkel, izgalmas dalfüzérekkel és kalandozós figurákkal szórja tele a kiválasztott klasszikusokat, melyektől azok többszöri hallgatásra is lenyűgözőek maradnak, s úgy is újra és újra magukra vonzzák a figyelmet, hogy valószínűleg már mindenki ezerszer hallotta őket. Az is nagyon tetszik, hogy – bár topra kidolgozott minden hang – mégsem viszik túlzásba a tipikus német precizitást, illetve a nótákkal való kísérletezést sem tolják ki a felismerhetetlenségig. Mindig megtartják a dalok lényegi részét, az ismerős fordulatokat, a beégett dallamokat, mégis teljesen más lesz a végeredmény, mint az elkoptatott eredeti. Az ilyesmi egymilliárdszor értékesebb és izgalmasabb, mint egyes mai tucattermékek, amelyek ötlettelenségük okán még egyszeri alkalommal is inkább csak fárasztóak.

S ami szintén lényeges, hogy a dalválasztásaik sem mindig a legelcsépeltebb momentumokra korlátozódnak. A Judas Priest egyik leghatalmasabb nótájához, az A Touch Of Evilhez például elképzelni sem tudtam, hogy bárki valaha is hozzá tudna tenni valamit, annyira tökéletes minden momentuma. Halford énektémái, az ördögi hangulat és a dal felépítése valami egészen elképesztő dalcsodát eredményezett egykor. Schnelláék pár éve ezzel is megpróbálkoztak, és nem kellett szégyenkezniük a végeredmény miatt, de ugyanilyenek a Kansas-, Genesis-, Peter Gabriel-, Sting-, Journey-, Ayreon-, Transatlantic-, Iron Maiden-, Pain Of Salvation-, Yes-, Metallica-, Blind Guardian-, ésmégfolytathatnám-interpretációik is. Az új lemezen még Opeth-újraértelmezés (Ghost Of Perdition), Porcupine Tree-egyveleg (Blackest Eyes, The Sound Of Muzak, Halo), újkori Leprous- (Alleviate) és The Neal Morse Band-műremek (A Love That Never Dies) is akad, ami azt sugallja, hogy egyaránt képben vannak az egykori és a jelenlegi progrock-mezőnnyel. A kedvencem egyértelműen a Kansas Song For America című mesterműve innen, olyan csodálatos szerzemény, hogy képtelenség betelni vele, de az Iron Maiden Hallowed Be Thy Name-mel egybefűzött For The Greater Good Of Godja is óriási, ahogy a Rush Tom Sawyere is. A Gentle Giant Free Handjével is bepróbálkoztak (ki az, aki Gentle Giantet dolgoz fel manapság?), illetve a szintén zseni Rainbow Demon (Uriah Heep) is itt figyel egy felettébb különleges verzióban. A lemez bónusz kiadásán pedig az acapella-átiratok mellett, szntén nem mindennapi csemegeként lecsekkolható a Damn Yankees csodanótája, a High Enough is.

A névválasztás persze nem a legegyedibb, de felejtsük inkább el a külsőségeket. Melanie-val és Martinnal minden proggernek, zenésznek és egyedien újító muzsikák szerelmesének meg kell ismerkednie, ha jót akar önmagának. Aki teheti, mássza most meg a Szivárványos Fát.

 

Hozzászólások 

 
#1 dreambarker 2023-12-31 11:51
Én nagyon bírom ezt a csajt meg ezt a palit.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Cloudscape - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Deep Purple - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. február 17.

 

Perfect Symmetry - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Orphaned Land - Budapest, Club 202, 2013. október 4.

 

Die Hard - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Muse - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 15.