Az Amon Amarth-hoz akár órát lehetne igazítani, olyan pontosan hozzák ki lemezeiket szép sorban. Szinte még el sem felejtettük az előzőt, máris itt az új darab. Egyébként gondolnátok, hogy 12 éves a zenekar? Pedig annyi. Azóta ragaszkodnak hű vikingekhez méltón a viking szövegvilághoz (atyaég, ennyi év alatt hogyhogy nem merült ki a teljes mondakör??), meg a körítéshez ésatöbbi.
Mint ahogy az előző lemeznél is, most is a Berno Stúdióban dolgoztak, úgy látszik jobban bevált, mint az Abyss (vagy csak olcsóbb), szerintem kicsit tompa a hangzás, meg valahogy a lábdob és a pergő is eltűnik a fene nagy ködben. Eddig is egy megszokott színvonalon zenélt a csapat, de most mintha kicsit összekapták volna magukat, ami a második dalon máris érződik, tiszta hangulatosan kezd a nóta, ki sem néztem volna ezekből a szőrös vademberekből. Igaz, a narráció kissé még akadozik, nincs szokva a vokalista az ilyesmihez, de a hörgésnél magára talál. A zenén is csavartak egy picit, pedig alapvetően ugyanaz a dallamos death, mégis könnyebben befogadható (ezzel nem azt mondom, hogy kommersz, mert távolról sem az), csak valahogy dalközpontúbb a lemez, mint korábban. A gyenge pont is kitűnt most, egyértelműen a hörgés az, kicsit fantáziadúsabb és érzelmekkel telibb, dinamikusabb torok kellene ide, Johan Hegg nagyon átlagos teljesítménye kiszúrja a hallgató szemét. Vagyis fülét. Jobbára középtempós nóták kerültek a cd-re, kevés a gyorsulás, bár kétlábdob azért akad.
Nyolc pontnál nem érdemelnek többet, hiába befogadhatóbb a lemez, a vokál lehúzza a javulást. Bár a hangzás most gyengébb, a vokál meg még halványabb, akkor talán meg sem érdemli azt a nyolcast. A rajongók meg úgyis megveszik, mert azért rajongók.
